Harangszó, 1910-1911
1900-11-27 / 3. szám
4. oldal. HARANGSZÓ. 1910. novembet 27. ván: »tévedtem! . . . visszavonok mindent 1.. “ De hát nem így történt. Luther nem vont vissza semmit, hanem inkább büszkén, bátran vallást tett hitéről, meggyőződéséről. A szentirás, az Isten kijelentett igazsága kénysze- rítette erre. Ekkor mondta azokat a gyönyörű szavakat is : „nem tehetek máskép!..“ Meg kell maradnia tanítása mellett, mert ez a Krisztus tanítása, ez az igazság. És végül is fejedelmek, érsekek buktak el s a mi Luther Mártonunk győzött. Vagy mondjuk inkább, ő benne az Isten ügye győzött. De ennél többet is mond ez a kép. Azt mondja, hogy legyünk mindany- nyian erős hitüek és állhatatosak. Álljunk a szentirás alapján, azután ne inogjunk jobbra-balra, hanem ragaszkodjunk egyházunkhoz, a szentirás egyházához !... Hogyha pedig ígérettel és fenyegetéssel hűtlenségre akarnának bírni, vágjuk kisértőnk elé szent bátorsággal Luther szavát: „nem tehetek máskép!... Nézzé'ek meg ezt a képet és el ne felejtsétek !. . . Mindazokat, kik lapunk első két számát megtartották, örömmel előfizetőink sorába jegyeztük. Kérjük lapunk pártolását. Uj előfizetőknek az első és második számot szívesen megküldi a kiadóhivatal. Az egyház köréből. Egyetemes gyűlés. Evangélikus egyházunk a múlt hetekben tartotta egyetemes közgyűlését Budapesten. A négy napon át tartó gyűlés sok egyéb ügyön kívül felteijesztést intézett a miniszterhez az evang. men- helyi gyermekeknek evang. szülőknél való elhelyezése tárgyában. Elhatározta egyszersmind azt is, hogy a reformáció négyszázados ünnepére egy országos menedékházat építtet. A pápai irat ellen. Mint jeleztük, a lefolyt evangélikus egyetemes gyűlés foglalkozott azzal a pápai irattal, mely gyalázta a protestánsokat és a hitjavitókat. A közgyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy a sajnálatos megtévelyedésen megbotránkozását fejezi ki. de egyszersmind kimondta azt is, hogy a magyar kormányoktól elvárja annak a régi magyar törvénynek végrehajtását, mely az ilyen békességbontó pápai rendelefek kihirdetését megtiltja A Gusztáv Adolf Egyesület. Ez az áldásosán működő németországi egy• -há zi intézet minden évben négyszer küld segélyeket magyarországi gyülekezeteinknek. Legutóbb ismét 6263 kor.-t juttatott szegény egyházainknak. Lajoskomárom ünnepe A közelmúltban szép örömünnepet ült a buzgó lajoskomáromi (Veszprém m.) gyülekezet. Ekkor avatta fel gyönyörű uj orgonáját Hoíbauer esperes. Az ünnepségen, melyen az egyházmegye lelkészei is nagy számban vettek részt, Kasper József ruszti lelkész, Hotbauer Pál esperes és Schád Boldizsár, a gyülekezet lelkésze prédikáltak. Kath. gyermekek evang. iskolában. Mindig gyakrabban fordul elő az az eset, hogy az állami gondozásban levő menhelyi gyermekek előtt a nyéktől részegedéit volna meg s ma ülné örömünnepét. Az az ő oltárja ott van az asztalon. A gyertyák között a kehelyben az ő véreinek vére, mely felett egyedül ő az úr, nincsen azon még Istennek sem hatalma. Ilyen rettenetes gondolatokkal lelkében, éppen inni akar, midőn megpillantja közelben a fiatal tisztelendőt. Végtelenül tetszik neki az a gondolat, hogy ez az ember az ő legyőzött Istenének a szolgája Fektelen gúnnyal s rémes mosollyal arcán nyújtja elébe a kancsót s úgy kínálja : „Igyék ebből, tisztelendő úr! Ilyet még úgy se ivott I... Úgy vettem ki az Isten kezéből!... * De e pillanatban villám fut testén keresztül. Karja lehanyatlik, izmai elzsibbadnak, kezéből kiesik a kancsó örökre s a kibuggyanó bort lelke mámorával együtt beissza a por, a hitvány, piszkos por. — Látod, Pilók bácsi, most meg Isten vette ki a te kezedből!... Pilók bácsi egy pillanatig maga elé mered. Reszkető ajka csak egy nevet dadog egymásután ismételgetve: „az Isten !... az Isten 1.. . “ Azután elhallgat. Csak egy pillanat, de ez alatt egész életét végigéli. Gyermek lesz újra s látja azt az igazi oltárt, melynek zsámolyánál oly sokszor érezte az Isten áldó kegyelmét. Felelevenedik lelkében az az imádság, mit jó édesanyjától tanult, s az a hit, mely az élet viharában oly sokszor megmentette a kétségbeeséstől. Majd mintha hangokat hallana. Hallja a jó öreg tisztelendő úr szavát, kitől valamikor azt tanulta: „Isten nevét hiába ne vegyed!“ Hallgatja, hallgatja s odaadással csüng ajkán, mikor tanítását mondogatja: „az Isten neve nagy, az Isten neve drága, megszenteld az Isten nevét!.. . “ Mindez csak néhány pillanatig tart. Mégis mikor meredten néző szemén újra megrebbenik pillája, nem azt kérdi: „ki az az Isten ?“ hanem azt, hogy: mi az ember?...“ Néhány pillanat alatt évek tépelő- dését, küzdelmét, viharát élte át. De nem hiába! A másik perc már a szabadulás édes üdvét s megnyugtató lelki békességét hozta magával. Az öreg Pilók bácsi megtért. Megismerte nagy bűnösségét, de megismerte az Isten végtelen kegyelmét is. Újra istenfélő lett, megkereste a régi templomot, apái régi oltárát. Megtanult imádkozni, az Isten akaratában megnyugodni. Később azután, ha a Balaton tündérlányának fátyoláról leperegtek a gyöngyfüzérek s megsemmisítették az emberek reménységeit, Pilók bácsi sohase zúgolódott, hanem azt mondta: nyugodj bele, ez is az Isten akarata! .. . Akkor már háza falán, de a szive mélyén is ott volt a kitörölhetetlen irás: „Isten nevét hiába ne vegyed, mert nem hagyja az Ur büntetés nélkül, ki az ő nevét hiába veszi.“
