Harangszó, 1910-1911

1911-04-02 / 12. szám

2. oldal.

Harangszó.

1Ö11. április 2.

aztán kiválogatták azokat. Az anya ollójával egyenesre vágta a képek széleit, az apa pedig beleragasztotta a képeket egy könyvbe. Csak nemes, szép képeket ragasszunk a könyvbe, hogy csak szép és nemes érzések fakadjanak fiunk szívében, mondta az apa. Egyszerre csak felesége leteszi az ollót és egy sokatmondó pillantással urára tekint: emlékszel-e még arra az evangéliomra, amelyet házasságunk előtt legutoljára hallottunk? — Hogyne ! — mondta az apa. Az asszony erre fölkelt, levette a gerendáról a Bibliát, kikereste belőle azt az evan- géliomot és olvasta: »Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, ki az ő földébe jó magot vetett« . . Egymásra néztek és hallgattak. Az asszony megint egy pillantást vetett a Bibliába és olvasta a következő verset, — »Tudod hogyan van az tovább ?« — kérdezte férjét. —

»Tudom« — mondta az komolyan és betette a könyvet.

Nemsokkal ezután az apa rajta kapta fiát, amint egyik játszótársát, j akire valamiért megharagudott, kegyetlenül megverte. 'Először megbüntette a gyermeket, azután megmagyarázta neki, hogy milyen nagy bűn ez a kegyetlenség, majd odafordult feleségéhez is és azt kérdezte tőle: »hogyan lett ez a gyerek ilyen rosz- szívüvé?« Az meg megint elővette az öreg Bibliát, fölütötte az ismerős helyen és olvasta belőle: »És mikor az emberek aludnának, eljőve az ő ellensége és vete konkolyt a gabona közé és elméne. És mikor fölneve- kedett volna a gabona és gyümölcsöt termett volna, akkor megtetszék a konkoly is. A gazdának szolgái pedig előállván, mondanák néki: Uram,

avagy nem tiszta magot vetettél vala-e a te földedbe, honnét vagyon azért az a konkoly? És monda néki: valamely ellenségem művelte ezt.« — »Óh igen, ügy van,« — sóhajtott l föl az apa és szomorúan látott munkájához.

Néhány hónap múlva leleplezték a szülők gyermeküknek egy olyan hazugságát, amely annak gyávaságát, és vakmerőségét, ravaszságát és makacs megátalkodottságát egyformán mutatta. Hazudott a gyermek, bár szülei kérték, hogy mondjon igazat és bár megígérték neki, hogy nem büntetik, ha bűnét bevallja. Mikor ezt látta az apja, haragra gyulladt és megverte a fiát. Teljes erejéből verte, bár ő maga is azt gondolta, hogy most már elég, bár felesége is

sírva kérte, hogy hagyja abba és bár fia is keserű szemrehányással nézett kínzójára. Verte fiát irgalmatlanul. Végre kimerülve rogyott le egy székre, kezébe temette arcát és azt mormogta : inkább haltál volna meg, minthogy ilyen gonosz vagy! --Az asszony pedig hallgatagon elővette a Bibliát és azt mondta férjének: nézzük meg benne, hogy helyesen cselekedtél-e. Nézd, így van tovább: »A szolgák pedig mondának: akarod-e tehát, hogy elmenjünk és összeszedjük a konkolyt? Ö pedig monda: nem; mert netalán összeszedvén a konkolyt, azzal együtt a gabonát is kiszaggatjátok. Engedjétek, hogy mind a kettő növekedjék együtt az aratásig.«

Betette a könyvet és azt mondta urának: olyasmit cselekedtél, amit szolgáinak megtiltott az Isten. Félek, nagyon félek, hogy több búzát kiszaggattál, mint amennyi konkolyt! — így is lett. A fiú mikor apja lépéseit hallotta, megijedt, elkomorodott és kilopódzott a szobából.

Megint elmúlt egypár esztendő. A gyerekből ifjú lett. Nem lett ugyan teljesen semmirevaló ember, de az erénynek mintaképe se. — Megelégedhetünk vele, de persze, mi egészen másnak gondoltuk, mikor neki a képeskönyvet készítettük, - ’ mondták egymásnak a szülők

Egyszer azután egy szomorú nap következett. A fiút véres fejjel, szétzúzott tagokkal hozták haza. Egy kocsiról esett le és egy darabig vonszolták a megvadult lovak. Az orvos a vállát vonogatta s a szülők tudták, hogy gyermekük betegágya halotti ágygyá lesz.

Hosszú volt a haldoklás. Szülei ott ültek ágya mellett, virasztottak vele, vigasztalgatták, és a mennyei Atya útjára iparkodtak visszaterelni. A fiú hallgatott is a szóra: végig gondolt egész életén, elég békével viselte bűneinek büntetését és megnyugodott az Isten akaratában. De néha mégis elfogta a türelmetlenség: óh, miért kell nekem ilyen sokat szenvednem, miért nem ád nekem az Isten gyors kimúlást? — Megmondom miért, — szólt édesanyja; elővette a Bibliát, fölütötte Máté evangeliomá- nak 13. részét és olvasta: »Az aratás idején meghagyom az aratóknak: í szedjétek össze először a konkolyt és kössétek azt kévékbe, hogy megégettessék.« Betette a könyvet és fiára tekintett. — Szívesen tűrök, — mondta az csöndesen.

Végre jött a megváltás órája. Mikor elbúcsúzott szüleitől és meghalt, azt mondta édesanyja: »olvassuk az

evangéliom végét; rövid az, mint szegény fiunk élete, de szép.« Előhozta tehát a Bibliát és a hallottas ágyra tette. Az apa, meg az anya letérdelt és az édesanya olvasta: »A gabonát pedig takarjátok az én csűrömbe.«

Egy darabig mind a ketten hallgattak. Egyszer csak az édesapa fölvette a Bibliát és azt mondta: »Krisztus maga magyarázta meg evangéliumunkat, magyarázatának utolsó verse legyen szegény fiunk életének befejezése.« És olvasta: »Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjoknak országában!«

. . »Akinek füle vagyon a hallásra, hallja ! . .«

Schmitthenner után.

Zongor Béla.

Milyen lesz az új énekeskönyv?

Budapesten a híres Hornyánszky- cég műhelyében most nyomtatják a dunántúli új énekeskönyvet. Serényen folyik a munka s egy-két hét alatt már teljesen el is készül. A nevezett cég a maga költségén örömmel vállalkozott a kiadásra, mert már régóta érzik országszerte egy az eddigieknél jobb és tökéletesebb énekeskönyv hiányát.

Lapunknak olvasóit is bizonyosan érdekli ez a fontos esemény. Mert azóta hogy Kis János püspökünk a győri énekeskönyvet 1811-ben, tehát éppen most száz éve kiadta, hasonló nagyobb énekeskönyv nem jelent meg. A csabai és a többi kisebb könyvek tudniillik csak magyarosodó vagy missziói egyházak és a tanuló ifjúság számára készültek.

Szólok tehát először is az új énekeskönyv külsejéről. Ez nem olyan nagy formájú, mint az eddigiek, hanem könnyen hordozható kicsiny zsebkiadás lesz, amelyben mégis kerekes 600 az énekszám és a betűi is oly szépek és nagyok, hogy az öreg ember is könnyen olvashatja. Az imádságok és a szokott egyéb mellékletek sem hiányoznak belőle. Gyurátz Ferencz püspök urunk és Zábrák Dénes soproni lelkész írta bele az imádságokat.

Kóták is lesznek az énekekhez, hogy a kántorok és az iskolás gyermekek szépen és szabatosan énekeljék a melódiákat, nem úgy jobbra-