Harangszó, 1910-1911
1911-04-02 / 12. szám
I. évfolyam. 1911. április 2. 12. szám. Előfizetési ára egész évre 1 kor. 60 fill. — Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség címére Körmendre (Vasvármegye) küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is. Nagypénteki ének. Drága Jézusom! Édes Krisztusom! Rádtekintek fel a fára, Ott patakzik vétkem ára, Drága Jézusom! Édes Krisztusom! Ó hű pásztorom! Értem áldozol. Mégy halálba véred ontva, Megsebezve, megcsufolva; Értem áldozol, O hű pásztorom! Ó nagy áldozat! Áldva áldalak! Véredtől a lelkem éled, Szent halálod nékem élet! Ó nagy áldozat, Áldva áldalak! Ihász Ferenc. Vetés és aratás. Máté ev. 13. rész 24—30. és 43. vers. Volt egyszer egy jegyespár, egymást szerető, derék ifjú és leány. Esküvőjük napja előtt volt még egy vasárnap. Az ifjú ezen a vasárnapon a második harangszó és a beharangozás között átment menyasszonyához és megkérdezte tőle: elmegyünk-e ma templomba ? Nekem még sok dolgom volna és neked is volna még rendezni valód elég. Már úgyis csak rövid ideig lehetünk a magunk urai, amikor egymástól teljesen függetlenül végezhetjük dolgainkat! Elmosolyodott a leány: úgylátszik, sajnálod már a legénységedet! De azután komolyan hozzátette : épen ma menjünk el együtt a templomba; hátha ma épen miránk szól a prédikáció! El is mentek mindaketten az Isten házába. Hogyan figyeltek, mikor a lelkész fölolvasta Máté evangéliomá- ból azt a szakaszt, amelyet ennek a kis történetnek az elejére följegyeztem és amelyet ti is keressetek föl, kedves olvasóim, Bibliátokban! Hanem azután mikor a lelkész elkezdte magyarázni Jézus ezen szavait: »Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, ki az ő földébe jó magot vetett», meg ennek a példázatnak a többi verseit, akkor azt gondolta a vőlegény : no, az én okos menyasszonyomnak aligha volt ma igaza. Iszen rólunk csak nem szólt és ránk csak nem illett ez a mai prédikáció! ? Hazafelé menet gúnyolódott is egy kicsit jegyesével: no, most már tudjuk, hogy milyen a vetés meg az aratás a Krisztus egyházában, csak azt nem tudhatjuk, hogy miért kellett ezt nekünk éppen ma megtanulni 1 — Csak várjunk, — talán még azt is megtudjuk felelt a vallásos menyasszony. Többet azután nem is beszéltek erről a dologról. Megtartották az esküvőt és egy pár év múlva egy kis fiuk született. És mivel nem volt több gyermekük, ezt az egyetlent, az elsőt és utolsót, kimondhatatlanul szerették. De szerete- tük okos szeretet volt: kis fiukat minden áron derék emberré, Jézusnak hü tanítványává akarták nevelni. Meg is áldotta Isten ezt a nemes szándékukat. Sokszor mondták maguk között a szülők: milyen jó szíve van ennek a gyereknek, buzgón imádkozik, nem nézheti, hogy valakit sírni lásson, meg aztán milyen engedelmes. Tréfálkoztak is egymással. — A buz- góságot tőled örökölte, mondta az apa feleségének, hanem az engedelmességet, — azt tőlem. Egy csöndes tavaszi este az apa, meg az anya egymás mellett ültek az asztalnál és kis fiuk számára képeskönyvet készitgettek. Már régóta gyűjtögettek képeket a kalendáriumokból, meg máshonnan. Más emberek ezeket talán a kályhába dobták volna de ők gyermekükre gondoltak. Most
