Harangszó, 1910-1911
1911-03-19 / 11. szám
I. évfolyam. 1911. március 19. 11. szám. Előfizetési ára egész évre 1 kor. 60 fül. — címére Körmendre (Vasvárinegye) Vü LLÁSOB NÉPLAP. Megjelenik minden második vasárnap. Kiadja a dunántúli egyházker. evangéliumi egyesület. Szerkeszti K A P I BÉLA ev. lelkész. Az előfizetési díjak, kéziratok és mindennemű megkeresések a szerkesztőség küldendők. Előfizetést elfogad minden evang. lelkész és tanító is. El ne hagyd a hazát. Magyarnak születtél, áldd érte végleted’, Itten ringott bölcsöd, itt kell halnod Ide köt a hála. [neked, Mint gondtalan gyermek, itten voltál [boldog, Mint vidám ifjúra remény itt mosoly- Emlékezzél rája! [gott, Itten nyílott ajkad a szép magyar szóra, Mely oly bájos, mintha madárének El ne hagyd e hazát! [volna, Tekinthetsz bárhova, keletnek, nyugot[nak, Testvére, rokona nincsen a magyar- Ki megértse szavát! [nak, Hányszor omlott itten őseidnek vére, Hogy a nagy Árpádnak dicső örökébe Idegen ne lépjen. Hogy a szép alföldön s a hármas bérc [körül A magyar szabadon s megdönthetet- Mindörökké éljen! . [lenül Int e hon ragyogó ezredéves múltja, Ezredévünk minden öröme és búja: Hazádat hűn szeresd! — Apáidnak porát e szent föld takarja, Fény, nagyság, boldogság itt vár a Másutt azt ne keresd! [magyarra, Munkálkodj, küzdj, fáradj, hidd, megélhetsz itten, Ne félj a jövőtől, megsegít az Isten, Ad napi kenyeret. Mező liliomát aki felruházza, Aki gondot visel az égi madárra El téged sem feled! Nagy Lajos. Az öreg honvéd. Életkép. Irta: Farkas Mihálynó. A városi levélhordó kék egyenruhás finom legény. Fölkap a biciklijére úgy száguldozik egyik utcából a másikba, egyik palotától a másikig. Egy- kettő, már fönn van az emeleten, fürgén szétosztja amit hozott, s fölvisít a villamos csengő figyelmeztetve a gazdát: „Itt fülel már a ládi- kában a várvavárt levél! Tessék elolvasni !“ A falusi ember összeköttetésének a külvilággal nagyobb sora van. Jó Isten, mennyi viszontagságon megy át az a csomag, vagy levél, mire a tulajdonosa kezébe jut! Csak egy-egy középponti posta- hivatalnak áll rendelkezésére kocsi, ló, mely elhozza a vasútról a vidék összes postaállományát, a körüllevő falvakból aztán gyalog-ember jön, hogy hazaszállítsa kinek-kinek azt, ami őt illeti. Nincsen hamarjában szánalmasabb alak egy ilyen falusi levélhordónál, amint napjában kétszer elindulni kénytelen hosszú és fáradságos útjára, tekintet nélkül arra, hogy a téli vihar zúg-e feje fölött, vagy a júliusi nap heve perzseli hátát. Életerős férfiak ugylehet könnyen megbirkóznának ezzel a föladattal is, ámde aki még bírja, az munkát, aratást fogadhat, napszámba járhat, az még nem akasztja nyakába a nagy bőrtáskát a csekély javadalmazás fejében, csak az vállalkozik arra, ki már dolgozni nem tud, s a kenyér — haj! a mindennapi kenyér gondja nem engedi megpihenni mégse. A mi falunkban az öreg Barna Pál a levélhordó. Honvéd volt annak idejében, végig küzdötte a szabadság- harcot, ott volt Kápolnánál,Hatvannál, Ácsnál — most a leveleket hordja házról-házra, és két fillért kap — ha kap — mindegyikért! Kiég a szemem hogyha látom, amint gyakran nehéz csomagokkal megrakodva elballag ablakom alatt ha tél, ha nyár! Egy vedlett katonasapka van a fejében, silány gúnyája foltra áhit, görcsös bottal támogatja lépteit, mert a sok véres ütközetből csodamódra épen került ki, de a sok nélkülözés és az öregség csúnyául megviselte, nemkülönben a köszvény. Ezért is jár olyan bicegve.
