Harangszó, 1910-1911

1911-03-05 / 10. szám

1911. március 5.

HARANGSZÓ.

3. oldal.

találni“. E gondolatra oly nyugtalan lett, hogy alig tudott megülni helyén, annyira szerette volna kérdezni, hogy hát hol van most már az a teremtő Isten ? Mikor vége volt az összejövetelnek, odament a hittérítőhöz és így szólította meg: „Uram, mondja meg, hol van az az Isten, ki a mennyet és a földet teremtette“ ? A hittérítő szívesen vállalkozott, hogy a legfontosabb dolgokat megmagyarázza a leánynak és így egyidőre annak tudásvágyát kielégítette. A leány ezzel egy lépéssel közelebb jutott Istenéhez s lassankénj a pogányból egy-Isten imádó lett. De azért még nem volt keresztyén. Az Úr azonban ezt az utat is megmutatta neki. A leány kereste Őt és az Ígéret szerint, amint az Máté VII, 7-ben olvassuk, meg is kellett Őt találnia.

Szorgalmasan eljárogatott a keresztyén összejövetelekre és nemsokára ezt a nagyjelentőségű igét hallotta: „úgy szerété Isten e világot, hogy az Ő egyetlen egyszülött Fiát adá, hogy valaki hiszen ő benne el ne vesszen, hanem örök életet vegyen. (János III. 16.) Ismét uj világ tárult fel előtte. Megismerte a szeretet Istenét. Szeretet Istene, — micsoda nagy szó 1 Az ő eddigi istenei a gyűlölet és bosszú istenei voltak és íme ez az Isten, akit ő most megismert a szeretet Istene, ki könyörülő szerétéiből még saját Fiát is áldozatul adta. Ki szent, igazságos, de azért mégis irgalmas és kegyelmes. Ilyen Istent keresett ő. Kereste — és meg is találta.

pénzemből nem eszel többet német!

A szemfüles Kinizsi Áron kihallgatja ezt a párbeszédet, elmondja Gusztinak, jót mulatnak rajta és mikor elkerülik a kékmándis atyafit, meg nem állhatják, hogy oda ne szóljanak:

— Bácsi, ne nézzük meg a pallórámában az okulás kígyót ? Csak tiz krajcár!

— Elhallgassanak az ifiurak, ha jót akarnak, — szól a bosszús válasz — magok is vagy németek, vagy zsidók, mert ha becsületes emberek volnának, nem járnának bugyogóban !

A mi kemény szivünket nem tudta meghatni sem a sok szép kép, sem a nj^ekegő verkli, sem a szalutáló majom, sem az unokáinkra való hivatkozás. Az oroszlánnál és tigrisnél jobban érdekelt bennünket a sok tüzes paripa. Csakhamar elvesztünk köztük és találgattuk: mennyit érhet itt ez a bársonytekete, amott az a vasderes ?

És te, kedves olvasóm, mit szólsz ehhez a kis történethez ? Nem szólal-e meg lelkiismereted, mikor elolvasod ennek a leánynak a történetét ? Ő ott élt Ázsiában, ott, hol a legtöbben még távol vannak az egy igaz Istentől, nem ismerik a mi édes Megváltónknak, a Jézus Krisztusnak üdvözítő tanát. De mikor megtudta, hogy él egy hatalmas Isten, ki mindent teremtett, mindent fenntart, ki nem boszu- áfió, haragtartó Isten, hanem szerető, megbocsátó, jó mennyei atya, akkor lelke addig űzte, ösztökélte, mig meg nem kereste s meg nem találta Istenét és Megváltóját.

Mi egészen más világban, sokkal kedvezőbb körülmények közt élünk. Nem kell oly sok lelki küzdelmen keresztül mennünk, mint e leánynak, nem kell a teremtő és megváltó szavak jelentőségét szótárakban keresnünk, hogy megtaláljuk a mi Istenünkhöz vezető utat Van egy szent, drága könyvünk, az Élet-könyve, az megtanít mindenekre. Tanítása nem idegen nekünk, hanem kora gyermekkorunktól fogva hallunk a mi teremtő és megváltó Istenünkről. Vannak templomaink, imaházaink, hol vasárnaponként halljuk Istenünk hívogató szavát: „jöjjetek mindnyájan énhozzám.“ És mi mégse megyünk, mégse keressük Őt fel, noha tudjuk, hogy közel van hozzánk az Ő atyai keze.

Vajha minden keresztyén példát venne attól a pogány lánytól, ki azóta mint keresztyén tanítónő szolgálja Üdvözítőjét, ázsiai sárga testvérei között. Bárha mindenki oly hévvel keresné Krisztust, mint e leány és ha megtalálta, követné őt igaz szeretet- ben és önmegtagadásban. Igen, követné nemcsak alattomban, az éj leple alatt, mint Nikodémus, hanem bátran, nyíltan a nagy apostol vallomásával szivében : „nem szégyenlem a Krisztus Evangyéliumát“ mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére. (Rom. I. 16.)

Ha igy teszünk, akkor nem kerestünk hiába, hanem megtaláltuk a mi Urunkat s benne a mi boldogságunkat.

ifj. Strdner Vilmos.

íme én ti veletek vagyok minden napon e világ végezetéig.

Máté, 28, 20.

Olvassátok a bibliát!

Zsolt. 119., 105.

Hol biblia a Házban nincs, Tanyát a sátán ütött ott, Hiányzik ott a legtöbb kincs, De Isten nem lel Hajlékot

Március 5. vasárnap Máté 4., 1—11.

„ 6. hétfő János 16., 32—33.

„ 7. kedd II. Kor. 6., 1 — 10.

„ 8. szerda Máté 5., 10—11.

„ 9. csütört. Zsolt 111., 4.

„ 10. péntek I. Kor. 9., 27.

„ 11. szombat János 12., 24.

„ 12. vasárnap Máté 15, 21—28.

„ 13. hétfő Máté 14., 23—33.

„ 14. kedd I. Thess. 4., 1—7.

„ 15. szerda I. Péter 1., 18—19.

„ 16. csütörtök Zsidó 1. 12—1.

„ 17. péntek I. Péter 3., 18.

„ 18 szombat II. Thess. 3., 5.

Kinizsi Áron barátunk szakértőleg mustrálgatja a felrugdaló paripákat és magyarázza Gusztinak, hogy ez bizonyosan „telivér“, mert az erei a sok vértől egészen kidagadoznak, amaz meg „félvér“, mert látod, milyen ijedten néz arra a subás emberre. Az ilyennek, mint a rossz katonának, mindig reszket, fél a vére. Közben el-elnézik az erős alkudozást, a csattogó parolázást. Egyszer csak Áronnak egy jó ötlete támad.

— Tudod mit, Guszti ? Vegyünk meg mi is egyet.

— De miből — kérdi Guszti — meg minek ?

— Hát nem is igazában — hu- nyorgat és mutogat Áron, — hanem csak úgy alkuszunk rá. Jó ezt is gyakorolni.

— Ostobaságot beszélsz. Nem hiszik el, hogy mi vevők vagyunk.

— Mért ne hinnék ? Nincs-e neked elég érett formád ? Téged ispánnak,

engem meg mint zsidót, szenzálnak néztek, aztán rendben van az egész.

— Hanem aztán ha rajtunk marad és nem tudunk fizetni 1 — aggodalmaskodik Guszti.

— Hagyd csak rám. Te nem értesz az ilyenhez. Nem Ígérünk annyit, hogy odaadhassák, hanem ott hagyjuk. Az egész egy kis hecc lesz, érted ?

— Nem bánom, hanem te alkudozzál. Én majd csak ritkán szólok bele.

Abban megegyeznek, hogy drága lovat meg sem próbálnak, mert mégis hátha nem néznek ki belőlük annyi pénzt. Elmennek abba a negyedbe, ahol a vén, kehes, himpókos, dagadt lábú, hályogos szemű gebék [fejüket lógatva, agg bölcshöz illő komolysággal tűnődnek, vájjon erről a vásárról kerülnek-e a virsligyárba, vagy a következőről ? Nekik mindegy éppen úgy, mint azoknak, akik majd a virstlit megeszik.