Harangszó, 1910-1911
1911-03-05 / 10. szám
2. oldal. HARANGSZÓ. kényszeríteni, hogy leborulva őt imádják. Ezért főleg arra törekszik, hogy kiirtsa a szívből a vallást, hogy el- szakgassa azokat a kötelékeket, melyek az embert Istenhez fűzik. Jól tudja, hogy a vallástalan ember minden rosszra hajlandó Leikéből hiányzik a szeretet éltetője, erkölcsiségének minden támasza. Ha élete oda sodorja a bűn szakadéka fölé, beleszédül és megsemmisül. Az emberek azt mondják : gyönge volt! . . És elfelejtik hozzátenni: mert egyedül volt, mert elfordult az Istentől! Lehetetlen elősorolni, hogy hányféle alakban jelenik meg a kisértő. A káté mind összefoglalja s az ördög, világ és test csábításairól beszél. Most csak egyet akarunk közülök kiragadni. Luther Márton találó magyarázata juttatja eszünkbe. A nagy-kátéban igy szól: »a földön nincs egyéb, mint a túlságos díszes ruhával, tisztességgel és hatalommal való kérkedés. Senkisem akar a legkisebb lenni, hanem mindenki az első helyen akar ülni, hogy mindenkitől láttassák!« Oh milyen igaz szavak ezek ! Hány családnak boldogságát tette tönkre ez a kisértő. Hány tapasztalatlan ifjú és hajadon fülét sugdosta tele ezekkel a szavakkal: »mindezeket néked adom, ha leborulva engem tisztelsz!«. ... Hány embernek dúlta fel békességét, okozta családi romlását az a vágyódása, hogy elsőhelyen akart ülni s azt akarta, hogy mindenki őt lássa ! ? A kisértő tehát igenis ott van előttünk. Van kisértő. Él száz és ezer alakban. A lelkünket kívánja, a szivünk legszentebb érzéseit rabolja. Ne menjünk tehát könnyelműen éltünk utján, hanem éljünk éberséggel, okossággal, mint kik tudják, hogy ellenség jár körülöttük. Ne felejtsük el, hogy a Krisztus nélküli élet egyet jelent az elbukással, de a Krisztus neve győzödelmet hirdet. Menjünk harcra, de menjünk győzelemre! Keressétek és megtaláljátok. (Máté VII. 7.) A Gotthold című ev. naptárban a következő kis történetet olvastam: Egy fiatal japán leány olvasás közben a „teremtő“ szóra akadt, anélkül azonban, hogy értelmét tudta volna. Előkeresett tehát egy szótárt, melyben ezt olvasta: teremtő, oly lény, ki a nemlétezőt létre szólítja. De hát ezt sem értette meg. Erre egy valamivel bővebb szótárt ütött fel, melyben a teremtő fogalma ekkép volt meghatározva: „teremtő oly lény, ki a nemlétezőtt létre szólítja, oly név, melyet rendesen Istennek tulajdonítanak, ki minden létezőt teremtett“. Ezek a savak a legnagyobb izgalomba ejtették, mert sohasem hallott olyan Istenről, ki mindent teremtett volna. Az a gondolat, hogy létezik egy ilyen Isten, éjjel-nappal foglalkoztatta. Ha esténként felnézett a hatalmas égboltozatra s látta az ! ezer meg ezer ragyogó csillagot, az a gondolat villant át agyán, hogy ! ezeket is bizonyára az a „teremtő“ hozta létre A nap, a csillagok, a kis virágok és sudaras fák azt kiáltották feléje: „minket is az Isten teremtett 1“ Elment buddhista templomába, rátekintett vallásalapítójuknak, Buddhának szobrára, azután így szólt: „Buddha, te bizonyára nem voltál az a „teremtő Isten“, mert én sohase hallottam, hogy te valamit is teremtettél volna“ Történt egyszer, hogy elkerült hazája fővárosába, s itt egy öreg asz- szony, ki vele egy házban lakott, így szólt hozzá: „Tasi, — így hívták ugyanis a leányt — én elmegyek egy összejövetelre, nem jössz el velem ? „Ugyan micsoda összejövetelre?“ „Olyan összejövetelre, melyben Istenről beszélnek.“ „Dehogy megyek, szólt Tasi, nem óhajtok a ti isteneitekről hallani, nekem megvan a magam Istene, csak azt nem tudom, hogy hol van ő.“ Végre azonban mégis rászánta magát és elment. A missionarius felütötte a bibliát és ünnepélyes hangon elkezdett olvasni: „kezdetben teremté Isten a mennyet és a földet.“ Tasi hallgatta az egyszerű szavakat, azután egyszerre csak nagy nyugtalanság fogta el lelkét. Eszébe jutott az ő Istene, kiről azt olvasta, hogy mindeneket teremtett és így gondolkodott magában: „hisz ez az az Isten, akit én régtől fogva keresek, s akit mindeddig még nem tudtam meglÖli. március 6, Guszti a vásárban.*) Országos vásár volt. Kisebb, nagyobb csapatokban mentünk a lóvásártér felé. Guszti is odaigyekezett Kinizsi Áron társunkkal, akinek nagyapja malomkő helyett könnyű tollat emelgetett a hátán, de már az apja nehéz erszényt emelget és mellékes foglalkozását tekintve nagy demokrata hazafi, aminek szép jelét adta azzal is, hogy a nemes előkelő Kohn nevet nem restelte egy hajdani molnárlegény parasztos nevével fölcserélni; Ez az önzetlen lemondás! A vásártér szé'én verkli, cintányér, dobverés, csengetés, harsány és rekedt kiabálás, rikácsoló papagály, generálisnak öltöztetett majom, fényes császárokat és ordas sakálokat, *) Guszti diákokoskodásának egyéb humoros eseményei: elolvas hatja miudenki Szalay Mihály „Guszti“ című kötetében, mely megrendelhető a szerzőnél Bököd, Komárom m. A kötet ára 2 kor. világ-szép dámákat és csúf krokodi- lusokat ábrázoló képek állították meg és csalogatták az embert csak tiz krajcárért az „ország legelső panorámájába", a „világ leggazdagabb panoptikumába“, a két majomból, egy vak medvéből s egy fogatlan farkasból álló „teljes állatseregletbe“ és ezekhez hasonló jókba. — Csak tiz krajcár! Itt a páratlan alkalom 1 Még sírjában is bánja, aki elmulasztja. Emberek, asszonyok 1 Bakaparóka úr mindjárt a rettenetes oroszlán szájába dugja a fejét, Vóna- havóna kisasszony táncot jár a vérszopó tigrissel és nyakára tekeri a szemüveges kígyót. Uraim, hölgyeim ! még az unokáik is megsiratják, ha ezt meg nem nézik. Tessék belépni! Csak tiz krajcár! Sokan nyilván az unokáik iránt való kíméletből mennek befelé, hogy lássák Bakaparóka ur és Vónahavóna kisasszony csodálatos bátorságát. De rövid idő múlva csalódott képpel jönnek ki, hogy másoknak adjanak helyet a belépésre és csalódásra. — Na komám, — mondja egyik kékmándlis atyafi — mindig hallottam, hogy huncut a német; ehun ni, rajtunk is bebizonyosodott. Hát látta kee azt a beste kígyót, aki ókulát visel, vagy azt a furcsa nevű urat, meg azt a fránya frajlát ? Én amnion- dó vagyok, világon sincsenek a nyavalyások. Még abban is tamáskodom, hogy oroszlány, vagy tigris lett volna az a vak medve, meg az a togatlan farkas. Bolonddá tett a huncut a drága pénzünkért. — Hagyja komám — felel rá csendesen amaz, — az ördögé volt az a tiz krajcár, hát elvitte a rémet. Tudja, ezek cimboraságban vannak egymással. — Hanem ’iszen emlegethetnek eztán nekem palló-rámát, van-ott- tikomot meg állatseieglést. Az én tiz
