Harangszó, 1910-1911
1911-02-19 / 9. szám
1911. február 19 HARANGSZÓ. 3. oldal. levetette papi öltönyét, püspöki átok volt rá a felelet. De Maurette nem felelt az átokra átokkal, hanem egszerü nemes szavakkal elbúcsúzott: „Élj boldogul Róma, Isten veled!“ És elindult a boldogság utján. Mert a boldogság utján megy, ki tud a meggyőződéséért áldozatot hozni s ki megkeresi lelke nyugalmát s hite békességét!. .. Fiú az apjához. Egy régi leveles ládából. Ez a levél, mit most közlünk a háládatos fiú szeretetének gyönyörű példája. Olyan megható, olyan szép, hogy oda illeszthetjük a káté IV. parancsolatának magyarázatához, mely arra int „tiszteljed a te atyádat és anyádat! “... A levelet nagy ember irta. Magyar- ország hatalmas igazságügyminisztere : Horváth Boldizsár. És egy egyszerű szombathelyi polgárember ajtaján kopogtatott be vele a postás, a miniszter édes apjához. Mert bizony úgy fordult a dolog, hogy nem hiaba taníttatták Horváth Boldizsárt. Szorgalmas, jó fiú volt s derék ember lett belőle. Először ügyvédeskedett, azután a megyét szolgálta. Mikor kiütött a szabadságharc, akkor neki is menekülnie kellett. De azért nem tudta elkerülni a tömlöc-büntetést. Nem baj, akkor sok becsületes, jó magyar embernek ez volt a sorsa. Nem szégyennek, hanem dicsőségnek tartották. Néhány év múlva Horváth Boldizsár is kiszabadult, sőt később szorgalma, tudása odaemelte az igazságfogva vissza tudta hurcolni hogy az asszonynak átadhassa. „Látod, látod, Péter“ — szólt nevetve Jézus — „te a világot akarnád kormányozni, mikor még egy borja;- tehenet sem tudsz megőrizni!“ * * * * Ámde ez a megszégyenülés még mindig nem volt elegendő ahhoz, hogy Szent Pétert nagyravágyásaból kigyógyítsa. Egy napon megint csak ezzel a kívánsággal fordult Jézushoz: „Csak én Isten lehetnék! Majd megmutatnám, hogyan kell kormányozni a világot! Segítenék a szegényen, vigasztalnám a szerencsétlent, megjutalmaznám a jókat és keményen megbüntetném a gonoszokat. ügyminiszteri székbe. Bizony szép kitüntetés, mely ritka, kevés embernek jut osztályrészül. Mikor kezében tartotta a király kinevezési iratát, vájjon mit tett Horváth Boldizsár?... Nem kereste az emberek hízelkedő tömegét, nem büszkélkedett, nem dölyfösködött, hanem az édes apjára gondolt az ő első gondolatával, azután leült az asztalhoz és megírta ezt a szép levelet, úgy a mint következik: Kedves Jó Édes atyám! Midőn Őfelsége kegyelme s a nemzet bizalma által a magyar igazságügy miniszterévé lettem, illő, hogy a legelső lépés is, amelyet e szép, de terhes pályámon teszek, az igazságnak legyen szentelve. Ezen igazságnak hódolok amidőn ünnepélyesen bevallom, hogy mindazt, aminek segítségével a porból e magas polcra fölemelkedtem, ú. m. a munka ösztönét, a becsület szigorát, a közügy szeretetét, a jó és nemes iránti lelkesedést s a jogérzéket Isten után édes atyámnak köszönhetem. Ön vala az, aki munkájának verítékével szerzé meg, ami kiké- peztetésem első alapjait megveté. önnek ragyogó példája a családi élet szűk körében szintúgy, mint a közügyek önzéstelen szolgálatában lebegett folyvást s lebeg most is szemeim előtt; Öntől sajátítottam el a lelkierőt: rendületlenül megállani a sors hullámcsapásai közt; s kitől tanulhattam volna jobban megismerni a becsület értékét, mint Öntől, aki azt a — Nem is volna az én uralmam alatt rossz ember az ég alatt!“ Jézus úgy tett, mintha nem hallotta volna Péter beszédét s nyugodtan folytatta útját. Eközben elhaladnak egy fa mellett, melyet egy nagy raj méh tartott megszállva. „Eredj, — mondá az Ur — „rázd meg a fát s szedd a méheket a kalapodba.“ Szent Péter engedelmeskedett, de munka közben egy méh a kezére szállt s megcsipte. Reszketve a haragtól, Péter a földre dobta az egész raj méhet, melyet már a kalapjába összegyűjtött ’s dühösen rájuk taposott. „Mit csinálsz Péter?“ — kérdé Jézus. „Megcsípett egy átkozott méh“ — telelt indulatosan Péter. hajótöréstől még akkor is megmenté, amidőn egész élte fáradalmainak minden egyéb gyümölcseit a hullámok elnyelék. Fogadja, Kedves Jó Atyám mély hálámat gondjaiért, ádozataiért, amelyekkel elhalmozott. Nehéz feladatnak indulok neki: egy nemzet jogéletét ujjáteremteni. Annál nehezebb a feladat, minél inkább érzem és tudom: mily korlátolt azon erő melyről Isten rendelkeznem adott. Remegő szívvel fogok a nagy munkához; de ha az ön áldása kisér, úgy ez bátorságot önt belém. Ezen atyai áldásért könyörög Kedves Édes Atyámnak kézcsókoló fia Horváth Boldizsár. Egy költő a nép sorából. Február 5-én a pest-megyei Apostag emberektől hullámzó utcáján hosszú, szomorú menet kisért egy koporsót. Egy lantpengető szántó-vető ember, Vida János pihent benne. Sokan nem ismerik nevét. De az újságolvasók emlékezetében talán megmaradt élet- történetének emléke. És visszagondolnak rá, hogy jó néhány esztendeje igazi költők fenn az ország fővárosában megölelgették és megszorították becsületes, kérges kezét. És azt mondták, hogy a lelke igazi költőiélek és telve van gazdagsággal. Hogy ki volt ő, azt maga irta meg ilyen formán: „Nappal szántok, vetek Este írogatok. És így nem múlnak el Tétlenül a napok.“ „És te azért valamennyit elpusztítottad ? Nem lett volna-e elég, ha azt az egyet ölöd meg, amelyik bántott ?“ „Miképpen választhattam volna ki éppen azt az egyet ebből a nagy rajból ?“ — felelte Péter, haragtól égő arccal. Jézus pedig feddőleg nézve rá jóságos szemeivel, így szóla: „Látod, Péter — ha Isten volnál, te az emberekkel is így bánnál el, mint most ezekkel a szegény állatokkal; ha egy vétkezne ellened, valamennyin bosszút állanái! “ Szent Péter bűnbánóan hajtotta le fejét s így szólt: „Legyőztél, Uram! Igazad van: Minden úgy van legjobban, ahogyan a jó Isten elrendezte.“ Farkas Lenke.
