Harangszó, 1910-1911
1900-12-25 / 5. szám
8. oldal. HARANGSZÓ. 1910. december 25. elakarja törölni s biztosítani akarja a vílágbékét. Fájdalom, eddig még nem vezetett eredményre a mozgalom. Az egyes országok az eddiginél is nagyobb összeget fordítanak a katonaságra. Most azután az amerikai köztársaság elnöke vette a kezébe a dolgot. Tárgyalni kezd a nagy államokkal s olyan határozatot akar hozatni, mely a fegyverkezést, a katonaság létszámát is korlátozza. Dróttalan távbeszélő a tengeren. Megint egy csodálatos találmánnyal gazdagodott az emberiség. Feltaláltak egy készüléket, mely lehetővé teszi, hogy a tengeren két hajó akkor is beszéljen egymással, ha nincsenek dróttal összekötve. Francia hajókon végezték a kísérletet s az fényesen sikerült. Egy amerikai ágyulöveg. Nem régen készült el a legnagyobb ágyulöveg. Amerikában, egyik partvédő ágyúhoz készíttették. A löveg olyan magas, mint egy ember. A szélessége majdnem fél méter. A súlya 2400 font. Ha kilövik, 20 mérföldnyi utat tesz meg. Hát bizony ez mind szép dolog, de a legszebb az, hogy egy ilyen ágyulöveg 30 ezer koronába kerül. Kár ezt az ágyút ha csak egyszer is megtölteni. A kolera pusztítása. Madeirában borzasztó pusztítást visz véghez a kolera. Az áldozatok száma naponként kétszáz ember. Szobánk falát díszítsük szép bibliai képekkel, melyeket a dunántúli evang. egyesület adott ki. A szép színes képek művészi értékűek. Emelik a vallássoságot, hirdetik, hogy „én és az én házamban tiszteljük az Urat“. A képek hossza 48 %, szélessége 39 %. Négyféle kép van: 1. a hegyi beszéd; 2. Jézus és Nikodemus 3. Jézus a tengeren; 4. Jézus és az emmausi tanítványok. Egy kép ára 50 fillér. Szállítási költség (csomagolás es portó) 20 fillér. Megrendelhetők: Kapi Béla ev. lelkésznél Körmenden. Valakiket megkötöztök a földön... Elbeszéli: Madór Mátyás. Máté 18 ; 18. Az 1755-dik esztendő márc. 9-dikét Írták s böjt 4-dik vasárnapjának ünneplésére gyülekeztek közelből s távolból a hívek a felpéczi gyülekezet templomába. Erős kőkerítés fogta körül a temető elején álló igénytelen, nyugoti olda Ián kőlábakkal megtámogatott, torony nélküli templomot. Az előtérben álló haranglábon már a másodikat is elharangozták. A kőkerítés kis ajtaja előtt Krnoskó Pál tanító uram álldogált a gyülekezeti gondnok, a községi nemesbiró s több egyháztag társaságában, vizsgálgatva a templom felé sereglőket. — Mondja csak rektor uram, kik azok ott azzal a két szép pejlóval, akik most szállnak le a kocsiról ? — Az Veöreös Mihály gazdálkodó Győrből egész családjával s néhány jó barátjával együtt. Nyomon követi őket Fischer József gabonakereskedő, kinek két tölgyfahajója jár a Dunán. Mióta 1749 ben királyi parancsolat folytán a győri evangélikus és református templomokat elvették, alig van vasárnap, hogy a felpéczi templomban meg ne jelennének. — Hát azok hova valók, akik most fordulnak be a sarkon 3—4 kocsival is — kérdi a rektor kis fia ? Úgy látszik, messziről jöhettek, mert lovaikról szinte csepeg az izzadtság. — Bizon, azok nagy útról jönnek, mert ha emlékezetem nem csal, az első és második kocsin Moson-megye Lébeny községéből, a harmadikon Öttevényről valók ülnek, kik valószínű Győrött találkoztak össze. Krnoskó Pál még be sem fejezte szavait, már is újabb és újabb kocsik fordultak a templom-utcába, melyeken részben ruházatuk, részben régebbi ismeretség folytán az ott állók komá- rom-megyebeli banaiakat, Győrmegye keleti feléről való bönyi, baráti, csa- naki és ménfői hitsorsosokat ismertek fel. A keskeny utca kocsikkal, gyalogérkezőkkel lassanként annyira megtelt, hogy mozogni is alig lehetett. — Hej mester uram — kérdi Fon- tányi Ádám nemesbiró — hogyan fogadja be ez a kicsiny templom azt a roppant tömeget, melynek három ilyen templom is kevés lenne. Mégis jó volna már egy nagyobb templomot építeni! — Könyű ezt biró uram mondani, de megtenni a mostani viszonyok között lehetetlen. Hisz tudhatja, hogy most három éve, mikor már attól tartottunk, hogy ez a templom fejünkre szakad, fél esztendeig kellett Győrbe és Bécsbe szaladgálnunk, vizsgáló bizottságokat fizetnünk, míg végre annyit megengedtek, hogy a nyugoti oldalon azt a két támasztó oszlopot építtethettük templomunkkoz, hogy a fal kidülését megakadályozzuk. Nyomorúságos időket élünk, de mi mégis különben vagyunk, mint ennek a tömegnek nagy része, kiknek templomaiban pápista pap miséz, a mienket legalább eddig megtartotta az Isten. — A felpéczi nemesség nem is engedi ősi ji ssából kiforgatni magát, —- szólt közbe Ihász Benedek — csak egyházi uraimék álljanak résen s vigyázzanak, hogy gonosz áskálódok közöttünk a jó békességet meg ne rontsák s olyan Horváth Ferenc-féle templomkerülő, parázna és rendetlen életű emberek szent vallásunknak tekintélyét ne rongálják. — No, e tekintetben éppen nem lehet panaszra okuk, válaszolt Krnoskó Pál. Huszonöt éve szolgálom az Urnák ezen szent gyülekezetét, de Bárány János tisztelendő urunkhoz hasonló buzgalmu lelkipásztor oldala mellett még nem működtem. Megtesz ő —- mondhatnám erején felül — mindent,, ami által ezt az eklézsiát védheti, emelheti s itt a keresztyéni jó erkölcsöket ápolhatja. Horváth Ferencet említi kegyelmetek. Mindég gyalázatos ember volt felesége életében is, amióta pedig az. meghalt, egyenesen az ördögnek adta magát s szégyene gyülekezetünknek. Tisztelendő urunk három év óta folytonosan feddi, dorgálja, kéri, könyörög neki, de az csak annál megátalkodot- tabb lesz. Jól tudják, hogy a múlt vasárnapi templom előtti tanácskozásuknak is főtárgya, ennek az Istentől elfordult embernek megrendszabályo- zása volt s ma az utolsó eszköz, a gyülekezetből való kizárás fog ellene alkalmaztatni, de ennek csak akkor lesz sikere, ha az egész gyülekezet a tisztelendő ur oldala mellé áll. Eddig jutottak beszélgetésükben, midőn megkondultak az isteni tisztelet kezdetét hirdető harangok. A tanítá sie'ett a kórusban helyét elfoglalni, j a lelkészlakás ajtajában pedig meg- I jeient szenicei Bárány János lelkész j magas, szikár alakja, amint balkarjára veiett palásttal, mélyen elgondolkodva lassú lépésekkel haladt a templom felé. A templom környékét teljesen betöltő hívek, mély tisztelettel hajoltak meg a szeretett lelkipásztor előtt s nyomában haladva elfoglalták azt a csekély helyet, mely a szorongásig megtelt templomban az oltár felé lépkedő lelkész után maradt. Buzgón, bánatosan, panaszosan zendül meg a hivek ajkán az ősrégi felálló ének: „Uram Isten siess! Minket megsegíteni, Ily nagy szükségünkben : Krisztus Jézusért. Mi Urunkért, És megváltónkért“.
