Harangszó, 1910-1911

1900-12-25 / 5. szám

1910. december 25. HARANGSZÓ. 3. oldal. vihettek haza magukkal abba a haj­lékba, melynek ajtaján nem a meg­elégedés, hanem ama paízsos férfi, az ínség szokott kopogtatni. Boldog volt a szegény édesanya, ég bol­dogabbak a gyermekek. Felhangzott a szalmafödeies kis kunyhóban a zsolozsma : . Boldog örömnap derült ránk, Vigadjon szivünk, zengjen szánk Hangzott az ének buzgón, áhíta- tosan. És egyikük se vette észre, hogy az ablakon át valaki nézi őket. Egy megváltozott arcú, könnyező férfi állt ott, csöndesen, előrehajolva, a boldog ének szavát figyelve. Az ő apjuk volt ez az ember. És magába merülve látta, hogy az ő gyermekeire is gondolt a szeretet, az ő családja is boldog, mikor minden hajlékban a boldogság lakik. És ekkor megér­tette, hogy ezt a szeretetet csak az a jó Isten oldhatta az emberek szi­vébe, kit ő olyan sokszor kigúnyolt és kinevetett. Most látta, hogy „övéit el nem hagyja, ki mindnyájunk édes atyja.* Nehány perc az egész s a következő pillanatban már ő is ott van övéi közt s örvendező szívvel, élő hittel énekli gyermekeivel együtt: „Boldog örömnap derült ránk.. . * Másnap korán reggel a lelkész szo­bájában találjuk a mi emberünket. „Tisztelendő uram — szólt — bűnös, érdemetlen ember vagyok. Istent ed­dig nem ismertem, nem imádtam. De mcst megtaláltam őt a szeretet- ben. És e szent ünnepen fogadom, hogy ezután más ember leszek 1 . . “ Eddig a történet. — Ti pedig kegyes szivek, kiknek a Gondviselés módot és alkalmat adott, hogy könnyet törüljetek, éhe­zőt tápláljatok, óh vegyétek esze­tekbe karácsony intelmét: a szeretet hitet éhreszt az emberek szivében. Jézus maga biztat: „Bizony mon­dom néktek, amit eggyel cselekesztek az én kicsinyeim közül, énvelem ma­gammal cselekedtétek.“ Takács Elek. Szeretet. Ne gyújtsatok gyertyát A karácsonyfára, Ha beláthat könnyes szemmel Egy árva is rája. S ha nem szelitek meg Vígan a szegénynek: Illatával se adjon hirt A kalács-sütéstek 1 Tűz hiába pattog A kályháitokba : Ha az utón didergőkre Nem gondoltatok ma. Krisztus születését Hasztalan áldjátok: Ha az utcaajtótokat Hamar bezárjátok! — Mit ér a hozsánna, Az Úrhoz, a mennyhez: Ha szivünkben nincs szeretet Minden emberekhez 1 Magyarok Amerikában. Irta: Németh Karoly new-brunswicki ev. lelkész. Két heti fáradságos utazás után megláttuk New-York hatalmas kikötő városát Hobokent. Bizony megörült az ember, mert a két hetet a vég­telennek látszó tengeren, az ide-oda hánykolódó hajón tölteni ugyancsak fárasztó. Végre tehát szárazföldre te­hettük lábunkat. Óh de micsoda világ tárult tel előt­tünk 1 Nyüzsgött mozgott körülöttünk minden. A mi nagyvárosunk forgal­mas élete valóságos falusi csöndesség ehhez képest. A tengeren ezer és ezer hajó szeli a hullámokat, hangos tuto- lással adván jelt az előtte menőknek. A part a ki- és berakodó ezer és ezer ember lármájától hangos. Sza­ladva siető emberek tömege zúg el mellettünk, úgy hogy egészen bele­szédülünk ebbe a hihetetlen mozgal­mas életbe. Hát még az utcák 1 Felhőkig nyúló házak merednek mindenfelé. A föld alatt, a földön és magasan a leve­gőben pedig vonatok és egyéb köz­lekedő eszközök robognak. És min­denütt munkáról, vagy munkára ro­hanó, dolgozó emberek. Itt, ebben a világrészben él a mi magyar népünkből körülbelül egy millió. Közöttük élek én is. Látom életüket. Sokszor ott vagyok szűk, kicsi szobájukban, elbeszélgetek^velük mindennapi bajaikról, küzdelmeikről, nyomorúságukról Együtt keressük az Isten szent igéjének vigasztalását és együtt száll lelkünk gondolata haza, a mi drága magyar földünkre. Hát bizony a magyaroknak Ameri­kában nehéz helyzetük van. Az em­berek, mikor kijönnek, nagy átalaku­láson mennek keresztül. Érre pedig sem ők, sem az otthonvalók nem gondolnak. Végtére is, legyünk őszin­ték, egy meglehetősen szegény nép sorából jönnek ki és belekerülnek Tudod te, jó Uram, nem vagyok én tétlen, Tűröm a hőt nyáron, s a hideget télen, De az asszony lelke, de az asszony karja Nem termett az — érzem — küzdelemre, harcra. Fogy az erőm, hitem, száll a sóhajtásom . . •.. Mért is hagytál árván én édes jó Párom !?... Oh de boldog is volt a mi kicsi házunk, Amíg te itt voltál miköztünk, minálunk! Megvolt a kenyerünk, te dolgoztál érte, ■ Én meg, mit kapartál, rakogattam félre. Kenyér és boldogság — minden volt, s most semmi! Mért is kellett néked idegenbe menni!... Idegenbe vitt az arany — ezüst vágya; Verje meg az Isten azt, kikitalálta! — Nem kell nekünk arany, nem kell dinom-dánom, Fekete kenyér kell, azt hozz édes Párom! ........ — Szent karácsony van ma; minden ember boldog. Nekünk nem jut más, csak a sóhaj és gondok. — ... Kondul a harangszó, az Űr háza tárva, Mennek a szomszédok, rokonok mind párba.... ... Bár ez a harangszó szél szárnyára kelne, S meg sem állna addig, mig reád nem lelne! Hadd mondaná el, hogy szülőfalud hantja Drágább, mint á földnek minden kincs-aranya ! — Kedves Férjem Uram! Én édes jó Párom! Vázzá aszott anyád kér a betegágyon; Didergő gyermeked feléd tárja karját, Az a fiát várja, ez hívja az apját; S én könyörgok néked imára tttt kézzel, — Jöjj, küzdj meg a gonddal, harcolj te a vésszel! Ne keress aranyat, — jöjj, — kenyerünk nincsen! Áldjon meg, hozzon meg a kegyelmes Isten!... * Folytatása következik.

Next

/
Thumbnails
Contents