Harangszó, 1910-1911
1900-12-25 / 5. szám
1910. december 25. HARANGSZÓ. 3. oldal. vihettek haza magukkal abba a hajlékba, melynek ajtaján nem a megelégedés, hanem ama paízsos férfi, az ínség szokott kopogtatni. Boldog volt a szegény édesanya, ég boldogabbak a gyermekek. Felhangzott a szalmafödeies kis kunyhóban a zsolozsma : . Boldog örömnap derült ránk, Vigadjon szivünk, zengjen szánk Hangzott az ének buzgón, áhíta- tosan. És egyikük se vette észre, hogy az ablakon át valaki nézi őket. Egy megváltozott arcú, könnyező férfi állt ott, csöndesen, előrehajolva, a boldog ének szavát figyelve. Az ő apjuk volt ez az ember. És magába merülve látta, hogy az ő gyermekeire is gondolt a szeretet, az ő családja is boldog, mikor minden hajlékban a boldogság lakik. És ekkor megértette, hogy ezt a szeretetet csak az a jó Isten oldhatta az emberek szivébe, kit ő olyan sokszor kigúnyolt és kinevetett. Most látta, hogy „övéit el nem hagyja, ki mindnyájunk édes atyja.* Nehány perc az egész s a következő pillanatban már ő is ott van övéi közt s örvendező szívvel, élő hittel énekli gyermekeivel együtt: „Boldog örömnap derült ránk.. . * Másnap korán reggel a lelkész szobájában találjuk a mi emberünket. „Tisztelendő uram — szólt — bűnös, érdemetlen ember vagyok. Istent eddig nem ismertem, nem imádtam. De mcst megtaláltam őt a szeretet- ben. És e szent ünnepen fogadom, hogy ezután más ember leszek 1 . . “ Eddig a történet. — Ti pedig kegyes szivek, kiknek a Gondviselés módot és alkalmat adott, hogy könnyet törüljetek, éhezőt tápláljatok, óh vegyétek eszetekbe karácsony intelmét: a szeretet hitet éhreszt az emberek szivében. Jézus maga biztat: „Bizony mondom néktek, amit eggyel cselekesztek az én kicsinyeim közül, énvelem magammal cselekedtétek.“ Takács Elek. Szeretet. Ne gyújtsatok gyertyát A karácsonyfára, Ha beláthat könnyes szemmel Egy árva is rája. S ha nem szelitek meg Vígan a szegénynek: Illatával se adjon hirt A kalács-sütéstek 1 Tűz hiába pattog A kályháitokba : Ha az utón didergőkre Nem gondoltatok ma. Krisztus születését Hasztalan áldjátok: Ha az utcaajtótokat Hamar bezárjátok! — Mit ér a hozsánna, Az Úrhoz, a mennyhez: Ha szivünkben nincs szeretet Minden emberekhez 1 Magyarok Amerikában. Irta: Németh Karoly new-brunswicki ev. lelkész. Két heti fáradságos utazás után megláttuk New-York hatalmas kikötő városát Hobokent. Bizony megörült az ember, mert a két hetet a végtelennek látszó tengeren, az ide-oda hánykolódó hajón tölteni ugyancsak fárasztó. Végre tehát szárazföldre tehettük lábunkat. Óh de micsoda világ tárult tel előttünk 1 Nyüzsgött mozgott körülöttünk minden. A mi nagyvárosunk forgalmas élete valóságos falusi csöndesség ehhez képest. A tengeren ezer és ezer hajó szeli a hullámokat, hangos tuto- lással adván jelt az előtte menőknek. A part a ki- és berakodó ezer és ezer ember lármájától hangos. Szaladva siető emberek tömege zúg el mellettünk, úgy hogy egészen beleszédülünk ebbe a hihetetlen mozgalmas életbe. Hát még az utcák 1 Felhőkig nyúló házak merednek mindenfelé. A föld alatt, a földön és magasan a levegőben pedig vonatok és egyéb közlekedő eszközök robognak. És mindenütt munkáról, vagy munkára rohanó, dolgozó emberek. Itt, ebben a világrészben él a mi magyar népünkből körülbelül egy millió. Közöttük élek én is. Látom életüket. Sokszor ott vagyok szűk, kicsi szobájukban, elbeszélgetek^velük mindennapi bajaikról, küzdelmeikről, nyomorúságukról Együtt keressük az Isten szent igéjének vigasztalását és együtt száll lelkünk gondolata haza, a mi drága magyar földünkre. Hát bizony a magyaroknak Amerikában nehéz helyzetük van. Az emberek, mikor kijönnek, nagy átalakuláson mennek keresztül. Érre pedig sem ők, sem az otthonvalók nem gondolnak. Végtére is, legyünk őszinték, egy meglehetősen szegény nép sorából jönnek ki és belekerülnek Tudod te, jó Uram, nem vagyok én tétlen, Tűröm a hőt nyáron, s a hideget télen, De az asszony lelke, de az asszony karja Nem termett az — érzem — küzdelemre, harcra. Fogy az erőm, hitem, száll a sóhajtásom . . •.. Mért is hagytál árván én édes jó Párom !?... Oh de boldog is volt a mi kicsi házunk, Amíg te itt voltál miköztünk, minálunk! Megvolt a kenyerünk, te dolgoztál érte, ■ Én meg, mit kapartál, rakogattam félre. Kenyér és boldogság — minden volt, s most semmi! Mért is kellett néked idegenbe menni!... Idegenbe vitt az arany — ezüst vágya; Verje meg az Isten azt, kikitalálta! — Nem kell nekünk arany, nem kell dinom-dánom, Fekete kenyér kell, azt hozz édes Párom! ........ — Szent karácsony van ma; minden ember boldog. Nekünk nem jut más, csak a sóhaj és gondok. — ... Kondul a harangszó, az Űr háza tárva, Mennek a szomszédok, rokonok mind párba.... ... Bár ez a harangszó szél szárnyára kelne, S meg sem állna addig, mig reád nem lelne! Hadd mondaná el, hogy szülőfalud hantja Drágább, mint á földnek minden kincs-aranya ! — Kedves Férjem Uram! Én édes jó Párom! Vázzá aszott anyád kér a betegágyon; Didergő gyermeked feléd tárja karját, Az a fiát várja, ez hívja az apját; S én könyörgok néked imára tttt kézzel, — Jöjj, küzdj meg a gonddal, harcolj te a vésszel! Ne keress aranyat, — jöjj, — kenyerünk nincsen! Áldjon meg, hozzon meg a kegyelmes Isten!... * Folytatása következik.
