Harangszó, 1910-1911
1900-12-11 / 4. szám
1910. december 11. HARANGSZÓ. 5. oldal. rabszolgái közül az egyiknek vérét, életerejét szívja ki, a másikból kiszakítja a lelket, e nemesebb érzést, a harmadikat ellenségévé teszi szülőjének, testvérének és viszálykodást támaszt közöttük, a negyediknek kezébe gyilkos tőrt ad embertársa ellen, az ötödiknek hurkot nyújt át, hogy saját magát fojtsa meg vele, a hatodiknak elrabolja becsületét és így tovább, a több is mind csábítja, csalogatja s ha már hatalmába hajtotta, akkor mindegyikkel kegyetlenül bánik. A hitetlenség terjedésében látjuk főokát annak, hogy az anyagimádás oly sok áldozatot követel. A pénz veszedelmei közt első helyen áll az elbizakodottság, felfuvalkodás. Rendesen azok esnek ebbe a betegségbe, akiknek vagyonuk összegyűjtésénél épen a legkisebb érdemük van. A pénz továbbá hamar az élvezet, gyönyör, fényűzés világába ragadja az embert, tékozlásba, rendetlen életmódba kergeti. így sok embert már a saját milliói tettek tönkre nemcsak erkölcsileg és testileg, hanem még anyagilag is. Hány megrázó esetet látunk arra az életben, hogy egyesek — miután könnyelmű, léha, fényűző életmódjukkal eltékozolták vagyonukat s a munkához vagy nem értenek, avagy azt restelik — részint a nyomornak kétségbeejtő tanyáin pusztulnak el, részint öngyilkossággal vetnek veget szerencsétlen életüknek. Lépten- nyomon találkozunk ismét olyan emberekkel is, akik magában a pénzben találják gyönyörűségüket; saját maguk jó módjuk mellett inkább éheznek és nélkülöznek, fukarok embertársaikkal, a szükölködőkkel szemben is, — Sógor, nem viszket a hátad ? • — fordult a Józsihoz. — Miért kérded, sógor ? — Csak azért, hogy cseréljünk helyet. Az én hátamnak már elég a Zsuzska simogatásából. Nagy vígságban úszott a Józsiék kis háza az estén. Lakmározásuknak se vége, se hossza nem volt. Másnap pedig a még kiadósabb disznótor következett. Csiza Gergőnek ragyogott a képe, akárcsak esős időben a kucsma-sapkája, mikor ugyanis kifordítva teszi a fejére. — No, sógor — szólt nagyot hajtva a csutorából — soh’se hittem volna, hogy ilyen jó világ van nálatok. Tudjátok mit ? El sem megyek addig tőletek, míg csak a nótámat el nem fütyülitek. És Csiza Gergő maradt is, noha a Józsi ötödik reggelen bősz fütyülésbe csakhogy a holt kincsek összegyűjtésében fösvény lelkűknek öröme telhessék. Nem ritka jelenség az sem, hogy ugyanaz, aki a szegénytől sajnálja a íalat kenyeret és zúgolódik, ha jótékony célra pár fülért kérnek tőle, vagy egyházi célra adózni kell, nem törődik azzal, ha óriási összeget elkártyáz és veszedelmes és haszontalan kedvtelésekre ezerannyit költ. A való életből kiragadott pár jelenet ez, melyek a pénz veszedelmeit és az anyagimádás lelki és erkölcsi betegségeit mutatják. Hol van itt a hiba ? Mitől kell óvakodnunk ? Képmutatás, álszenteskedés volna az, ha istentelenségnek, vallásunk szellemével ellenkezőnek hirdetnők egyáltalán a vagyonszerzésre iiányuló törekvést, midőn a gyakorlati életben magunk is kénytelenek vagyunk részt venni a küzdelemben és a munkában, mely a kenyérért folyik. A keresztyénség nem a világ javainak s az élet fenntartás eszközeinek a megvetését, hanem azoknak az Isten akaratával megegyező felhasználását s igy szinte megszentelését kívánja. Jézus sem magát a pénzt és gazdagságot kárhoztatta, hanem azt a kisértő hatalmat emelte ki, mely benne rejlik s mely veszedelembe sodorja az embert Ezért mondotta az Üdvözítő, hogy a „gazdag nehezen megy be a mennyek országába.“ Legyünk azért bölcsek, józanok és nemesszivüek, A pénz kezünkben az életfenntartásnak, művelődésnek és a közjóiét emelésének hasznos áldásos eszköze legyen. Ezt pedig csak úgy érjük el, ha nem leszünk mi magunk fogott a kályha padkán ülve. Elfujt vagy tizenöt nótát, azon Íriszemben, hogy azok egyike a Geigő nótája lesz. — De jó rigó lett volna belőled; — jegyezte meg Csiza Gergő, egyúttal oda terelte a beszédet, hogy jó volna tán’ a másik hízót is perzselésre fogni, nehogy valami sertésvész kárt tegyen benne, — Abbul hát nem eszel; — gondolta, de nem mondta a Józsi és azon töprengett, miféle nóták vannak még, hogy elfütyülhesse őket. Jól tudja minden ember fia-lánya, hogy mind a víg, mind a bús nótákban bővelkedik az egyebekben szűkölködő magyar, de azt is tapasztalhatta bárki, hogy egy-egy nótának az elfütyülése csak pár percig tart. így nem éppen csoda, hogy a Józsi sógor egy hét múlva már teljesen a pénz rabszolgáivá, hanem urai maradunk és emberhez illő nemes célók szolgálatába hajtjuk. Ennek főfeltétele pedig az, ha igaz szívvel valljuk és életünkkel megbizonyítjuk, hogy egy az igaz Isten és nincsen más ő kívüle. Szemlélő. A népszámlálás Nagy munka előtt áll Magyarország. Az 1911. év elején újra népszámlálás lesz. Január 1-én az összes községeket házról-házra járják a számlálóbiztosok, hogy jegyzékbe vegyék a népesedésre, földmivelési, és ipari életre vonatkozó adatokat. Bizony néhány millió koronába belekerül ez a nagy munka és mégis azt mondják, hogy ez nem fölösleges, hanem inkább nagyon-nagyon szükséges munka. Mert hát mi történik tulajdonképen a népszámlálás alkalmával ? Az állam számba veszi a maga embereit. Jegyzékbe foglalja, hogy hányán lakják ezt az országot, hány munkáskarra, hány családra számithat. Tudni akarja, hogy hogyan fejlődik a föld- mivelés, mezőgazdaság, házi ipar, hányán mennek Amerikába, hányán voltak ott, hányán jöttek vissza, — szóval hogy hogyan találhatja meg a magyar ember a boldogulását a magyar földön. Bizony ezeket tudnia is kell az államnak, mert ezekből az adatokból nagyon fontos kövétkeztetéseket vonhat le. A népet boldogító törvényekre, üdvös intézkedésekre csak akkor kifogyott a nótákból s a fütyülést átvette tőle a Zsuzsa asszony. De az is eredménytelenül folytatta. Csiza Gergő nem csak hogy részt vett a másik hizó torján is, hanem meg is segítette enni mindakettőt a télen át. Azonban elközelgett a tavasz s délről jövő, enyhe szellők elhajtották a telet messze északi vidékre. Buda Józsi elővette a félszerből ekéjét és talyigáját, befogott szántani. A hosszú télen át kiszáradt eke és talyiga nyikorgott a szántásban, mintha csak fütyült volna jó kedvében, a maga módja szerint. Csiza Gergő erre nagyot kiáltott: — Hej sógor, fütyülik már az én nótámat! Isten megáldjon bennetek. Mennem kell nekem is haza szántani. Köszönöm a vendégséget s ne mondd többet, hogy nem vagyok jó rokon. Csite Károly.
