Harangszó, 1910-1911
1900-11-27 / 3. szám
I. évfolyam. 1910. november 27. 3. szám. izenet. Máté, 21, 1—9. Egy régi-régi kép, mi úgy közeledik lelkűnkhöz, mint letűnt gyermekkorunk szép álmodása. Nép hömpölyög a szent város utcáin. Szép ruhájuak, lágyan omló drága szövetekben, meg rongyos szegények, elhagyatott nyomorgók. A tekintetüket odafordítják Jeruzsálem kapujához, mert onnan kell jönnie annak az egynek, kit epedve várnak, a Krisztusnak. Az egyetlennek. A Megváltónak. És ő megérkezik. Egyszerűen, alázatosan, igénytelenül jön. Nincsen arany koronája, bíbor palástja, diadal kocsija. Minden gazdagságát a szivében hozza. „ És mindazt elhozza, mi az ember életét széppé, gazdaggá és boldoggá teheti. De hát hiába! Nem értik meg és nem becsülik meg. Ők másnak gondolták, mást vártak tőle. Az emberek otthagyják s összeszegezik keresztfáját. Azóta is mindegyre csak várnak az emberek. A lelkekben napról-napra mind nagyobb lesz a vágyódás valami tisztább, nemesebb után. Keresik mindenfelé. Próbálják mindenképpen. Halmozzák a gazdagságot, élére rakják, ki az aranyat, ki a kisebb pénzdarabot. De azután azt mondják: ez nem az igazi. Megállítják a gyönyörűséget s olyanformán osztják be életüket, hogy mindig kellemes napjaik legyenek. Egy kis csillogás, mámor, földi boldogság. De az üresen hagyott lélek egyszerre csak megrázkódik: ez se az igazi. És hiába keresik azt ami hiányzik, a munkában, kötelességteljesitésben. A földturás, szántás-vetés, fafaragás, gyógyítás, vagy könyvcsinálás maga még nem elég. Még mindig üres marad a lélek s az epedő szív vár, egyre vár valakit. Az uttalan-utakon bolyongókat szeretnénk megállítani Azokat is, kik az egyes ember és egész társadalmi osztályok boldogságát és boldogulását hamis nyomokon keresik, szeretnénk megszólítani. A színekre és jelszavakra esküdőket szeretnénk megkérdezni: „Ugyan hova mentek ? . Nem veszitek észre, hogy akit lelketek kimondatlanul vár, az senki más, hanem a mindörökké eljövő ádventi király ?. Nem tudjátok (talán tudjátok, de be nem valljátok), hogy nektek Ő rá van szükségetek ?.. Hogy megelégedéstek, boldogságtok, emberi jogotok és méltóságtok, minden, minden, ami szent és drága ezen a földön, ebben a névben egyesül: Jézus?..“ Igenis, mi hirdetjük, hogy ő ismét eljött mindnyájunkhoz. Ott áll a gyárak zakatoló gépei közt, az iparos műhelyében, kereskedő üzletében. Mikor a szántóvető bevontatja télire munkaeszközeit, odaáll melléje s szelíden megszólal: eljöttem te hozzád. A szivünket, lelkünket is egy-egy mosolygós örömmel, vagy nehéz könyhullásu fájdalommal megzörgeti: itt vagyok, eressz be !. . Saját magunktól függ sorsunk és életünk. Attól, hogy hogyan várjuk, hogyan fogadjuk és hogyan tartjuk magunknál. Attól, hogy minek tekintjük őt. Semmik leszünk, ha az életút rohanó tömegében az üres kiváncsiak, avagy az ingatag lelküek sorait növeljük. De mindenek leszünk, ha élő hittel közeledünk hozzá és azt mondjuk, sőt az életünkkel is megbizonyítjuk: te vagy az én királyom !. . „Azért Uram én most már mit várjak, minden reménységem ott vagyon te nálad!., “ Ádventi
