Harangszó, 1910-1911
1911-10-08 / 26. szám
4. oldal. HARANGSZÓ. 1911. október 8. milyen Isten kegyelméből való intézménnyel állunk szemben, mely a maga nemében páratlan az egész világon. Mi szegény evangélikusok csak bámulva tekinthetünk föl rá s bámulatunkban bennfoglaltatik az eszmei rajongás; majd fölemelt a néma bámulatból egy örvendetes érzés s el- kápráznak lelki szemeink előtt a magyarhoni kis Béthelek: a pozsonyi diakonissa anyaintézet, a locsmándi szeretetház, a pinkafői árvaház, a győri szegény és árvaház körvonalai. Már nálunk is hajnalodik, a belmisz- szió ege derengeni kezd, meleg, fényes sugarak törik át a hajnal bíborát I És mindez az Evangélium műve. Leomlunk nagy Tanító mester csodás alkotásaid előtt 1 összeforrasztod a sziveket, hogy dobbanásuk egy legyen ; megszenteled kiválasztottaid karjait, hogy ha kell tűzbe is tegyék, mint az egykori római hős, — megint azért az egyért; te vagy a néked áldozó haldokló végső mosolygása egyedül: — Jézus Krisztusunk! Tied a pálma, tied a dicsőség! Mi csak követünk,... akarunk követni 1... (Vége.) Damjanics tábornok. Damjanics tábornok Vágtat a csatába, A vörös sipkások Robognak utána. Minden vörös sipka Hajnal pirkadása, Szabadság rózsája; Minden vörös sipkás Szabadság vitéze, Nemzet katonája. Damjanics tábornok Széles arany kardja, Czikázó szikrát szór, A mikor forgatja. Minden szikra: villám, Isten tüzes nyila Csak úgy hull belőle... Fut is az ellenség Hegyen át, völgyön át, Esze nélkül tőle. Damjanics tábornok Az érdemjelt osztja: Vitéz katonáit Sorba mecsókolja. Ez a csók a hősnek, Bátornak, erősnek Legszebb érdemjele, Ragyog, mint a csillag, Mint hajnali csillag, Szíve reszket bele. Damjanics tábornok Nagy fennen kiáltja: „Vörös sipkás a föld Első katonája! A tiszti bojtot mind Megérdemelnétek, Én hős daliám! De kik lennének úgy Az én zászlósaim, Az én katonáim!“ Pósa Lajos. A különös védőfal. A harminc éves háború idejében egy kis magános parasztház lakói nagy félelemben voltak a csata tartama alatt. Különösen egy éjszaka volt rájuk nézve félelmes. Az ellenség mindjobban közeledett s az égbolt majd itt, majd amott piroslott az égő falvak és városok fényétől. Hozzájárult még ehhez, hogy kegyetlen zord téli idő volt, — viharos és hideg időjárás. — A jó emberek egy pillanatig sem voltak biztonságban afelől, vájjon nem lesznek-e hajléktalanok és koldusok a zord tél idején. Nagyszülők, szülők és gyermekek az egész éjszakát ébren töltötték és folytonosan imádkoztak. A nagyanya olvasott fel egy régi imakönyvből. A „csata idejére“ szóló imádságban éppen ezek a szavak következtek : Ne féljetek, az „Isten épit nektek egy erős falat s az ellenséget távoltartja ezen hajléktól.“ A kis unoka, aki áhítattal hallgatta az imádságot, egy kissé csodálkozott s azt gondolta magában: mégis csak különös kívánság a jó Istentől, hogy egy falat építsen minekünk I . . . Eközben elmúlt a rettenetes éjszaka, és ime egyetlen egy ellenséges katona sem jött a házba. — Mindnyájan csodálkoztak ezen. De midőn másnap reggel az ajtót ki akarták nyitni, ime ! látták, hogy azon oldalon, hol az ellenséges csapatok táboroztak, a szél oly magasra fútta a hórakást, hogy senki sem tudott rajta áthatolni. — Az egész háznép magasztalta és dicsőítette az Urat. A nagyanya pedig igy szólt: „Látjátok, Isten épitett nekünk védbás- tyát, hogy távoltartsa az ellenséget házunktól.“ „Az Isten a mi oltalmunk és erősségünk és igen alkalmatos segítségünk a mi nagy nyomorúságainkban.“ (Zsolt. 46, 2.) Németből átdolgozta Pulay Vilma. Öreg Trézsi néni... Öreg Trézsi néni munkádat egyszerre Alighogy elkezdéd, — mért szakítod félbe? Összekulcsolt kézzel Az égen mit nézel ? Mit rebeg az ajkad ? Vén ráncos orcád is megifjodnr látszik, És az áhitat, mely szemedből sugárzik Mért lett úrrá rajtad? Öreg Trézsi néni az Isten megáldjon! Amit téssz: én némán utánad csinálom; Imára szólító Esteli harangszó Képzetemben zeng bár! Ah! mikor még én is harangszóra kezdtem: „Miédes Atyánk, ki vagy a mennyekben ...“ De régen is volt már! Régen volt, akkor volt kisleánykoromban; Mikor még tündérek lengtek álmaimban, Mikor még a mezön, A vadvirágtermőn Gondtalan futkostam. Mikor még nagyanyó tündérmesét mondott, Az esti imára cseng-bongó harangot Én is meghallottam. Eltűnt a gyermekkor, eltűntek az álmok — Tündérek, pillangók mind-mind tovaszálltak Egy világ bűbája Foszlott szét. . . S utána Mély csend lett körültem. Messzi sötét tájon tán ép most elhangzó, Te fülemtől megvont, rég hallott harangszó Csengj-bongj a lelkemben! POHÁNKA MARGIT. Az olvasókhoz. Ezzel a számmal bezárjuk lapunk első évfolyamát. Reformáció ünnepe előtt jelenik meg következő számunk és pedig mint a második évfolyam első száma. Kérjük hátralékos előfizetőinket az előfizetési díj beküldésére. Összes olvasóinkat pedig arra kérjük: maradjanak továbbra is olvasóink táborában. Ne engedjék, hogy lapunk előfizetőinek száma apadjon, hanem inkább legyenek azon, hogy az emelkedjék. ígérjük, hogy lapunkkal a jövőben is híven szolgáljuk népünk érdekét s azon leszünk, hogy igaz osztályosai legyünk olvasóink lelki szükségletének. Lapunk novembertől márciusig hetenként, a többi hónapban kéthetenként jelenik meg. Az eddigi 26 szám helyett 35 számot adunk előfizetőink asztalára. Ha a lapok nagyobb számban, csomaqban szállíthatók, úgg az előfizetés ára 2 kor., cimszalagos küldéssel 2 kor. 50 fillér. — A jó Isten áldását kérjük lapunkra és olvasóinkra!
