Harangszó, 1910-1911
1900-11-13 / 2. szám
1910. november 13. HARANGSZÓ. 3. oldal. munkál legmagasztosb alakjában az igaz szeretet, mint a hozzátartozók boldogságának őrangyala. Az édesanya önfeláldozásra kész, önzetlen szeretete bizalomra, ragaszkodásra indít, örök hálára kötelez és ezáltal soha el nem mosódó hatást gyakorol a gyermek lelki világára. Az ő gondolkozása, érzelme megújul, a felnőtt ifjú, a férfi életében is. így lesz a nő nemes leikével, hitével a nagy célokért folyó küzdelemben is győzelemre segítő szövetségese a társadalomnak. A történet tanúsága szerint a köz- tisztelettől környezett nő a közlelkesedés lángra keltésével nem egyszer a vereségből dicsőségre emelte nemzetének ügyét is. Midőn Izrael földére a szomszéd kanaáni fejedelem vezére Sisera nagy sereggel tört be és mind tovább terjesztette pusztító hatalmát: a honfiaknak nem volt bátorságuk szembe szállni a kegyetlen ellenséggel. Maga a vezér: Bárák is elvesztette már hazája szabadulásának reményét. — Ekkor egy nő, az igazságszeretetéért bírónak elismert lelkes Debora áll a sereg élére. A csüggedőket a haza iránti kötelességükre emlékezteti. — Kérdi: „martalékul tudnátok hagyni családjaitokat a rablók dühének ? Nyugodtan néznétek, hogy ellenség gázoljon kedveseitek vérében, hogy gúnyolva tiporja a szent sátor s a frigyládának romjait? Testvérek fel a harcra a vallásért, hazáért! “ A nő buzdító szavára megszűnt a félelem. A sereg ujongva ragad fegyvert s a véres harcon legyőzött ellenséget a határig üldözi. A vallás s a haza mentve volt; a nagyszívű honleány, Debora a nemzet diadalünnepén zeng háladalt a Jehovának. Ismeretes a spártai nők hatása a honfiúi szellem emelésére. Hadba induló fiának a családanya e szavakkal adta át a kardot s a pajzst:, „Ezekkel lássalak életben, halálban“. És a szülőt tisztelő fiú ezer veszéllyel szemben is hősiesen helyt állott, elvérezni, meghalni kész volt, de híven az édesanya intéséhez, a tőle átvett fegyvert megadással be nem szenyezte. A nők őrködtek a férfiak azon hősiessége mellett, mely a spártai hadseregnek századokon át biztosította a győzhetetlenség hírét. A régi Róma népe is jól ismerte a női méltóságban rejlő erőt, mely a honszeretetnek a zsenge keblekbe jókor beoltásával, a jellem fejlesztésével, a társadalom első támaszának: a valláserkölcsi érzésnek fentartásánál, a nemzet nagyságának biztosításánál oly tiszteletet parancsoló, hatalmas tényező. Épen azért, midőn a királyok s decemvirek idejében a hatalom polcán állók a nők iránti tiszteletet megsértették: a társadalom megbot- ránkozott lelkiismerete boszut kiáltott, megdöntötte a zsarnokságot s uj korszakot nyitott meg Róma történetében. A keresztyén vallás terjesztésénél, sok szenvedés után győzelemre emelkedésénél is ott állott a nő tűrni, reményleni tudó hitével, áldozatkész szeretetével, mint az evangélium csüg- gedetlen védője. Az a zászló, melyet a hittől áthatott női szív bízott férfi kezekre, amelyért az ő lelkesedése tanit he- vülni: minden akadályok között is megtalálja a diadalra vivő utat, másrészről az érdeklődés a legszentebb ügy iránt is, ha ezt nem karolja fel a női meleg részvét: végre sorvadásnak indul. Hitsorsosaink az előbbi időkben, midőn egyházi téren a női lélek szövetségét figyelmen kívül hagyták, vallási nevelésükről a népiskola hatáskörén túl nem gondoskodtak, tevékenységük előtt az egyház céljaiért folyó munkánál tért nem nyitottak: nagy mulasztást követtek el. Egyházunk szomorúan tapasztalta ennek leverő következményeit. A mindezekből merített tanúság arra hív fel, hogy mikor az élő hit felkeltéséről, az egyház szebb jövője zálogainak gyűjtéséről van szó: törekedjünk e feladatnál szövetségesül megnyerni a női buzgóságot. Tegyünk meg mindent nőnevelő intézeteink felvirágoztatására. Őrködjenek az intéző körök, hogy azokban valósággal az evangélium lelke legyen a nevelésnél irányadó s onnét mélyen gyökeredző vallásos érzést hozzanak el a serdülő leányok. így reménylhetjük, hogy egykor a gondjaikra bízott családban olthatlan ég a hitnek vesztatüze, buzog az áldozatkészség az egyházért. Másrészről érezzék át az evang. nők, családanyák hivatásukat, midőn a Krisztus evangeliomán épült egyház várja élő hitük megnyilatkozását. — Találjanak örömöt a vallás ügyéért kapjuk mi hamarosan ezt a kis rendet. .. — Debizon lesz keresztfiam, — erősíti Sára néni, én az éjjel is hót- tal ámodtam, aztán egész nap viszket a balfülem, pedig az esőt jelent. — Sára néni már megint babonás- kodik — nevetik a leányok, — pedig ők maguk se jobbak, mikor Szilveszter éjjelén ólmot öntenek, gombócot főznek, meg papucsot rúgnak. — Egyszer csak a nyugoti égbolton egy tenyérnyi felhő üti föl fejét. S mintha hollósereg szállna, úgy követi azt nyomon egyik setét felhő darab a másik után. Kevés idő múlva már elfödik óriási szárnyaikkal az égboltot, ... sötétlő tömegükben tompa moraj gomolyog... A mozdulatlan levegőt egy gyenge fuvallat löki meg s amint a szőkülő gabonatáblákon végigszalad, az imbolygó buzaszálak alázatosan hajtják meg fejüket s hullámzó tömegük zizegve köszönti a természet nagy zsarnokát, a közelgő vihart. A szénagyüjtők aggodalmas arccal nézik a mindjobban sötétedő felhőket, feszül az izom, a kar a villán, ge- reblyén, — de nem bírnak többé a renddel, gomolyogva csapja ki kezükéből a zörgő szénát a tomboló zivatar... Egyszer csak valami félelmes suhogás, zúgó zöngés hallatszik felülről s Barna Balázs gyűjtővilláján nagyot koppan egy madártojásnyi fehér golyó... Holthaloványra váltan ejti ki kezéből a szerszámot s remegő ajakkal dadogja: — „Jégeső, jégeső, Uram Isten, irgalmazz nekünk“. Sietve menekülnek a boglya tövébe s onnan nézik szófián rémülettel az iszonyú rombolást. A hullámzó vetéstáblák egy ideig mintha őrült iramodással menekülni akarnának, aztán egyik a másik után áll meg, a gabonaszálak derékban kettétörve, csonkán merednek a haragos ég felé... A vetés alján fürjmadárka takargatja szárnyaival kis fiait, aztán őt is halálra sebzi egy gyilkos jéggolyó s az anyai szeretet kis mártírja remegő testtel terül el a földön. Barna Balázs összekulcsolt kézzel nézi a rombolást s fájdalmasan nyögi a szót: „hol vagy Uram Isten, hol vagy Uram Isten! ?“-------— M intha a haragos ég feleletet adott volna a zúgolódó kérdésre, — iszonyú recsegés rázkódtatja meg a levegőt s egy vakító, fényes sugár sújt le a közeli falura... nyomában füst gomolyog s láng csapódik fel, majd a harangok kongása versenyre kelve a zivatarral hirdeti — tűz van, tűz van. — A mezei munkások riadtan futnak hazafelé. Mikor Barna Balázs befordult a főutcán, akkor már háza, gazdasági épületei egy lángtengerben lobogtak ... Ide sújtott le a villám, de nemcsak tűzet gyújtott, ki is oltott két életet, az édesanyáét és ifjú lányáét.
