Harangszó, 1910-1911
1911-05-14 / 15. szám
2. oldal. Szokatlan a hely, szokatlan a hangszer, szokatlan a dallam, de mégis szép és megható. Az éneklés alatt „A városi hittérítő“ című vallásos kis lapot s a „Ké/ckeresztegylet“ meghívóját és műsorát osztják szét, amely tudatja, hogy mikor lesz az egylet évi nagy-gyűlése, és hogyan tartják azt meg istentisztelettel, előadásokkal és munkájukról való beszámolással. A kékkeresztegylet, amelynek Magyarországon is több helyen vannak tagjai, evangeliomi alapon álló, nem az egyháztól külön vált, hanem annak kebelében munkálkodó egyesület, a melynek tagjai a bibliát igyekeznek megismertetni, megkedvelteim, tanításait az életbe bele plántálni. Az egyletnek egyik főcélja a szeszes italok ellen való küzdelem. Észreveszik, hogy az alkohol mérhetetlen sok bajnak az okozója. Feldúlja a családnak boldogságát, megrontja az ember testi, lelki egészségét, kivetkőzted őket emberi önérzetükből, magabecsülésükből. Épen azért a kék keresztegylet hadat üzen az alkoholizmusnak. Kezében tartja a bibliát s hirdeti a mértékletesség kötelességét. Istentisztelet alatt felszólalt az egyesület egy másik tagja is s a küzdelemben való kitartásra buzdította a hallgatókat. Majd a férfiakból és nőkből álló énekkar adott elő egy szép éneket, amely után imádság következett s az istentisztelet a közönség énekével végződött. Hazafelé indultunk. Még csak fele utón voltunk, mikor az erdő másik oldalán éneket hallottunk. Ott meg az úgynevezett „ Üdvhadseregé“-nek tagjai vonják magukra a járó-kelők figyelmét. Ennek még nem hallottam, hogy volnának Magyarországon tagjai. — Angolországban sokan vannak. Ezen szövetség alapítója Booth Vilmos, ki Londonban lakik s magát generálisnak nevezteti, hadsereg módjára szervezte. Vannak lisztjei és közkatonái. Vannak férfi- és nőtagjai s az utóbbiak is kapnak tiszti rangot és viselnek egyenruhát. Az üdvhadseregének nevezik magukat, mert harcolnak a bűn ellen az üdvösségért s az embereket az üdvösség részeseivé akarják tenni és lelki, mint testi nyomorúságukban segítségükre sietnek. — Örömet szereznek azoknak, akik az örömet nem igen, de a bánatot annál jobban ismerik. Nagy városokban, ahol rendszerint legnagyobb a nyomorúság, ennek a seregnek tagjai jóltevő angyalként HARANGSZÓ. járnak a sötét sikátorokban. Nőtagjai is elmennek éjjel is az elhagyott betegekhez, a nyomornak tanyáira, hogy élelmet, vigasztalást vigyenek, a beteget ápolják, a lakást rendbe hozzák, a gyermekeket öltöztessék, tisztán tartsák. Reggel pedig ott vannak az utcán felállított bódékban, amerre a munkások napi dolgukra mennek, hogy pálinka helyett kávét, tejet szolgáltassanak nekik. Megteszik néha, hogy száz számra összegyűjtik az éhezőket s meleg teremben, zene mellett megvendégelik őket. Nem szólnak semmit a szeretet- ről, csak éreztetik velük, nem tartanak előadást a Krisztusban megjelent örömről, csak örömet szereznek nekik. Különben a tanításra felhasználnak minden helyet, minden alkalmat. Oda mennek, ahol legnagyobb tömegben járnak az emberek és síppal, dobbal, énekkel, beszéddel megállítják, hogy Krisztus követésére intsék őket. Most is sokan oda jönnek velünk, ahol két férfi és két fiatal nő énekel több emberrel és gyermekkel együtt. A férfi fején sapka van, a két leány fején fekete szalmakalap s mindegyiken ez a fölirás : „Az üdvhadserege“. A leányokon azonkívül hosszú, zsi- nóros gallérú fekete kabát. Mindegyiknek kezében egy képes, vallásos lap van, amelynek címe „Harciriadó“. Annak utolsó lapjáról éneklik az ott levő énekeket. Az egyik nő, akinek nagyon szép hangja van, felszólítja a közönséget, hogy aki velük akar énekelni, figyeljen, ők megtanítják : egyúttal többször elolvas egy verset, azután énekelnek s énekel velük, aki akar. Majd ez a nő felolvas egy részt az új testamentomból és beszél meglepő szónoki képességgel, lelkesen, bátran a Krisztus követéséről. Többen, még nők is gúnyolódva közbe szólnak: „ Hol a Jézus ? Ki a Megváltó ?“ Majd egy pár suhanc jön arra nagy lármával. Az egyiknek kabátja és kalapja ki van fordítva, dülöngve lép s látására kitör a nevetés és ilyesmit kiabálnak: „Itt a Megváltó I “ A nőt nem zavarja semmi. A többi is nyugodtan áll. Az beszél annál lelkesebben, hogy a Krisztusért el kell tűrni mindent, egész szívvel neki kell szolgálni, érte szenvedni. Azután rövid imádságot mond, mialatt mind behunyt szemmel állnak. Beszél még a másik nő is, az egyik férfi is sokszor hangoztatva a felhívást : „Jöjj Jézushoz“ ! Még aki nem tudja is helyeselni 1911. május 14. munkájuk módját, annak is el kell ismernie, hogy igyekezetük nem felesleges s maguktartásában sok van az első keresztyények mindent megvető bátorságából és erős meggyőződéséből. Nem a világot, hanem Krisztust akarják szolgálni s az embereknek nem tetszéséért, hanem javáért kívánnak élni. Szalay Mihály bokodi ev. lelkész. Az eltemetett zászló. Mikor az öregek kérésükkel hozzám jöttek, már csak öten voltak, meghajlott, reszkető aggastyánok. Kérésük ez volt: — Tisztelendő Urunk, arra kérjük, adjon helyet a torony egy fülkéjében egy zászlónak, a -mi zászlónknak. összekuporgatott filléreinkből szereztük. Nem sok időre kérjük a helyet, hiszen valamennyien az élet véghatáránál állunk. Az a kívánságunk, hogy e zászló alatt vigyék ki koporsónkat a temetőbe és az utolsónak koporsóját takarják le a zászlóval s azzal együtt hántolják, temessék el ezt is. .. Meglepett az öregek szokatlan kérése s végrendeletszerű óhajtása, azután egy fájó érzés rezgett át lel- kemen. Megértettem az öreg bajtársak szándékát s a meghatottságtól alig tudtam nekik válaszolni: — No csak hozzák el azt a zászlót, szívesen helyet adunk neki ott a torony alatt!.. . Elköszöntek, de nemsokára visszajöttek s ünneplőbe öltözötten hozták magukkal a háromszinű lobogót. Azután velük mentem én is a torony alá s ott elhelyeztük zászlójukat, melyre ez az évszám volt kivarrva: 1848/49. Nemsokára előkerült a zászló s ott lengette a szellő az öt közül az első elköltözött honvéd koporsója felett. Egy másik bajtárs ballagott vele a koporsó előtt. A népes temetési menetben minden szem e zászlón függött s mindnyájunk emlékezetében felujultak a nagy idők eseményei, a szent háború dicső haditettei, s a honszerelem regés csodái. Meghatot- tan hagyta el mindenki a frissen hántolt sirhalmot. Azután gyors egymásutánban költöztek el a többiek is a minden halandók utján, a múltkor pedig az utolsó felett is megkondult a gyászharang. A zászlót most az elköltözött unokája vitte. A simái azután szépen