Harangszó, 1910-1911
1911-04-16 / 13. szám
1911. április 16. HARANGSZÓ. 5. oldal. »Hazádnak rendületlenül légy híve óh magyar!. .. Itt élned, halnod kell!« De hát most nem az az idő járja, hogy szavalatokkal vissza lehetne tartani az Amerikába tóduld embertömeget. Hanem olyan törvényeket kell hozni, melyek megköny- nyitik a nép terhét. Fel kell szabadítani a régi kötött birtokokat, hogy a szegény ember ne keresse idegen világrészben azt a földdarabot, melyen megélhet, hanem találja azt meg itthon is. Meg kell teremteni a magyar ipart, hogy a tétlen kezek munkát találjanak. Akkor aztán lassanként eljön az a boldog idő, melynek el kell jönnie. Akkor a magyar nem keresi boldogulását idegenben, hanem itthon marad, itthon dolgozik s élete munkájával nem egy idegen népet, hanem saját nemzetét gazdagítja. A régi hit. Ez a kis történet még akkor történt, mikor a törökök seregei országokat törtek össze s az emberek ezreit bilincsbe-verve hajtották saját földjükre. Egy fiatal gyereket is elraboltak. Otthon azután munkába állították s beosztották a cselédek közé. Múltak az évek s erős ifjú lett a fiatal gyerekből. Törökös volt a ruhája, életszokása, csak a szive, meg a hite volt a régi. Hiába! azt nem tudják olyan könnyen megváltoztatni. Történt egyszer, hogy kiküldték a földre szántani. Hát amint megy az eke után, egyszerre csak eszébe jut, hogy otthon, az ő régi keresztyén otthonában nagy ünnep van. Vasárnap van; még hozzá husvét vasárnapja. Valami szent érzés ébredt a szivében. Úgy érezte, mintha otthon lenne kicsiny faluja templomában és hallgatná az orgona búgását. Eleinte csak lassan dudol- gatta, azután egyszerre csak fennhangon énekelte: Jézus él, feltámadott!... A széles országúton éppen akkor gördült arra egy fényes hintó. Az a gazdag ruhájú ember, ki benne ült, megállította kocsiját s csodálkozva hallgatta saját anyanyelvén egyháza húsvéti énekét. Éppen a szegény fiú nemzetének a nagykö- vetje volt. Odasietett hozzá, kikérdezgette, megölelte, majd gazdagon megajándékozta. Mikor a mi derék fiunk este felé haza ment, még akkor is énekelgette : Jézus él, feltámadott!. .. Rá egy év múlva a nagykövet közbenjárására visszakapta szabadságát és haza mehetett. Otthon azután mindenkinek elmondotta, hogy ő a feltámadott Krisztusnak köszönheti szabadságát. És senkise énekelt olyan buzgón abban a kis falusi templomban, mint ő! A tejszövetkezetröl. ii. Az előbbi cikkemben elmondtam, hogy hogyan ne alakítsunk tejszövet- kezetet. Most röviden összefoglalom, hogy melyik eljárás a leghelyesebb tejszövetkezet megalakításánál. Hát először is álljanak össze a falu gazdái. írjanak alá egy általánosan kötelező nyilatkozatot, amelyben egyetemleges felelősséget vállalnak a kiadásokért, valamint azért is, hogy tejterméküket senkinek másnak nem adják, mint a szövetkezetnek. így, ha már napi átlagos 300 liter tejre, számíthatnak is, biztositva lesz annak fennmaradása. Igen természetes, hogy minél több a tejhozam, annál több lesz az osztalék is literenkint, mert a kiadásokból egy-egy literre kevesebb esik. Hogy példával éljek : ha egy hónapban bejön 30 ezer liter tej erre van 100 korona kiadás, egy literre esik 3 tízed fillér. Ha pedig csak 5 ezer jön be, a kiadás mégis 80, vagy 100 korona, egy-egy literre esik 2 egész fillér, ami pedig aztán óriási különbség. Elsőben is, keresni kell egy olcsó és alkalmas helyiséget, még pedig olyant, ahol a kút, vagy az udvaron vagy legalább is nagyon közel van, nem azért ám, hogy a tejet jobban lehessen vizezni, (ami némely asz- szonynál amugyis könnyen megtörténik) hanem azért, mert a tejcsarnokban a hűtés, mosás, melegítés egyaránt sok vizet igényel. Keresni kell alkalmas egyént, aki a kezelést tisztességes díjazásért elfogadja, a napi hozamot elkönyveli. Nálunk a könyvelést, számadások készítését maga a tanító végzi, azért kap, a helyiségbérrel együtt 20 ko rónát, a kezelők pedig a szállítással együtt 40 koronát kapnak havonkint. Ha már ez mind megvan, érintkezésbe kell lépni, valamelyik vajkereskedővel, mert a vajkészités többet jövedelmez, mintha csak tejszint készítenek. Ezt én ugyan gyakorlatból nem tudom, de legalább hallottam az ilyen szövetkezeteket alakított tanító uraktól. Itt ismét a tanító! Hát igenis a tanító urakat meg kell nyerni az ügynek, mert ezek nélkül bajosan felelhet meg a szövetkezet feladatának. Vannak szövetkezetek, amelyek szinte ilyen szűk keretek között kezdték és 5 6 év múlva, már egész házat építettek saját céljaiknak megfelelőleg. Én már 10 esztendős múltra tekinthetek vis-za. Ezen idő alatt kiosztottam a községben közel 100 ezer koronát. Pedig nagyon közel van hozzánk a város, ahol 16-20 fillérért is veszik a tejet, igy sokan ott értékesítik azt, de csak azok, akik az eltöltött időt nem számítják pénznek. Mert minden körülmények között a piaci árulás belekerül egy félnapi időbe, ami a szorgos mezei munka alkalmával felér legalább is egy koronával. No meg helypénzt is kell fizetni. Amit árul, egy részét el is vásárolja, kicsiny összegekben kapja, nem tudja láttatját mutatni. A múlt években kiváncsi voltam egy nálunk levő család tejhozamának az eredményére. Egész évben hordtak tejet, természetesen, egyszer többet, máskor kevesebbet. — Volt négy tehenük, ezek után kaptak 4 borjut, ezeket választó korukban eladták 280 koronáért. Tejért bevettek 600 koronát, igy a négy tehén 880 kor. hasznot hajtott s azonkívül maguk is ettek a tejből, és még a mezei munkát is elvégezték teheneikkel. Bizony szép eredmény! Hát még ha azt a körülményt is felemlítem, hogy a sovány tej mennyit ér a sertés hizlalásnál ?! és milyen olcsón (2 fillérért) juthat hozzá a szövetkezeti tag Mennyi munkaidőt megtakaríthat az egyén! mind-mind olyan körülmények, melyek a fenti állításomat igazolják. Csak egyszerre nagyban, meggondolatlanul, előkészületlenül nem kell kezdeni, mert úgy járhatnak, mint kezdetben mi jártunk. Ha még valaki apróbb részletek felöl is tájékozódást akarna szerezni magának, úgy írjon a »Harangszó« szerkesztőségének az majd — általam — megfelel a kivánalmaknak. Hegyháti. A legjobb vígasztalás. Ha Luther Márton, a nagy reformátor kimerült a sok munkában, vagy az életharcaiban egy-egy pillanatra elcsüggedt, akkor mindig ezzel a szóval vigasztalta magát: ö él!.. Sok-
