Harangszó, 1960 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1960-01-01 / 1-9. szám
Ha ezt a két szellem-akadályozó okot Erdélyben keresem, akkor arra az eredményre jutok, hogy Erdélyben csakugyan nagyobb az írói szabadság. Mégpedig nagyobb főképpen azért, mert: 1. Az erdélyi magyarság hivatalos fórumainak nincs végrehajtó hatalom a kezében, mellyel erőszakosan elnyomhatná a neki nemtetsző szellemi megnyilvánulásokat . 2. A román társadalom berendezkedése fiatal nép lévén, nyomasztó tradíciók nélkül — sokkal demokratikusabb, mint a magyar. Kétségtelen tehát, hogy Erdélyben egy bátrabban magyar s ennélfogva emberibb írói szellem van tizenhárom év óta fejlődőben. Azt hiszem, hogy bátran beszélhetek az erdélyi irodalom nevében, de súlytnyomóbb részének a nevében bizonyosan, amikor kijelentem: ÁPR1LY LAJOS (1887) Mi, Erdélyben nem vagyunk magyarok a vallásfelekezeek közötti háborúság szításában; nem vagyunk magyarok a magyar feudális birtokrendszer ffclnntartásában; nem vagyunk magyarok a kapitalista bankpolitika védelmében és nem vagyunk magyarok az olcsó és nekünk ártó irredentizmus űzésében és elfogadásában. Ellenben: Magyarok vagyunk az osztálykülönbség megszűntetésébeh; magyarok vagyunk abban a törekvésben, hogy a paraszt- és munkásrétegekből egy új és egészséges középosztály nevelődjék; magyarok vagyunk abban a hitünkben, hogy végre elérkezett az igazi magyar nép társadalmi és kultúrális alkotó erejének ideje; és magyarok vagyunk az emberi hitnek,, a tiszta meggyőződésnek és az alkotó szellemnek határozott védelmében... 1929-ig az Erdélyi Helikont szerkesztette. Akkcfr Magyarországra költözött, s tanárként helyezkedett el. Tökéletes formamüvészeidel tudja belevésni verseibe az erdélyi tájak szépségével keretezve finom humanista lelkének érzéseit: „Forma van versem Egyszerű sorában: ötvös volt az ősöm Brassó városában.“ (Egy pohár bor). TETŐN Ősz néni sodort még annyi árva lombot, Annyi riadt szót: „Minden összeomlott..." Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem, Vasárnap reggel a hegyekre mentem. Ott leim: sötét ködöt kavart a katlan. Itt fenn: a vén hegy állott mozdulatlan. Időkbe látó, meztelen tetőjén Tisztást vetett a bújdoSá verőfény. Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól, Itt fenn: fehér sajttal kínált a pásztor. Es békesjséges szót ejtett a szája, Es békességgel várt az esztenája. Távol, hol már a hó királya hódít, Az ég lengette örök lobogóit. Tekintetem szárnyat repesve bontott. Átöleltem a hullám-horizontot. S tetőit, többet száznál és ezernél — S titokzatos f'zót mondtam akkor: ERDÉLY... 10 Harangszó
