Harangszó, 1960 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1960-10-01 / 10-12. szám
tén a marhára borítani. Karácsonykor nem jó lógni a falon semmiféle bőrnek, lószerszámnak hanem asztal alatt a helye, hogy a jószág el ne dögöljön. (Ormánság.; Csonka-héten, azaz karácsony és újév közötti időben is van pár régi, babonás szokás. így nem jó szőni-fonni, fonalat vetni, mert akkor „forgóba“ esik azaz megkergül a jószág. (Ormánság.) Nem szabad mosni, tisztát venni, babot főzni, kenyeret sütni, hogy a vész be ne üssön az aprómarhák közé. Viszont ilyenkor kell lefejteni a vetnivaló tengerit^ hogy jó termés legyen belőle. Aprószentek napján nem jó varrni annak, akinek halottja van, mert a halott testébe „böködné“ a tüt. (Ormánság.) A sárközi gyermekek e napon fölkeresik nagyobb, felnőtt ismerőseiket s (színleg) kötéllel megvervén őket, ezt mondják: Egészséges legyen. Keléses ne legyen. A Szamosháton pedig a szomszédok, jó ismerősök átküldik egymáshoz kisebb gyermekeiket — mustármagért. Ott azonban nem mustármag, hanem kasornya (ételhordó háló) vádja őket, amivel jól „megszedik“ a mit sem sejtő gyermekeket. Fájdalomdíjul aztán kolbászt, kalácsot, sőt bort is kapnak a nap „szenvedő hősei“. Az ó-esztendő utolsó estéje is igen jelentős nap. Nemcsak azért mivel ilyenkor minden épkézláb ember elmegy a templomba, hanem más népies vonatkozásainál fogva is. Esztendő utolsó napján a kálvinista parasztasszonyok, akiknek eladó leányuk van, a harangkötélből lopva levágnak egy darabot, kiveszik egy ágát és a leány hajába fonják. Ezáltal a leányt hamarabb elviszik férjhez. A leányok pedig kijőve a templomból, felszaladnak egy szilvafára és három nevet kiáltanak, pl.: , Jóska, meg János, meg Pista, engem vögyetek e“. A három közül az egyik leginkább az, akinek a nevét először kiáltják, elveszi a leányt •— jegyzi fel Vikár Béla a Dunántúl református népéről. A Jövendőbeli megtudásának egy pár szokásán kívül érdekes ó-évi szokás a kolomnolás. Szilveszter estéjén 6—12 éves fiúgyermekek mindenféle lármás eszközökkel, vasfazekakkal, csengőkkel kólóm pókkal, ostorral stb. összeverődnek, csapatostól bejárják a községet, enyhe időjárás esetén a szomszéd községekbe is ellátogatnak s oly házaknál, ahol férjhezmenő, de pártában maradt leányt tudnak^ éktelen lármát, valóságos macskazenét csapnak: az illető leányt „kikolompolják“. Persze, a dal és kurjongatás nem hiányzik soha, noha a legtöbb helyen nem jutalomban, de' szidásban részesülnek. E szokás igen régi lehet, mert a Tetétlenen lakó legöregebb emberek is gyakorolták már gyermekkorukban. # A karácsonykor szokásban lévő kántálás, toronyban éneklés (ezúttal éjfélkor) nem maradhat el. Istvándiban a két év metszőpontján 20—30 legény megy fel a toronyba s ott három versben meghúzván a harangot eléneklik az ó-esztendei éneket, minek végeztével kántálni indulnak. Mezőtúron esztendő utolsó napján este kilenc órakor a nagy haranggal éjfélkor pedig az összes harangokkal harangoznak negyedóráig, amikor is a mozsárágyúk és puskalövések zajában „temetik el“ az ó-esztendőt. Székelyföldön a féltizenkettőkor megszólaló harangszóra, vagy már azt megelőzően, lámpásokkal fölszerelve a tempóm előtt (hóban esőben éppen úgy, mint jó időben) összegyűlnek a hívek.Éneklés után a lelkész imája, majd beszéde következik. Éjfélkor, mert a szent szolgálat ekkora véget ér, ismét megszólalnak a harangok, majd felzendül az „Ez esztendőt megáldjad... kegyelmedből Úristen“ kezdetű ének. Az Áhítat végeztével a legények hozzáfognak kongatni, lövöldözni s így vonulnak haza. l>r. Illyés Endre 26 Haragnszó
