Harangszó, 1960 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1960-10-01 / 10-12. szám
tanulmány benne, hanem élő, mindent átölelő közönség: én, te' mi. Hát még az operába milyen megpróbáltatásnak teszszük ki otthoni magunkat. A páholyokban és a földszinten itt is az a közönség ül, amelyik Pesten: vannak köztük sokan, akik a darabért jöttek el. A legfelső emelet azonban már újságot tartogat számunkra. — Rosszul öltözött emberek partitúrákból követik az előadást, s a szünetben még rosszabbul öltözöttek azon vitatkoznak, hogy mi különbség is volt észlelhető a Flaust néhány utóbbi előadása között. De legirigylésreméltóbb az a beszélgetés volt, melyet egy párizsi bankár folytatott melletteín egy paraszttal^ valahol a villamos perronján. Beszélgettek, és volt fniről beszélgetniük, sőt értették egymást Komolykodtak, — nevetgéltek, magyaráztak — társadalom voltak. Két francia egy kultúrát tart magának, legfeljebb különböző mélységben ismeri ugyanazt a közeget. Két magyar nem egyszer kétféle nyelvet beszél, mert egyik magáévá hazudja^ amit megemésztetlenül Nyugattól eltanult, a másik nem talál bele ebbe a számára idegenné vált környezetbe. Képzeljük el a fenti beszélgetést itthon... Nyugat tehát magábanvéve egyáltalán nem látszik rossz mesternek, de fel kell világosítani a nyugatiakat és Nyugat sok otthoni apostolát. Ne a nyugati kultúra eredményeit, ne a technikai berendezéseket (könyvtár, sajtó, színház, képtár^ egyetem, gimnáz'um, stb.) ültessék át magyar földre, hanem vegyék tudomásul, hogy van már magyar kultúra, hogy a magyar nép nagy többsége csak ezen a kultúrán át tud és akar emelkedni, hogy csak az használhat a magyarságnak, aki lenyúl a magyar kultúra egyetlennek látszó ősi forrásához a gondviselésszerűen konzervatív magyar néphez. Másutt magyar kultúra nincs, mert minden, ami nem népi Magyarországon annyira felemás, hogy fejlődésre, emelkedésre már csak azért is képtelen. Ha eddig a pontig eljutnak a nyugati kultúra terjesztői, akkor már csak használhatnak, akkor égetően nagy szüksége van rájuk a magyarságnak. Mihelyt nem gyarmatosítani jönnek, nagyon régen várt és nélkülözhetetlen vendégek. Tanuljunk Nyugattól, olyan sok a tanulni való. Mi is engedjük szóhoz jutni, s a maga útján fejlődni és igényesedni népünket, ahogy egészen a XVIII. századig nálunk is a nép lelke’ alakította ki a kultúrát és civilizációt. Mi (középosztály) is hárítsuk el az idegen civil záció jóakaratü, de káros és céltalan hódítási kísérleteit, ahogy azt meg., tette az angol a francia tolakodással, a francia az olasz szellemi invázióval * a német a francia gyámkodással szemben, sőt a finn nép is a szláv-germán kettős nyomás alatt. Ugyanakkor járjunk csodájára Nyugatnak, tanuljunk meg tőlük, hogyan lehet egy nép közösséggé, csodáljuk civilizációjukat, múltjukat, gazdagságukat^ felszabadult gondolkodásmódjukat- Itthon azonban csale magyar kultúrából sarjadó, nyugati értéken okuló, azokkal gazdagodó magyar civil'záció lehetséges, van kultúrigény, de csak egyféle kultúra iránt. Minden más kísérletre 1000 év tanúsága cátot rá. Városi kultúra is kell pl., de nem középeurópai Kairókkal nem is nagy falvakkal, hanem még ki 'nem alakult magyar városokkal, melyek meg fognak születni, mint ahogy a holland várostípus is kialakult, hiába volt mellette a csalogató német példa. Sokat kell és sokat akarunk Nyugattól tanulni, de bennünket Nyugatnak természetünk ellenére alakítani nein érdemes, mert minden ilyen törekvés formátlan vagy éppen ellenkező eredménnyel jár. f^egi,'öbb esetben győzedelmeskedik <a passzív rezisztencia a magyar szellem napirendre tér a korszakosnak vélt újítás felett akkor Ist ha ennek az oppoziciónak nincs több logikai jelentősége, mint ennyi: Ugocsa non coronat. 1940 Molnár Ferenc 10 Haragnszó
