Harangszó, 1960 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1960-10-01 / 10-12. szám
Magyarok nyugatra néznek Az égtájak szerint való tájékozódás viszonylagos. Mást jelent Nyugat a Balkánon, mást Magyarországon. A magyar szemszögből nézett földgömb három nagy részre oszlik: Rajnán-túl, ■— Lajtán-túl és Kelet. A Lajtán-túl és a Rajnán-túl teszik számunkra egyszóval a Nyugatot. A kettő közt a népmese tesz tanulságos különbséget, s az Óperenciás tengeren (Bodeni-tó) túli világot a mesék birodalmába utalja. Ebben az intuitív megkülönböztetésben van valami mélyén szimbolikus. Nyugat tehát mindaz, ami a Lajtán-túl van és volt már 986 táján is. A nyugatiak azok^ akiknek a magyarság akkor újonnan barbár idegen lehetett, s akik mellett 1000 év alatt mai magyarsággá lett. Nehéz lenne e kérdésre felelni, hogy Nyugat hol tudja határait Bécsben Pozsony, Strassburgban a Rajna, Londonban a Csatorna Nyugat legkeletibb határa. Egyben megegyeznek: mi már Kelet vagyunk számukra. Mit tart magáról Nyugat? A felelet ■egyszerű, hiszen nekünk is van rá egy onnan kölcsönzött (és itt, nálunk hasznavehetetlen) fogalmunk: Nyugaté a kultúrfölény. Ennek a fölénynek birtokában Nyugat Keletet^ annak megkérdezése nélkül, ha kell, akarata elleni re is, részesíteni akarja a maga kultúrájának áldásaiban, mely kultúrát vagy egyedülinek, vagy minden másnál magasabbrendúnek tart. Ez a törekvés így könnyen elhanyagolja Kelet kétséges kultúrális értékeit s legjobb akarattal jár el, amikor a maga képe és hasonlatossága szerint akarja Keletet felépíteni. Nyugat programja tehát Keleten a gyarmatosítás. Nemcsak az angolszász hódító végezte civilizatórikus és kultúrát hintő öntudattal munkáját messze Indiában, hanem, Napóleon is a civilizáció dicsőséges hőseinek mondja katonáit a Rajnán túli Nyugat meghódításakor, sőt a francia és angol katonatemetők a Világháború halottamén is a civilizáció mártírjait gyászolják. Még el sem értünk a Lajtához, s máris látjuk bogy milyen missziót látnak maguk előtt a nyugatiak Keleten: üdvözíteni Keletet még akkor is, ha az nem nyilvánítja is ki ilyen óhaját. Ennek a paszszlvitásnak is van egyébként tetszetős műszava: a kultúrigény hiánya. Ha jól meggondoljuk, minden alapja megvan ennek a felfogásnak. Nem lenne ember az emberek között, aki nyugodtan aludnék, míg a barbár Keleten pusztul az emberiség mielőtt az egyedül létező nyugati kultúra áldásaiban részesülhetett volna. A magyar történet folyamán, de még Inkább az azt taglaló történetírásban, sokszor felbukkant a kérdés: Kelet vagy Nyugat? a tatárok és törökök, vagy Savoyai Jenő seregében van a magyarság igazi helye? Sem itt, sem ott itthon, a Dunamedehcében, visszavonhatatlanul és végzetesen. A magyarság Keletről jött és Európa keleti részén telepedett le. Ez természetes oka széles rétegek keleti (és később is csak keleteurópai) kultúrájának. Első pillanattól fogva felvette Nyugattal a kapcsolatot, s kész volt a nyugati műveltség formáló erejét igénybeve'nni a maga kultúrájának fejlesztésére. A magyarság kultúrájának sorsa tehát azon áll, vagy bukik, szerencsés e benne Nyugat találkozása Kelettel? Egymást erősítik^ vagy egymást rontják-e a két erőforrásból származó összetevők? Egyet már láttunk. Ha a kezdeményezést Nyugatra bízzuk, akkor Nyugat nem a mi értékeink fejlesztését látja céljának, nem a maga fejlett technikáját bocsátja rendelkezésünkre, hanem mindént a magáéból ad, gyarmatosít. Lassabban fejlődött kultúránkat egy fejlettebb, már civilizációvá merevedett művelődési formával akarja helyettesíteni^ a magyar lélek tabula rasa a szá8 Haragnszó
