Harangszó, 1960 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1960-01-01 / 1-9. szám
égésien Sándor f EGY SZÁL TRILLIUM PÜSPÖK ATYÁNK SÍRJÁRA Hazai nehéz gyászkerettel Szomorú levél érkezett Jugoszláviából a mi kedves Bácskánkból, Feketehegyről. Isten akaratában megbékélt szívvel jelenti a feketicsi (bácsfeketehegyi) Református gyülekezet, a jugszláviai Refomátus Keresztyén Egyház az özvegygyei, gyermekekkel, vőkkel és unokákkal együtt, hogy ÁGOSTON SÁNDOR ref. lelkipásztor és püspök életének 79., lelkipásztorságának 57. évében a feltámadás reménysége alatt az Úrban, 1960 június 23-án este csendesen elhunyt- Élete nagy müvéről, arról a történelem számba menő 40 esztendőről melylyel a Református Keresztyén Egyházat a jugoszláv államrendbe beépítette atyai pásztorkodásával híven őrt állt fölötte, föllobogtatta az ősi, délvidéki református egyházak pünkösdi tüzelt a „hazatérés“ esztendei alatt az anyaországi egyházak előtt is példaként, s Isten kegyelméből megtartottta egyházait a rendszerváltozások kríziseiben, — mindenek fölött pedig, hogy korhadó gerendás, beomló íetőzetü templomokban élő hitű és missziói lelkületű gyülekezeteket tudott atyai bölcs kormányzata alatt megőrizni a kegyelmes Isten, — írnak majd avatottabbak, közvetlen munkatársai, akik mindvégig kitartottak vele a nehéz szolgálatban. Mi, akik messziről néztünk föl reá s kanadai egyházi életünkben próbáltunk legalább töredékesen megélni, amire a jugoszláviai magyar református testvérek példája tanított, csak egy szál triliommal, tiszteletünk és szeretetünk kanadai virágával érkezünk megkésve püs. pök atyánk sírjához a feketicsi temetőbe.* A partizánháború dúlt a második háború első éveiben, amikor a délvidéki püspök missziói lelkészeket keresett szlavóniai és horvátországi szolgálatra. A püspök úr szívesen vette ihét társammal együtt való jelentkezésemet, de azt mondta: — Ott még lőnek. Oda családos ember nem mehet. De befogadott a Délvidék metropoliszába, Szabadkára s ott, az ő pátriárkái vezetése mellett tölthettem, mint pedagógus, szórványgondozó és újságíró, három mozgalmas és kritikus, de boldog esztendőt. E három esztendő ablakán át láthattam bele a „tiszteletes püspök úr“ alázatos hívő életébe és bölcs, pásztori egyházkormányzásába. Az ő kívánsága volt, hogy amikor a Jugoszláviába szakadt református egyház önálló egyháztestté szerveződött és később, megszilárdult helyzetben a püspökséget felállították, ne uralkodjék az egyházban a másutt szokásos cífííitórság. Szerénysége, alázatossága^ munkatársaihoz és népéhez való közvetlen viszonya, minden nap vissza is tükrözte azt, hogy ő egyszerűen csak a „tiszteletes püspök úr“. A „hazatérés“ esztendeinek napos hegycsúcsról nézve, a ma jugoszláviainak nevezett magyar református egyház élete — s ami vele azonos: Ágoston Sándor negyvenéves püspöki szolgálata — visszatekintve egy meneteles emelkedő, előrenézve szakadékokkal, hegyomlásokkal, veszedelmekkel és zuhanásokkal járó hegyi terep. A húszas-harmincas években megszilárdultak a gyülekezetek, kiépült az új állammal való kapcsolat, megszerveződtek az egyházmegyék, majd a püspökség. Árvaház létesült és virágzott Bácsfeketehegyen, Diakonisszaház Verbászon. Három kiadványuk: lapjuk, valláskönyvük ée énekeskönyvük, mindannyiunk büszkesége. ^MAGVETŐ“ cimű Harangszó 25
