Harangszó, 1959 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1959-06-01 / 6-12. szám
VASÁR OKTÓBER HARMADIK VASÁRNAPJÁN IJjra sok élvezetet nyújtott a Református Nőszövetség lapai karácsonyi vására. Minden évben, már szinte várjuk, hogy Magyarország melyik részéről láthatunk megint egy-egy szép kézimunkadarabot. Szinte hihetetlennek tetszik, hogy magyar népünknek ennyiféle szebbnél szebb, vidékenként változó, színben és formában különböző mintái vannak. Legtöbbünk csak most, itt az idegenben döbben rá, hogy mennyire nem ismertük és nem értékeltük népművészetünket, akkor, amikor sokkal könnyebben hozzájuthattunk volna. Annál dicséretesebb a Református Nőszövetségnek az az igyekezete, hogy a többi mellett mindig bemutat egy pár igazán gyönyörű, népi munkát,ügyesen feltüntetve mindig a vidéket, ahonnen való a minta. Láttunk egy dunántúli térítőt, szinte plasztikusan hatott gyönyörűen öltött nagyvonalú mintáival. Volt apró mintájú sárközi, feketefehér helyett fehér alapon fekete mintájú, vagy sárközi jegykendő minta, amik majdnem mértani kockák tompa színezésben. Szokatlan szemünknek a kúnsági, ismert a torockói. Vidám piros-kék mintájúak a rimóciak virágai. Nagyon mutatós terítő készült egy debreceni szürminta után, rojttal a szélén. Aranyos volt egy kalocsai terítő a tarka stilizált virágokkal, azután különböző párnák, írásos keresztszemes, mezőkövesdi. A baranyai szó'tes terítő a legmodernebb lakásnak is csak díszére válhat. (A megvásárlója azt a kedves kijelentést^ tette, hogy ha nincs is helye, ahová tegye, de elő-előszedi majd, hogy gyönyörködjék benne.) Nem sorolom fel a többit csak még megjegyzem, hogy volt ezeken kívül sok kedves magyaros mintájú holmi is, s rengeteg minden féle dolog, hogy mindenki találhatott ízlésének, pénztárcájának és igényének megfelelő ajándékot. Az egész vásárt, illetve kiállítást a sok szebbnél-szebb modern kerámia tette igazán változatossá és pompássá. H. A. A Ref. Nőszövetség indítványára az Egyház ez évben a karácsonyi vásár jövedelmét nyomorban lévő magyar családok megsegítésére, brazíliai leprások közti misszió s protestáns árvaház támogatására fordítja. Adakozók a karácsonyi vásárunkhoz : Horty Ágota, Horváth Melinda, Poór Vilma, Nagy Zsuzsánna, Ress Teréz, Poór Imréné, Árbócz Katalin, Kerekes Lászlóné, Plank Péterné, rodostyáni Szabó Béláné, Zammer Tamásné, Nagyidai Mihály, Göttel Vilmos, Krayer Elly, dr. Vargha Sándorné, Szakmáry Károly, Kovács Istvánná, id. Széli Lajosné, Jakus Imréné, Buzáki Istvánná, Erdei Lajosné, Erdei Ilona, egregi Horváth Erzsébet, Rácz Zoltánná, 40 Harangszó