Harangszó, 1959 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1-5. szám
Adj' Isten egészségére! — Népmese — Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ez a király olyan király volt, hogyha eltüsszentette magát, megszólaltak az ágyúk, megkondultak a harangok és az egész ország népségének rá kellett mondani: „Adj’ Isten egészségére!” Mondta is minden ember és munkájukat abba hagyva, hajbókoltak is közben nagy-nagy tisztelettel. Egyetlen ember volt csak az országban, akinek ugyan hiába tüszszentett a király, hiába szóltak az ágyúk meg a harangok, és hiába mondta hajbókolva országszerte a nép: „Adj’ Isten egészségére!” Ő bizony csak dolgozott tovább, vagy pedig fújta, fújdogálta az ő szépen szóló, kedves furulyáját. Meghallotta ezt a hatalmas király és nagyon megharagudott. Hívatta azonnal a juhászt. Rettentő mérgesen ült hatalmas trónusán és éppen eltüsszentette magát, amikor belépett a csillagszemű juhász. Mondták is erre nagy hajbókolás közben az udvari népek: „Adj’ Isten egészségére!” Csak éppen a juhász állt ott szótlanul és nézett bátran я király szemébe. — Mondd mindjárt: Adj Isten egészségemre! — rivalt rá a király. — Adj Isten egészségemre! — szólt vissza a juhász. — Nekem, nekem, te betyár, te! — lármázott a hatalmas király. — Nekem, nekem, felséges úr! — felelte amaz. — De nékem, énnékem! — ordított a király és verte a mellét. — Nékem, hát persze, hogy énnékem! — mondta utána a juhász és verdeste ő is a mellét. Már ekkor a király nem tudta mit tegyen mérgében. Megszólalt hát az udvarmester: — Azt mondd, te, de rögtön: „Adj’ Isten egészségére, felséges király uram!” Ha nem mondod, hát halálfia vagy! — Nem mondom én addig, míg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül — vetette fel fejét erre még bátrabban a juhász. A királyleány is ott volt a szobáben, királyapja mellett ült egy kisebb trónuson. Mi tagadás, bizony elnevette magát a juhász szavára. Mert neki megtetszett a csillagszemű juhász, jobban megtetszett, mint minden királyfi. A király pedig megparancsolta, hogy vessék a juhászt tüstént a fehér medve tömlöcébe. El is vitték a drabantok és bevetették a fehér medve tömlöcé- e. A. medve már két napja nem evett és rettentő dühös volt. Mikor az ajtót betették, mindjárt megrohanta a juhászt, hogy széttépje és felfalja. De mikor a juhász a csillagszemét rávetette, úgy megijedt, hogy inkább magamagát falta volna be. A legtávolabbi szögletbe kucorodott. onnan nézte, de bántani nem merte. Pedig csakúgy nyaldosta talpát az éhségtől. A juhász meg le nem vette róla a szemét és hogy ébren tartsa magát, nótákat fújt a furulyán, mert tudta, ha elaludna, a medve rögtön széttépné. De nem aludt el. Reggel jön az udvarmester, hogy megnézze a juhász csontjait, hát látja, hogy annak semmi baja. Felvezette a királyhoz, aki rettenetesen megharagudott s azt mondta: — No, most közel voltál a halálhoz. Mondod-e már: „Adj’ Isten egészségére!” De a juhász csak azt mondta: — Nem félek én tíz haláltól sem! Csak akkor mondom, ha a király30 Harangszó
