Harangszó, 1959 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1-5. szám
imm Mimiim Apám paraszt. A föld parasztja Amit vet, azt le is aratja. Sok küzködését a tavasznak megfizeti nyáron az asztag, amely a szérűben aránylik s minden kalász ád hatvan annyit. — Én a LELKEK parasztja lettem. Eddig csak szántottam, vetettem s még hosszú évekig, ha élek, vetője leszek az igének, s elkophat rajtam a palást, nem érem meg az aratást. Boldog, ki megpihenve néz szét s látja vetése zöldelését, látja, hogyan szökken kalászba s hi-gy munkája nem volt hián.;! — Próféták sorsa lett a részem: elszórni magamat egészen, sokszor szívek kemény falára, vagy süket pusztába kiáltva ! De vetek, magam megtagad'^ • a növekedést Isten adja. Eszköz vagyok, mely gyorsan vásik, s nem tart ki a nagy aratásig, ce — amíg éltet — boldogan .istennek áldozom magam к tudom, hogy nem vetek hiába, mert egyszer majd, — csodák csodája! én is maggá, kalásszá válók, learatnak égi kaszások s az Ür, ha rám hull Fia vére, betakar mennyei csűrébe. Bodás János
