Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1958-10-01 / 10-12. szám
lázta, főképpen pedig riktérozta kedve vagy szeszélye szerint. Azt mondta hát neki mindjárt másnap délelőtt: — Te, Mária, ezentúl te tartod tisztán a táblát, megértetted? Mária rángatta a vállát, nézte konokul a nagylábaujját és még azt sem válaszolta rá, hogy papucs. Tanítónéni hozzátett tehát még egykét zokszót a kitanításhoz: — Mert már én igazán csak benned bízom. Felragyogott mindezek hallatára Mária eddig bádog fényű tekintetében valami drága, ismeretlen fény-e, vagy melegség, magam sem tudom. Elég az hozzá, hogy attól kezdve olyan ragyogóra nyalta a vizesronggyal a táblát, akárcsak a fekete szurok. Három hétre rá meg, valami beszéd- és értelemgyakorlati beszélgetés alkalmával, máír fjei is nyújtotta az ujját, igaz, hogy egyelőre csak fiélváillmagasságnyira, de mégis csak annak jeléül, akár hiszik, akár sem. részt tudna és részt is óhajt venni a közös szellemi megerőltetésben. Telt-mult az idő, Mária már annyira emberszámba kezdett menni, hogy kiművelt emberfő mivoltára immáron féltékenyen vigyázni is kénytelenült. Röstellem váltig, hogy ilyesmiket kell bevallanom róla, de hát nincs különben: össze-vissza hazudozott az istenadta, annak a kedvéért, hogy elhibessük, egy idő óta rendszeresen mosdik otthonában, a barakkváros valamelyik nyomorúságos kis vackában, ha igaz. Hát nem volt igaz. Lavórt, törülközőt, szappant ki fantáziáit magának az árva de hát a végén belevesztett mégis. Egyfelől azt már nem tudta, — megfelelő tapasztalatok és élmények híján — elmesélni, hogy mosdanak lavórból, szappannal /és törülközővel, másfelől a zöldkeresztes nővér is rávallott szörnyen, hogy azt mondja, dehogy van őnáluk lavor, szappan meg törülköző, dehogy van... A napokban héthatárraszóló örömmel sugározta világgá tanítónéninek az adventi nagy örvendetes üzenetet. — Tessék már elképzelni. Az ünnepélyen betlehemet játszanak és én leszek az egyik angyal. Angyal leszek, tanítónéni, én fogom a betlehemet félfelől. Fehér ruha lesz rajtam, angyal leszek. Durcás, gyanakvó, csúnya kis arca egészen beleszépült. Hát hogyis ne. Oláh Mária, barakklakó kis nyomorultja, fehérruhába öltözködik, angyal lesz és a betlehemet fogja félfelől. Megtisztító, boldoggá tevő ereje van az ilyesminek. Híre szaladt e nagy örömnek barakkokszerte és az iskolában osztályokszerte egyaránt. És ez volt az öreg hiba. Hiszen ilyen formán igazgató úrnak is a fülébe jutott. Azon nyomban konferenciára hívta .össze az egész tanítótestületet. Valljuk meg őszintén, tiszta színvaló igaza volt az igazgató úrnak, ekképpen cselekedvén. Ő felelős a rendért, meg az iskola jó hírnevéért is, ugyebár. Hát hogy is volna az lehetséges, hogy egy karácsonyi ünnepélyen egy kéteshírü családnak maga személyében nemkülönben rosszmagaviseletü tagja legyen angyal és gyászolókörmű, retkes kis kezével tartsa a ragyogóan fehérre sikerített betlehemet félfelől — gondolatnak is groteszk, nemde ? Tanítónéni ugyan hűséges védőügyvédjévé bátorodott szegény kis védencének, de nem használt az semmit. Szóló-egyedül maradt, a tantestület igazgató úrral az élén Oláh Mária angyalsága ellen látta jónak dönteni. Nem lesz angyal Oláh Máriából idén karácsonykor, szomorodott szívvel adom tudtára mindeneknek, kiket tán sorsa érdekel. E nagy szomorúságban — 19 —
