Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1958-06-01 / 6-9. szám

Kazár

gas, süvegformájúra. Elöl szintén csipkéből vagy szalagból forgó, vagy kokárdautánzat van, hátul hosszú szalagok lógnak le róla, egészen a szoknya aljáig. Egy-egy ilyen főkötön tán hónapokig is eldolgoznak míg végre olyan lesz, hogy kielégíti ízlésüket. Szoknyaviseletük kicsit hosszabb mint a bujákiaké, nem is vesznek fel annyit és nincs piros szegélyezés. Ellenben kötényük jóval nagyobb és díszesebb, bőven ráncolt, majdnem eltakarja az egész szoknyát és gazdagon hímzett, csipkével díszített. Bő ingválluk van és az azt fedő pruszlikot teljesen eltakarja a nagy, élénkpiros, hosszú rojtos kendő.

Mindkét faluban csizmát hordtak.

Volt egy boldog idő, amikor azt hittem, hogy jól ismerem a magyar népviseleteket. Amikor azonban hozzá-1 kezdtünk, hogy népviseletet készítsünk, akkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen semmit sem tudok. De azalatt a pár hónap alatt, míg a musszujjal hadakoztunk, vagy nagyítóval számoltam le a keresztszemes mintákat népművészeti könyvekből, másra is rájöt .em: csak

az az enyém, és csak azt tudom igazán szeretni és megbecsülni, amiért megküzdöttem. Amíg csak olvasok, vagy tanulok róla, amíg csak a színes képeket, rajzokat nézem, addig az egész csak “népi romantika“, tündér-mese egy olyan országról ahol minden szebb és jobb.

De ha ügyetlen ujjakkal végigküzdöm magam az ősi mintákon, ha napokon, heteken át a városban barangolva egyenként fedeze"1 fel az ősi színeket idegen boltok mélyén, és ha aztán a kezemben tartom és magamra öltöm az én viseletemet és ebben járom az ősi táncokat és éneklem a régi énekeket, akkor ez nem emlék, nem mese hanem valóság; ez az élet. Mert a viselet, a táncok és énekek örökké újak és élők maradnak mindaddig, amig lesz valaki aki felvegye, eltáncolja, elénekelje őket. Nem múzeumba való értékek ezek, hanem a magyarságot életben tartó erők, amikkel élnünk kell, ha élni akarunk.

— 22 —