Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1958-06-01 / 6-9. szám

heti a természetbe zárt törvényszerűséget, alkalmazkodhatik hozzá, sőt bizonyos mértékben még módosíthatja is azt. Az almának megszakad az öszszeköttetése az ággal: a földre esik. Ez fátuin. Az ember megakadályozhatja ezt azzal, hogy kézzel szakítja le az almát. De a fátum mégis fátum marad. A leszakított gyümölcsöt már nem lehet összeforrasztani az ággal.

A fátum tehát törvény, amivel szemben az embernek megadatott az a kiváltság, hogy megismerje azt és alkalmazkodni tudjon hozzá. A destináció viszont parancs, amivel szemben az embernek már nemcsak az a lehetősége van meg, hogy megismerje s nem is csak az, hogy alkalmazkodjék hozzá, hanem ennél sokkal több. Az ugyanis, hogy a magáévá tegye és mint a saját hivatását, eszményét, életprogrammját élje meg. A destináció szóban benne foglaltatik az a követelmény, hogy tudatosan igyekezzem a megvalósítására, végiggondoljam, akarjam, szenvedélyemmé fogadjam. Abban a mértékben vagyunk igazán emberek és nem “dolgok“, abban a mértékben emelkedünk a tehetetlen természet fölé, amily mértékben az örök isteni rendeltetés a saját személyiségünkké tud válni.

Csak egy hasonlóság van fátum és destináció között. Az, hogy mindegyik az örök isteni akaratnak a kifejezése. Az egyik Isten akarata a természettel szemben, a másik Isten akarata az emberrel szemben. Mindegyik ott élt öröktől fogva az Isten gondolatában, tehát eleve elvégzett akarat. — Ezért "a mi destinációnk predestináció, azaz eleve megadott rendeltetés. Ez az isteni akarat azonban a természettel szemben úgy nyilatkozik meg, mint bilincs, amelyik erőket kötöz meg. Az emberrel szemben pedig mint az atyai szív szeretete, amelyik álmokat álmodik bele a még meg se született gyermekbe, azután igyekszik kicsókolni, szeretettel előhívni belőle a belealmodott lehetőségeket: alvó erőket szabadít fel. A fátum olyan, mint az a kép, Imit a nyomdában nyomnak különböző matricák, gépek és festékek felhasználásával. A rendeltetés pedig olyan, mint a fényképlemezre felvett kép: láthatatlan, de aranyfürdőben elő lehet hívni. És a kép sikeres kibon: akozása nagyban függ nemcsak a felvételtől, dejfiz aranyíürdőben való eljárástól is. Mindnyájunk lelke egy-egy ilyen elő nem hívott fényképlemez, amire rávetődött valami az örökkévalóságban az Isten atyai szívéből. A mi feladatunk az, hogy ezt a képet előhívjuk. Ezért élünk. Ez az emberélet értelme. Az az aranyfürdő pedig, amelyben kiábrázolódik a belénk helyezett láthatatlan kép, a h i t. Nem más a hit, mint a mi örök rendeltetésünk megismerése és megélése.

A virág nem felelős semmiért, a madár se, a csillagok se, mert fátum alatt vannak. Nem parancsot, de törvényi kaptak. Mérhetetlen lehetőségek rejtőzködnek a szívünk mélyén 1 Milyen szegény, csonka és elmosódott marad az életünk, ha lelkünk érzékeny lemezét nem hívjuk elő a hit aranyfürdőjébe! Milyen sok érték vész így kárba! — Mennyivel szegényebb marad a magyar élet, ha emberéletek veszni hagyják azokat a drága lehetőségeket, amiket az Isten örökkévaló szeretete és bölcsessége odahelyezett a szívek mélyére! Jaj, mennyire igaz az ige: “Nem tudjátok, minémű lélek lakozik bennetek!“ És micsoda értelme világosodik meg most emennek az igének: “Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall!“ Ha mindezt átgondoljuk,Krisztusra is máskép tekintünk, mint eddig. Ö az egyetlen tökéletesen előhívott léleklemez. Ő a minta. Rajta teljesen kiábrázolódott a predestináció. Ennek az ábrázatnak kell rajtunk is kiformálódni. Ez a predestináció.

— 5 —