Harangszó, 1958 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1-5. szám

Ég és föld elmúlnak

A janitor gyertyatartót állított az asztalra, a dominus notarius elé, aki a protokollumot írta. A magisztrátus urai türelmetlenül feszengtek bőrrel vont karosszékeikben, mert az ügy sokáig húzódott: dél óta vesződtek már Zopff Ferenc imposZtor takács dolgával. De nem is csoda! Nem kicsiségről kellett ítélkezni s a cirkumspekcióra régen volt olyan szüksége a szenátoroknak, mint most. A vén iszákos borzasztó cselekedetre vetemedett, mint tisztességes purger szomszédai jelentették: kontraktust kötött a pokol fejedelmével s élő lelkét adta el ánglius aranyon. Nem is tagadta, itt, a nemes tanács színe előtt se, sőt inkább kevélykedett vele, hogy jövő farsangkor érte jön Belzebub maga.

De mégis déli harangszó óta bogozták egy ültőhelyben a gonosszal szerződő ember dolgát. Guth Mihály, -a gombkötők céhének mestere, aki ugyancsak supernumerárius tanácsnok s először vészén részt ítélkező széken, komor orcával nézte a bűnöst a zöldposztós asztal előtt, azt forgatva fejében, nem kéne-e az igaz keresztyéni megvetés jeléül leköpni az elvetemültei De mielőtt határozhatott volna, a nótárius már felemelte fejét a papírlapról s köszörülte a torkát. Mindnyájan megkönnyebbülve sóhajtottak s feléje fordulva, figyelmes arccal hallgattak, ahogy olvasta a protokollumot: “Zopff Ferenc impostor takács, maga Vérivel Subscribált Contractusa szerint, Suffrenus aranyat Kérvén az ördögtül, magát Testestül, lelkestől nekie ajánlotta és Terminust Farsang Három Napig rendelt el maga ragadtatására. De Felséges, nagy Irgalmú, Kegyelmes és az emberek Gonosságin igen Szánakodó hatalmas Ür Isten, a’ ki’ a bűnösöknek nem ell vesztit, hanem meg Térésit

írta: DÖVÉNYI NAGY LAJOS

vár|a, csudálatosképpen ezen Dolgot ki Világosító és Vén, Korhely, kétségben esett Parázna, részeges, dobzódó, Kártyázó, ’S Kuglizó és ezek által Magát minden javaibul ki pusztító, sok Emberséges Embereket imposztorságival meg csalló, el ámító, Sok adósságokban magát mások tetemes Károkkal be kevert Zapff Ferencet ell veszi és Ördög markába esni nem engedte. Hogy azonba illyen efféle bű Bájos állapotot el követni merészelt, Városunk statútumai Szerint a’ Piarcon 40 páltzával megh verettetni, azután pedig a Hóhér által Városbul és Hóstyákból ki csapattatni fogh.”

Ordinárius főbíró uram rábólintott az utolsó szóra, azután körülnézett. A szenátorok is mind helyeslőén biccentettek, hogy úgy vagyon, ahogy a nótárius szerbe szedte.

— Megértetted? — kérdezte haragosan a főbíró a delikvenst.

Anyomorult már nem volt kevély. az ördög segítsége, akinek hitványul el akarta adni magát, nem húzta ki nagy bajából. Most reszketett és kese bajuszát tépdesve motyogta:

— Meg... Megértettem.,.

— Nohát.

A főbíró keze a csengő után nyúlt s a kis ezüstharang türelmetlenül tépte szét hangjával az áporodott, komoly csendet.

— A tizedesek jöjjenek — intett a janitornak, aki csak fejét dugta be az ajtón. — S a hóhérnak is üzenjetek, hogy holnap reggel a piarcon meg kell csapnia ezen vén imposztort.

Meghúzta kerek hasán a pösztóujjast és szétnézett a szenátorokon.

— Végeztünk, uraimék.

Nagy székzörgéssel mind felállottak, csak a nótárius görnyedt még félig felemelkedve a protokoílum fölé, hogy- 32 -