Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1957-01-01 / 1-3. szám
ná ezért hite világának középpontjába éppen a kereszten függő Jézust? De akik így vélekedtek, nem nyitották ki eléggé a szemüket. Csak azt látták meg, hogy Jézus tanításában az Ő kereszthalála nem játszik olyan szerepet, mint — mondjuk — Pál apostoléban. Ez csakugyan így van, de ez magátólértetődő. Annak a kereszthalálnak, előbb nfeg kellett történnie, hogy a jelentősége kivilágosodhassék. Addig nem beszélnie kellett róla és nem fejtegetni kellett az értelmét, hanem el kellett indulni feléje és végig kellett járni az utat, amely oda vezetett. » Azok, akik belefelejtkeznek Jézusba, a Tanítómesterbe, a csodálatos Példaképbe, nem veszik észre, hogy Ő nem áll meg az ő kedvükért, hanem úton van, egyre tovább halad, és minden szava, minden tette egy-egy lépés, amellyel közelebb jut az út céljához: kereszthalálához. Az újnak is ez a cél adja meg az értelmét; a kereszt előtt megállva látjuk tisztán az előzményeit. Nem vették észre, hogy az Evangélisták, akiknek feljegyzéseiből maguk elé idézik Jézust úgy, afcmint ők szeretnék látni, — sietnek Őt végigkísérni útján, hogy elérkezhessenek Vele a kereszthez. Az Ő utolsó szenvedéseinek néhány napjáról olyan részletes képet adnak, hogy ahhoz képest az előző évekről szóló beszámolójuk szinte csak vázlatos bevezetés. Igaz, az első igehirdetés, Péter pünkösdi beszéde s a többi bizonyságtétel, amelyet az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv az egyház első napjairól feljegyez, nem a megfeszített, hanem a feltámadott és felmagasztalt Krisztus körül forog. De miért? Mert a kereszt ténye, az a szinte tegnap lejátszódott esemény, eléggé ismerős volt azok előtt a hallgatók előtt. Mind tudták, hogy hogyan végződött Jézus élete. A húsvéti győzelem fényét kellett csak felragyogtatok hogy megértsék: mi is történt azon a gyászos napon. Egyébként azonban megegyezik az egész újtestamentumi apostoli bizonyságtétel Jézus kereszthalálának a hirdetésében. Pál apostol nem áll magában ezzel. János és Péter ugyanazt vallják: azért van “örömüzenetük” amelyet világgá hirdethetnek, mert Jézus Krisztus meghalt érettünk! Mi lehetett annaik a rövidlátásnak a magyarázata, amely mindezt nem vette észre? Hogy történhetett meg, hogy nem értették meg, milyen súlyos és életbevágó szava van a keresztnek? Ügy, hogy nem élt az emberekben az a kérdés, amelyre a kereszt megadja a feleletet: mit csinál az Isten, a megsértett Szentség és az örök Igazság az én bűnömmel? A kereszt megmondja: reáveti az Ő egyszülött Fiára, aki azért jött e világba, hogy ezt a terhet magára vegye, és az Ő önkéntes megáldoztatásában megítélve az én bűnömet, nekem örökre megengesztelt Atyám az Isten. Boldogságnak” tűnt ez fel a “görögöknek”, amikor Pál apostol hirdette nekik. És ilyen “görögök” azóta is sokan voltak, talán máig sem vesztek ki. Értelmes emberek, akik Istenről és az isteni dolgokról is szeretik szövögetni szép elmélkedések szálait. Az ilyen derűs, páholyban való bölcselkedés nem ismeri a bűn rettentő súlyát és égető sebét. Azért nem tudja megérteni: mire való “a keresztről való beszéd”. De aki elé odalépett Isten, az ő élő, fenséges Ura és szava elől nem volt hova bújnia, — az tudja: milyen rettentő volna a helyzete, ha nem tekinthetne fel a megfeszített Megváltóra, és az tudja, hogy miért éppen az ő keresztjéről szóló üzenet az az “örömhír”, amelyet Isten adott e világnak.