Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1957-01-01 / 1-3. szám
HORTHY MIKLÓS Magyarország utolsó kormányzója, vitéz nagybányai Horthy Miklós a napokban elhunyt. Vele 25 visszahozhatatlan magyar esztendő szállott a száműzetés idegen földbeásctt sírjába. S a sir fölött most nem döröghetnek az általa feltámasztott m. kir. honvédség ágyúi sem, de elnémulnak a politikai élet jelszavai és a különféle legitimitások vitái is. Egy negyed magyar évszázad fölött nehezen ítélhet a kortárs, aki bizonyára részese volt e korszak erényeinek és hibáinak. Államfők és állampolgárok tettei fölött csak a Mindenható ítélhet. S talán egy jobb kor történelme, amely mérlegre teszi a “miért”-nek súlyát. Nekünk azonban annyit el kell mondanunk, hogy ő volt Europa első államfője, aki szembe fordult a világot fenyegető bolsevista veszedelemmel. Az ami .az ő katonai vezetése alatt megindult, ugyanaz a magyar szabadság-vágy volt a magyar parasztság, a frontot járt katonák leikéből, mint amelyik ma feszegeti a szovjet börtönök rácsát. És az is bizonyos, hogy nem csupán Horthy Miklóson múlott, hogy a politika nem tudta beváltani azokat a szociális igényeket, melyek már ott forrongtak a kor lelkiben, a magyar társada’om szívében. S hisszük, hogy itt, ezen a ponton a történelem nem fogja elítélni a magyar nemzetet és vele Horthy Miklóst, aki ennek a nemzetnek kormányzója volt. Mit lehetett volna tenni egy rommá dőlt, megszállók által kifosztott országban, amelyből Trianonban elvették területének kétharmadát, megfosztották természeti kincseitől, beleszorították a kis-antant gazdasági vámháborújába? Horthy Miklósnak az a tragikus feladat jutott, hogy a történelem kezéből átvegye a hajdani szentistváni birodalom kis magyar csonkját s próbálja vezetni a népét legalább egy magasabb életszínvonal felé. Magyarország utolsó kormányzója, — talán sokszor rossz tanácsadóktól körülvéve — megpróbálta ezt a lehetetlennek látszó feladatot megoldani. Nem mi mondjuk, hanem a szabadságharc idején a korszaknak egyik kiváló szellemi ellenfele mondotta erről az időszakról, hogy e 25 év alatt szellemileg, gazdaságilag felfelé ívelt a magyar faj sorsa, ha a társadalom nem is mutatott elegendő jellemességet. A nemzeti irodalom, zene és képzőművészet új virágzása kezdődött s gazdasági vonalon már közelített a földreform, a kert-Magyarország álmának megvalósulása, a boldog, szabad parasztok és szociális körülmények közé helyezett munkások Magyarországa. A véres vihar azonban elsodort mindent. Magyarországot, a magyar népet. Magyarország volt kormányzóját a hitleri fogságig, a nürnbergi börtönig és az estorili száműzetésig vitte a vihar. Tévedett, vagy nem tévedett? Erről majd ítélnek odafönt, ahol a doni front honvédéi, ia bolsevisták által kivégzett mártírok légiója várja a 89 éves kormányzót, akitől sok mindent el lehet vitatni, de egyet nem, hogy e nyolcvankilenc esztendőn át a szíve mindig a magyar fajtáért dobogott. (“ Extra Hungáriám”). 5
