Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1957-01-01 / 1-3. szám
CSENDES ÓRA “MIT KERESIK A HOLTAK KÖZÖTT AZ ÉLŐT?” Hányszor kerestük mi is a husvét reggelén a sírhoz siető asszonyokkal együtt Krisztust a holtak között: egyszer a próféták, majd a vallásalapítók, máskor a világ nagy gondolkozói, ismét máskor a társadalmi reformerek, vagy a nagy emberbarátok közt. Ha nem némult még el egészen Isten bennünk élő szava, új jól meg újból hallanunk kellett e közben azokat a szavakat, almiket a Jézus holttestét kereső asszonyoknak mondtak az üres sírmellett álló, fényes öltjözetű angyalok: “Mit keresitek a holtak között az élőt?” Hányszor kellett szégyenkezve belátnunk, hogy Krisztus nagyobb mindezeknél: nem kereshetjük ezek közt a holtak közt az Élet Fejedelmét! Amikor az üres sírról szóló híradást vettük, hányszor még annyi fáradságot sem vettünk magunknak, mint Péter, hogy elfussunk mi is oda, behajoljunk mi is a megüresedett sírba és lássuk, hogy Krisztus felett nincs hatalma a halálnak! A megváltás isteni művével és a feltámadás diadalmas bizonyosságával szemben hányszor állottunk mi is olyan értelmetlenül, mint az Emmausban menő két tanítvány. Hányszor járt mellettünk is életünk útján az Ür Jézus Krisztus. Hányszor szólott hozzánk és nem ismertük meg. Hiába nőttek meg körülöttünk is az árnyak ugyanannyira, hogy elsötétedett egész látóhatárunk, a tőlünk távozni készülő Krisztust mégsem marasztaltuk: “Ma-Luk. 24: 5. radj velünk, mert immár beestvéledik..” A saját erőnkből képtelenek is vagyunk erre. Hiába meregetjük szemeinket ,nem láthatjuk meg a közöttünk járó Krisztust, ha kegyelme meg nem nyitja szemeinket. Hiába akarunk elindulni Krisztus nyomában, kereszttel a vállunkon, lépten-nyomon a föld porába omlunk, ha csak kegyelmes karja újból meg újból fel nem emel és tovább nem visz minket. Hiába küzködünk. hiába fáradozunk a magunk gyarló erejéből. De ha a mi szívünk mélyéből is feltör az ördöngős gyermek atyjával együtt a kiáltás: “Légy segítségül az én hitetlenségemnek” (Mik. 9: 24), mi is meglátjuk az élő Krisztust. Megjelenik nékünk is .Azt mondja nékünk is, mint a. hitetlenkedő Tamásnak: “Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezemet és hozd ide a te kezedet és bocsásd az én oldalamba és ne légy hitetlen, hanem hívő”. S a mi újjászülető szívünkből is felszakad Tamással együtt az Urát megismerő lélek boldog kiáltása: “Én Uram, és én Istenem (Ján. 20: 27—28.) Nem keressük többé a holtak közt az Élőt, mert “Ő benne élünk, mozgunk és vagyunk” (Cél. 17: 28.) és Pállal együtt boldogan teszünk mindeneknek bizonyságot arról, hogy “élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”. (Cal. 2: 20.) KOVÄTS J. ISTVÁN.- 39 -
