Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1957-10-01 / 10-12. szám
2 5 ÉVES .JUBILEUM A Brazíliai Református Keresztyén Egyház hivata’osan 1932 okt. 31."én Apostol János lelkipásztor Igehirdetésével kezdte- meg munkáját Sáo Paulóban. Most október 31."én, este fél 9 órakor tartott istentisztelettel ünnepeltük meg magyar egyházunk 25. éves fennállását. Sok brazil jóbarátunk jött el az ünnepségre s így az istentiszteletet az ország nyelvén, portugálul folyt le. Rev. Miguel Rizzo Jr. tiszteletb&’i lelkészünk tartotta a prédikációt. Ö veit az a lelkipásztor, aki annak idején városi templomában (Rua Helvetia) helyet adott magyar gyülekezet szervezésére. Rév. Amantino Adorno Vassäo társlelkészünk Rio de Janeiróból jelent meg, hogy köszöntse az Egyházunk s annak lelki munkásait, híveit. Testvéregyház, a Presbiterianus Egyház pedig 50 tagú énekkarát hozta el. Nilse do Val Galante karmester vezetésével. Az istentisztelet keretében elénekeltük az V. zsoltárt is, amelyet már 440 esztendő óta énekel a Ref. Egyház Brazíliában éppenúgy, ahogy századok óta zengenek a genfi zsoltárok odahaza. — Az istentisztelet után nagyon szép szeretetvendégséget tartott Ev. Ref. Egyházunk Nőszövetsége a Lacikonyhán. A gyülekezeti termünkben pedig nagy sikere volt gyönyörű karácsonyi kiá Htásunknak. Orgona. Aki az október 31. "i istentiszteletünkön részt vett, meglepetten emelte fel a fejét a gyönyörű orgonaszóra. Betöltöte az egész templomot. Méltó meglepetés volt a 25. éves jubileumra. — Az Űr Istennek legyen hála, Aki nemcsak megsegítette anyagilag egy hívünket, hanem megáldotta adakozó, Istennek hálás szívvel is. — Mindnyájan tudjuk, hogy egy Ham" mend orgona mily nagy dolog, a mi szerény erőnkhöz képest, de im egy adakozó 3/4'ed részét egymaga kifizette s csak egynegyede maradt a többi hívek adakozó jókedve “terhére”. — Adja a jó Isten, hogy az Ő nagy neve dicséretére mind gyakrabban zengjen az orgonánk. + Vidéki gyülekezeteinkben is szeretettel emlékeztek meg a hívek brazíliai magyar eklézsiánk központjáról, Säo Paulo magyar templomáról, ahonnan évtizedek óta híven igyekeztek gondoskodni szétszórt hittestvéreink lelki tápláltatásáról. A 25. évfordulóra ez a szeretet több felől megnyilatkozott. Most beszámolunk egyről. Északparanában Blazsenikné Hegető Etel asszonyatyánkfia szép Űr asztala térítőt készített s azzal gazdagította az Eklézsiát. Mindenki gyönyörködhetik benne, mert vasárnapról'vasárnapra láthatjuk templomunkban. Október harmadik vasárnapján nyitotta meg Ev. Ref. Egyházunk Nőszövetsége a hagyományos karácsonyi vásárját. Még sohasem volt ilyen szép és oly gazdag a karácsonyi vásárunk, mint ebben az évben. — A csodálkozás felkiáltása hangzott el, a megnyitáskor, mikor meglátták a sok szép virág, kerámia, kézimunka s egyéb dolgokat, ezúttal először neon fénnyel kivilágított nagytermünkben. Asszonyaink s a sok segítő nem hiába fáradoztak, mert nemcsak, hogy szívet vidító volt a látványosság, hanem hamarosan annyi minden el is kelt, ami nyilván legjobb bizonyíték volt arra, hogy nemcsak ízléses, szép, de olcsó is volt minden. Január első vasárnapjáig tartjuk nyitva a vásárt s még van elég sok szép holmi, ha valaki karácsonyra óhajt ajándékot beszerezni. Akarácsonyi vásárunkra összeadott tárgyak ajándékozóiról legközelebb hozzuk a beszámolót.- 35 -