Harangszó, 1957 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1957-10-01 / 10-12. szám

zott testét a bíróhoz.

— Kelj fel, uram! — hajolt le hozzá.

— Megértettem már János: Isten színe előtt gyenge a mi igazságunk — mondta Adám és vitte a szolgát a hintójához.

A nép szótlanul engedett utat.

Mondják, hogy Ádám biró nem ítélt ezután többé.

Elvonult beteg, öreg szolgájával falusi birtokára és csak évek múlva jött vissza a városkába, mikor Jánost mér eltemette. Szomorú, szép öregember volt akkor és szavának jósága és szemének szelíd derűje a szolgájára emlékeztette a népet.

PA P í R

Rongyokból könnyű rosf> gyártják a papírost. Rostokból sűrű pép, papírt terem a gép, szép síma íveket, fehéret, színeset.

Papírból, sok levél szeret, ámít, cserél. . . Regény vagy tudomány, minden könyv új talány. Tervek és vázlatok, álmok, káprázatok.

Rikító sok plakát túlkínálja magát.

Cifra csomagolás, nagyobb lesz a hatás. Konfetti záporok, c-Iszálló mámorok.

Sivár irathegyek, papírba fűlt ügyek.

Furcsa kérdőlapok: :

Ki voltam. . . ki vagyok. . .? Sok szellemi szemét, íutószél hordja szét. Újságban száz riport, a színház és a sport edes szenzáció, mit szürcsölgetni jó. Világpolitika, végnélküli vitia.

Baráti szerződés, pecsétes szószegés. . . s a hare a bankjegyér’ minden veszélyt megér. . . Sok milliónyi hír,

Nincs is elég papír se rongy, se rost, se gép, se olyan csodapép. hogy Ujpapír legyen s mindent jóvátegyen. . .

BÓNIS LÁSZLÓ.