Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-06-01 / 6-8. szám

HÁLAADÁSUNK temploma

A nándorfehérvári templom hitünknek tiszta hálaáldozata lesz (^)

E lap minden olvasója velünk együtt hiszi és vallja, hogy a keresztyénségnek nincsen tisztább és magasztosabb formája, mint a mi református hitünk. Itt Amerikában valamennyi magyar református egyházunk azért folytatja minden! évvel nehezebbé való küzdelmét létéért, mert ezt a tiszta hitet töretlenül és maradéktalanul szeretné átadni az utánunk jövő nemzedéknek. Isten kegyelme csodálatosan meg is segített bennünket ebben a küzdelemben: megtartotta gyülekezeteinket és bár ma már templomainkban két nyelven hangzik az ének és imádság meg az Ige hirdetése, mégis a hit, amit ezek kifejeznek, ugyanaz maradt az elmúlt 66 esztendőn keresztül.

Annak a hálának, amit e kegyelem fölött érzünk, vájjon elég kifejezése az az erőfeszítésünk, mit saját egyházaink fennmaradása érdekében teszünk? Avagy nem az-é inkább köteles feladatunk, amit utolsó rendelkezésben bízott reánk is Urunk: “elmenvén tanítsatok minden népeket, megkeresztelvén” azaz az Egyházba béfogadván őket. Melyik Egyházba? Tulajdonképpen nincsen több Egyháza, csak egy, de bűnös megoszlásunk következtében természetszerűleg mindegyik felekezetnek a tagjai a maguk felekezetébe hívják az üdvezülendőket. Ezért szép és jó, ha a mi közegyházainknak e missziói hitterjesztéséből ilyen módon mi is kivesszük részünket.

Ám ezzel még semmit sem tettünk a mi saját MAGYAR REFORMÁTUS HITÜNK terjesztéséért. Ez elmúlt 66 év alatt Isten sokkal többet adott nekünk, mint amennyire saját gyülekezeteink fenntartása érdekében szükségünk volt. Számos egyházközségünk tekintélyes pénztartalékokat őriz bankletétjeiben. Az óvilág pénzegységeivel mérve e vagyoni állapotot, sokszoros milliomosok vagyunk. Mire használjuk ezt a pénzt? Mi semmire, ellenben bankjaink gazdagodnak belőle. Ügy tettünk vele, mint a példázatbeli ember, aki gazdája tálén! urnáit elásta, ahelyett, hogy rendeltetésük szerint használta volna azokat. És úgy tettünk mi is, mint magyarországi református egyházunk tett az elmúlt századok alatt: egyedül a maga fennmaradásáért dolgozott és küzdött — meglehetősen gyönge eredménnyel, mert a hozzátartozóknak csak egy kis részét tudta megtartani. Miért? A feleletet már Urunk megadta: “Aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; de aki elveszti az ő életét én érettem és az evangéliumért; megtalálja azt!” A balkánra nekünk kellett volna átvinnünk az evangéliumot; Isten kegyelme talán megkímélte volna nemzetünket attól a katasztrófától, ami reá zuhant. Mert “azokkal, akik az Istent szeretik, Ő mindenben együtt munkálkodik az ő javukra mint akik az Ő választottak” Lám tőszomszédaink, a kicsiny morva nemzet egyházai, a világ legnagyobb missziói munkát végző keresztyénéi lettek — “megtalálták” az életüket és Isten is megtartotta őket és munkájukat, áldott növekedésben.

Mi tehát úgy tekintünk a Nándoriehérvárott építendő magyar református templomra, mint ami hozzánk méltó hálaáldozat lenne Istennek 66 éven át velünk közölt sok nagy kegyelméért. Hitünknek szereznénk vele új terjesz- 20 -