Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-06-01 / 6-8. szám

A királyi korona ebben az időben tisztán egyházi jelvény volt, amiként a püspöki mitra, és a pápai triara.

Miként a pápa Róma első püspöke, úgy az apostoli király is országa első főpapja, akinek joga van egyházi tisztségeket alapítani, azokat betölteni, kötelessége azokat javadalmakkal ellátni és szükségleteiről gondoskodni. I. vagy Szent István valóban bőségeién gondoskodott is az általa alapított egyházi intézményekről s közöttük a kisebbeket is, — így egyes szerzetes rendek apátságait, — hatalmas vagyonokkal látta el, kiváltságokkal és mentességekkel ruházta fel azokat. Szinte elképzelhetetlen még csupán az a tapintatlanság is, amelyben a munkájában a korlátozásnak a látszatával is megsértené őt.

Nem vitatható, hogy I. István megkoronázása a meglévő királyi hatalom birtokában politikai jelentőségnélküli volt, minthogy a X. századvégi pápaság eszmevilágában a politikai felfogás még teljesen ismeretlen volt. A korona kül dés és a koronázás a király személyének az Egyház misztériumába való felavatását és az egyházi felső hierarchiába való befogadását jelentette csupán. Ez a későbbi századokban is gyakran megismétlődött, hogy egyes lovagrendekbe a királyok is nagy mestereik parancsai alatt közönséges lovagokként, vagy a trinitárius szerzetes rendekben közönséges fráterekként lettek felavatva. Azonban míg itt a rendi szabályok alá tartoztak, a magyar király az Egyházban személyének szuverenitását mindenkor megtartotta. Reá az Egyház a politikai felsőbbségét nem terjesztette ki. A koronázás, amelynek a kezdeti időkben külön szertartása sem volt, nem a királyi méltóságot állapította meg. Csak két évszázaddal később 1202. május 3-án kelt törvényével tette Imre király azt a királyi hatalombahelyezés alkati feltételévé. Ez alkalommal készült az első külön koronázási szertartás is, ami mindezideig a püspökszentelés szertartásának némi módosításával történt: így a korona fejretételénél a két püspök közreműködése, a kéznek vállratétele, a koronázásnál a püspöki pallium vállra borítá a, a pásztorbot helyett az ország kardjának átnyújtsa, stb.

A Récsi Képes Krónika írója, Márk barát, Nagy Lajos király udvari embere, a koronázási szertartásokban jártas. A krónika miniature képein hitelt érdemlő módon mutatja be a koronázást, így I. András, Szent László, II. és III. István sőt maga Imre királyok fejére is még két püspök teszi fel a koronát, míg

KÁLMÁN KIRÁLY

(Túróczi krónika)

a kardot egy harmadik segédkező püspök nyújtja át. A Turóci Krónika meg Könyves Kálmán király koronás feje felé püspöki mitránt is helyez még. A Képes Krónika II. Endre és IV. Béla királyok koronázásnál csak az esztergomi érsek közreműködését mutatja be, míg a kardot egy világi személy, bizonyára a nádor — nyújtja át. A mai koronázási szertartás is még tele van a püspökszentelés szertartásának maradványaival, így: a koronázás előtti fürdetés, a krizma helyének — a tonzurának — kiborotválása, a felkenés előtti kézmosás, a koronázás előtti áldozás, stb.- 11