Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1956-03-01 / 3-5. szám
A LEGNAGYOBB SZÜLŐI ÖRÖKSÉG ...eszembe jut a tebenned lévő, kepmutatástól mentes hit, amely először nagyanyádban, Loisban, aztán anyádban Eunikában lakott, de meg vagyok győződve, hogy benned is. II. Tim. l:b Minden helyesen gondolkozó szülőnek megvan az a törekvése, hogy gyermekeknek valami örökséget hagyjon. Isten gondviselő munkájának egy paránya ez az emberben. Akiket reám bíztál Uram, azokra vigyázok és azokról gondoskodom gyarló szívemnek teljes szeretetével. Ez a törekvés képezi a nemes ambíciónak legtermészetesebb és így legerősebb rugóját. Ez képezi nálad is, testvérem, aki most együtt vagy velem ezen a csendes órán. Mit hagysz te örökségül gyermekednek? Nagy vagyont? Sok esztendőre eltett javakat? Jól teszed, ha teheted! Áldás a vagyon, ha az Űr szándékának megfelelően sáfárkodunk vele. Olyan eszköz az, amellyel sok ember kezébe adhatunk munkát, sok aszta'ra tehetünk kenyeret. — Vagy méltóságot hagysz, amelynek tisztessége, hatalma és gyümölcse nagy vagyon birtoklásánál többet ér? Hagyd ezt, ha módod van hozzá! A méltóság is áldás, ha szeretettel párosul. Sok embernek nyújthatunk vele lehetőséget a boldogulásra és mások boldogítására. — Vagy nincs gazdagságod és nincs hatalmad, de van szeplőtelen neved, s ezt hagyod gyermekednek? A tiszta név még a mi mai világunkban is ékesség. Olyan kincse az egyszerű embernek, mint a királynak a maga koronája. És mégis nem ezek a legnagyobb örökség. Pál apostol, mikor Timotheusnak legnagyobb gazdagságáról beszél, azt a képmutatástól mentes hitet említi, amelyet a kedves tanítvány nagyanyjától, Loistól, és édesanyjától, Eunikától kapott örökségül. Az ő megítélése szerint tehát a hit a legnagyobb örökség. És az apostolnak igaza van. Kívánatos a gazdagság. De egy világválság leheletétől eltűnik a nagy vagyon, mint a tavaszi hó S fiad kezében a dús örökséget koldusbot válthatja fel. Erő a méltóság De jön egy politikai szélfordulat. A méltóság porba hull, mint a gyerekjáték. Egykori irigyelt birtokosa zúzott tagokkal botorkál ki a törmelékek közül, vagy holtan marad a romok alatt. És nézd, hánv tiszta névre tapadt már ijesztő folt! S hány tisztes csa'ád gyermeke veszett már bele sötét, sűa'mas éjszakába? Kincs, hatalom, szerencse változik és elmúlik, mint minden, ami a földé, de Timótheus öröksége fölötte áU minden változásnak. Örökkévaló kincse az a léleknek, amely ezt az örök változhatatlannal kapcsolja össze. Érhetnek megpróbáltatások, nagyok, megrendítőek. Hívő lelked nyugodtan tekint rájuk, mint a világító torony a zúgó habokra. — Csapkodhatjátok a sziklát! Erőtök hozzám nem ér fel. Én az Űrnál vagvok... Elhagyhatnak az emberek, akiknek egykor olyan jól esett hozzád támaszkodni. Fájó magányodban hited a magasba emel. Nem vagyok egyedül! Velem az én Uram! Szemedből talán aláhull egy forró könnycsepp. De ez a könny a megenyhült gyermeké, aki atyja kebelén mindenért kárpótlást talált. . . Elrohannak veled az Évek. Ott jársz a mesgyén. Beárnyékol az alkonyat. Hitednek szemei előtt fény gyúl ki a sötétben. A rád váró Atyának feléd intő szeme. Te boldogan kiálltasz föl, mint aki ott van a megérkezés előtt: — Hozzád térek, Uram! Milyen jó lesz örökké Teveled lenni! Milyen boldog lehetett Lois és Eunika, mikor látta az ifjú Timótheusnak Istenben nyugvó hitét! És Timótheus, mikor küzdelmekkel teljes zarándok útjának egy-egy állomásán megpihent és érezte, hogy nehéz harcát csak nagy hitével tudta diadalmasan megharcolni, hánvszor gondolhatott áldva azokra az áldott lelkekre, akik neki ezt a nagy, ezt a legnagyobb örökséget adták! Add gyermekednek te is ezt az örökséget! Ő mindenkor boldog lesz vele. S néked az a tiszta, szent öröm lesz az osztályrészed, melyet az embernek a boldog gyermek áldó imádsága szerez. GÖDÉ LAJOS
