Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-01-01 / 1-2. szám

Levél egy kanadai szigorló orvoshoz

Säo Paulo 1955 november 20-án.

Kedves Pityu,

Karcsi bátyád közölte, hogy tanulmányaid végén jársz és már a disszertációdon dolgozol.

Hogy eljár az idő...!

Érdekes a témád: “Az orvostudomány fejlődése”.

Remek ötletnek találom, hogy egy magyar fiú az orvosdcktori értekezésében meg akar emlékezni a honfoglaló magyarok orvostudományáról is. Ezzel igen bölcs dolgot művelsz.

Megtisztelő, hogy ehez az anyagot tőlem kérted. Te mindig szigorúan tudományosan vizsgáltál mindent s tudom hogy megmérted az én irásáimat is és megértetted hogy nem egy minél dicsőbb magyar multat álmodozom, hazudom össze, hanem tényeket ismertetek, olyan szigorú tényeket, melyeket be’e lehet írni egy angol orvosi értekezésbe is.

Karcsi lemásolta számodra László Gyula; “A honfoglaló magyar nép élete” c. művéből a betegségről szóló 437-450 oldalakat.

Csak a trepanált koponvákról szeretnék még egyet-mást hozzáfűzni.

László Gyula is megemlékezik róla.

Több honfoglaláskori sírban találtak olyan koponyákat, amelyeken tenyérni nagyságú lék volt, máshol még kardvágástól kapott sebek éktelenitették el a koponyát. Harcos nép voltunk, tehát a sírokban is nyoma van, hogy a csatában nem csak osztogattunk, hanem kaptunk is halá’os sebeket. Ámde a koponyasebek körül a csontszövet behegedt, ami kétségtelenné teszi azt, hogy aki a vágást kapta, még sokáig életben maradt. A sebeket megtisztították, a szilánkokat óvatosan kiszedegették s végül sapkába varrott ezüst lemezzel fedték a szabadon maradt agyvelőt. (Ezüst védőlemezt szemüreg felett is találtak.) ilyen módon ezek az “agyafúrt” emberek még sokáig éltek.

Ilyen trepanált koponyákat úgy emlékszem, vagy a Martucz; “Magyar faj”, vagy a Malán—Doros: “A magyar faj életereje”, c. munkában láttam.

A behegedt, sőt sarjadzásos csontszövetek a szakszerű sebészi munkán kívül arról is tanúskodnak, hogy őseink a hygienát is ismerték. Ennek különben írott bizonyítéka is van. A byzánczi udvar ceremóniás könyve szerint a tábor rendezője a császár számára köteles a magyar fürdőt-а csergesátrat a börkáddal együtt — magával vinni. (Csergesátor gyapjúszövetből készül, régi írásban Tentorium lodiceum chergesator dictum).

Ügy látszik hogy eleink az “íz” és “Fene” kórokozó dcmonainak lényegét mikroszkép és bacillusok ismerete nélkül is megértették, tudták hogy tisztálkodás véd ellenük.

Az “Archeológiái értesítő” 1955 évi 2 sz. 113 oldalán Szilágyi János ismerteti az “ACTA ARCHELOGICA ACADEMIAE SCIENTIARUM HUNGARICAE” 1951 I. kötet Anda T. “Régészeti kutatások a honfoglaló magyarság orvosi gyakorlatához”. Alcím; Koponyalékelés vésővel és fúróval c. munkát.

“Az őskori és néprajzi előzmények vázolása után a mezőbándi avar temetőben talált, forgattyú-tengelyes csontfúró tartozékot (ólomkoronggal) és kiegészítését mutatja be rajzban újkoreleji analogia mel'ett. A forgatás ijjszerkezet révén történhetett. (253 o).

A II-III fejezet a koponyalékeléseket részletes leírással sorolja fel a honfoglalás korából két csoportban: 1.) A külső és belső koponyalemezt egyaránt átfúrták, — 2.) Csak a felső koponyalemezbe vágtak bele.

Szövegközti rajzon demonstrálja a koponyafúró forgatását kézzel. (286 o.)- 5 -