Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1956-01-01 / 1-2. szám
A kulcsos zsebóra ott ketyegett a zsebében. Ezt hallotta még utoljára, mielőtt elnyomta az álom. Az óra ketyegése álmában megerősödött. Tán Guszti bácsi beszélt ekképen hozzá... Talán szidta is kicsit, hogy magára hagyta a toronyórát, nem forgatja a mutatókat félóránként; hogy nem végzi tisztességesen a kötelességét . .. Hogy nem dolgozik meg a fizetésért ... Pedig a község fizetéses hivatalnoka ... Ezért meg meg kell dolgozni istenesen ... Felriadt álmából . . . Észvesztetten rohant a torony felé, hiszen már 11 óra vagyon, a Guszti bácsi kulcsos zsebóráján, az ő kedves toronyórája pedig még csak 7 órát mutat ... No, nem érdem’i meg a fizetését ... Majd máshogy lesz, ezentúl, jól megmondta Guszti bácsi is a sírnál. ... Máshogy lett. A toronyóra újra elindult. A tornyon a lyukak bevakolva, a mutatók rendesen jártak a torony homlokzatán. Nem kellett többé félóránként arrébbtologatni, járt az magától is. Percenként ugrott előre. Percenként, nem lassabban. Csodájára járt annak Csik is, meg Háromszék is. A bolond Kótaji Jóska mégis csak megreparálta, pedig órás sem volt, mint a Makkai Demeter. Magától is tudott már harangozni a csikborgói bolondóra. Nem kellett annak harangzó, nem is volt többé. Dicsérte, csodálta mindenki Kótaji Jóska esze munkáját, aki megcsinálta a csikborgói toronyórát. De nem látta őt többé soha senki. Eltűnt a faluból. Eltűnt a dicséretek elől. Csak a falu lelkipásztora tudta, hogy Kótaji Jóska a toronyba költözött, hogy lelkiismeretesen tologassa odébbodébb a mutatókat. — Percenként. Mert igy lesz tökéletesebb a harangozói hivatása. , H'szen ezért fizették... Barra Mansa, 1951. április 2. Tükörcserepek. Rikácsoló Kiss Istvánná temetése. A “Nagykőrösi Híradó” érdekes történeti adalékot közöl egy temetésről, amelyik 1739 szeptember 20.—án volt, ekkor halt meg Nagykőrösön Rikácsoló Kiss Istvánná, a csizmadia-céh atyamesterének felesége. A férje felírta a temetés költségeit: Miklós Deáknál, a görög boltosnál vásárolt deszka, fekete gyolcs és szeg 5 forint tíz pénz volt, a mesternél a koporsó megcsinálása 85 pénzbe került, de abban volt a sírmegásatása is. A harangok megvonása 2 forint 85 pénz, a prédikátor stólája 1 forint, a kántoré ugyanennyi, a kántáló deákoknak 2 forint. Fel van jegyezve a halotti tor költségjegyzéke: 1 borjú, 4 lúd, tűzrevaló, kenyér, só, bors, káposzta, gazdálkodó és mosogató asszonyok, koldusok összesen 11 forint 60 pénzbe kerültek. Az egész temetés költsége 25 forint 40 pénzbe volt. Felírta a krónika, hogy a tor után Rikácsoló Kiss- 28 István hajnalban a temetőbe botorkált és felakasztotta magát. Amikor a temetését bejelentették, a tiszteletes prédikátor ezt a rendelést olvasta fel: “A pogányoknak, kik rabságban halnak meg közöttünk, az istentelen cigányoknak, az átokban lévőknek és az öngyilkosoknak nem jár semminemű tisztességes temetési pompa, nem is lehet őket eltemetni a keresztyének temetkezési helyén, hanem ilyenek magánvaló helyen elásatnak”. Ez történt 1739 őszén. Ha a képírók le akarnák írni mappára a mostani magyar hazát, egy sinylő, beteg ember képében kellene leírni, ki csak agonizál. Mert ha elszemléljük: beteg ebben az eclésia, beteg a policia, betegek annak igazgatói. Beteg az egész teste a nemzetnek, nincs abban épség tététől fogva talpig. Köleséri Sámuel: Arany alma, 1673
