Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1956-09-01 / 9-12. szám

asszonyok, majd legények, férfiak. Szomszédomtól meg is kérdeztem:

— Miért ülnek az asszonyok leányok a karzaton, ami faluhelyen szokatlan?

A néni néhány halk szóval tájékoztatott:

— Ott ül az énekkarunk. Tavaly építettük át nekik a karzatot. ,

Az istentisztelet kezdetére megtelnek a padok. Mintegy kilencszáz ember ajkán hangzott a 138. zsoltár, majd a 37Ú. dicséret. Hatalmasan száll az ének, lendületesen vezeti az orgona és az énekkar. A körülöttem ülök egyike-másika bizony még “húzná” az éneket, de a lendületes ritmust megállítani nem lehet.

I. Madarász Lajos gyülekezeti lelkipásztor szavain keresztül Isten üzenete szívemig ér; valóban feltámad bennem a vágy: de jó lenne venni a Szent.élek ajándékát es boldog emberré lenni másokat is boldoggá tenni. Hiszen erre képes az, akinek az Ür az erőssége, és aki az ő ösvényén jár teljes engedelmességben.

Az ámen után felzendül a karének:

' ... boldog ember az, akinek te vagy erőssége...’ — a 84. zsoltár üzenete. Gárdonyi Zoltán főiskolai tanár szerezte a dallamát, kíséretét. A gyülekezet vegyeskarának éneke — Kalacsay Ferenc kántor vezetésével — még jobban belém plántálja az Ige magvetését.

Istentisztelet után a templom előtt körben várakozó presbiterekkel beszélgetünk. Többen örömmel számolnak be a gyülekezet fennállásának 400 éves jubileumáról, annak mindmáig frissen megmaradt élnényeiről. Ez alkalommal a gyülekezet áldozatkészsége 110 ezer forintos költséggel temploma külsejét renováltatta, belsejét átépíttette. Elmondják, hogy miként folyt a munka. Közös erővel hordták ki a belső berendezéseket, a belső vakolatot leverték, a régi karzatot szétbontották és megnagyobbították. Következett a belső festés és a padok mázolása. Végül új csillárt, falikarokat, fűtőberendezést szereltek fel. Erről az egyik presbiter így nyilatkozott:

— Tetszik tudni, hogy azóta még szívesebben járok templomba?! Most már nemcsak azt tudom, hogy az őseim mit tettek Isten házáért, hanem benne van saját két kezem munkája, meg adományom is.

*

Elbeszélgetek a gyülekezet kántorával, aki néhány “műhelytitkot” is elárul. Egyszerre megértem, hogy mennyi nehéz munkát, önfeláldozó szeretetet és kitartást követel a gyülekezeti éneklés ügye. Elmondja hogy 1949-ben vezették be az új énekeskönyv használatát. Eleinte bizony bizalmatlanul fogadták, annak ellenére, hogy mintegy ötszáz darab fogyott el egy hónap alatt. Minden gyülekezeti összejövetelen tanultak egy-egy új éneket. Az énekkar tagjaival hamar sikerült megszerettetni az új dallamokat olyannyira, hogy később már ők tanították a gyülekezetét. Egyre több gyülekezeti tag jelentkezett az énekkarba. Végül is meg kellett nagyobbítani a karzatot, hogy az énekkar akadálytalanul végezhesse gyülekezetépítő szolgálatát. Megérdemelték ezt a nagy áldozatot azok, akik fáradságos munkájuk után az éjszakába nyúló próbákon is szívesen részt vettek. Nagy öröm számunkra, hogy más gyülekezetekbe is hívják őket, hogy példájuk nyomán ott is eredményesen működjenek a gyülekezeti énekkarok.

Isten a fóti gyülekezet eddigi útját gazdagon megáldotta, s hisszük, hogy áldását a jövőben sem vonja meg tőle. Az egyházközség presbitériuma a miszsziói és az építésügyi bizottság javaslata alapján tervbe vette többek között kovácsolt vaslábon álló viharfogó üvegtető készíttetését a főbejáró felé; huzatelzáró függönyök vételét; a templom szőnyegeinek kicserélését; a férfikarban énekeskönyvtartók felszerelését, sőt magyaros úrasztal- és szószékterítő vételét is.

A látogatás nyomán megerősödött benem az a meggyőződés, hogy az Isten által nyújtott új lehetőségeket hálásan felhasználó gyülekezet él és virág-