Harangszó, 1956 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1956-06-01 / 6-8. szám
AZ ÖRDÖGI KÍSÉRTETEK Mi nagy sok hamis dolgot gondolunk isteni ismeret és tisztelet gyanánt! Nemde nagy gyalázatjára él-e e világ az ő Istenének?! Maradott Ádámtól valami kicsiny ismeret is bennünk, kivel meg kellene választanunk a jót a gonosztól, de az minden emberben nagy sötétségi! s elegy és csak csonkabonka és ingadozó és tétovázó. Szólj akármely értelmes emberrel is, kérdj tanácsot dolgaidban, akár lelkiekben, akár a világiban, hadakozásban, orvosságban, erkölcsödnek bírásában magatartásában, munkádban, mesterségedben és akármiben, meglásd, hogy tíz-húszfelé kap az esze, elméje mert nem bizonyos semmiben, avagy igen kevésben, hanem bizonytalanul hol imez hol amaz tetszik és tanácsolja... Gondol od-é, világ kezdetitől fogva mennyi bosszúsággal illettéit csak ebből is az Ür Isten, hogy őfelette embereket, holdat, napot, csillagokat, azoknak képét, gondolt mennyei seregeket sőt csér zó-mászó férgeket és barmokat, sárkányt, tűzet, vadat, madarat tiszteltek és mind a mai napig minden nemzet között különb-különb hamis gondolatokkal tiszteltetik nagy vak és kába módra. A zsidó másféle tévelygéssel, nagy szidalommal és káromlással kit isteni szolgálatnak vél, a török másfélével, ki is nagy bolondul esztelenkedik az Isten felől, de azért azt véli, hogy az kedves Istennek. A pápaság más ai, de mindenik néhány ezerfélével, kik mind hiábavalók. Mert Ő nem hagyta. Ezek felül til-túl sok országban, kik az Isten Igéjét nem hallják, gondolod-é menynyi setétes bálványozások vannak? Köztünk pedig minden házban számtalan báj olás... Ki gondolja meg minden ember szívében mennyi hitetlenség, kételkedés, zéigolódás, hitetlen szorgahnatosság, ünneptörés, Isten Igéjét utálás, úrra, tanítóra, szüleje ellen való szófogadat!anság, harag, irigység, gyűlölség, gyilkosság, tolvajlás, buja, föltelmes gerjedezés, paráznaság, részegség, torkosság, nyalakodás, tunyaság, heverés, lopás, csalárdság, uzsora, hamis mérték, álnokság; hazugság, fordorkodás, csélcsapás, és egymás marhája, szolgája, felesége, jószága szomjúhozása és kívánása. Mondok: kicsoda oly nagyértelmű, aki fejébe vehetné ezek csak egy emberben is mennyiszer voltak születésétől fogva?! Sokkal inkább ki gondolhatja meg ez egész világon minden emberben menynyiszer voltak, vannak és lesznek?! Midőn az ördögi kísértetekről írnék és abban szemlátomást meg akarnám mutatni mindenféle bűnben, mely undokul hever e világ és előszámlálnék sok szörnyű latorságokat, némelyek kértek, hogy ne írnék olyról, melyet hallani is rettenetes. De ez hasonló ahhoz, aki rút, fekélyes, türös, farkas sebes, büdös testet hordoz é sem önmaga nem akar ránézni, sem borbéllyal nem akar ránézetni, hogy ki ne hirdetnék. És azonban nőttön-nő a méreg benne és meghal bele. Láttam nemes embert, kit lopásban megkaptak és midőn kötözve vinnék, kérte, hogy kert mögül vigyék, ne a piacon. így mi is a bűnt tiltanék, hogy ki ne fakasztanák és mihelyt újjal megmutatják bennünk, ottan úgy jajdulunk bele, mint mikor a kelést, a köves dagadott testet illeti valaki. De vagy fáj, vagy nem, ki kell nyomni a gennyességet, mert addig az orvosság nem gyógyíthatja. így / ziikség nekünk is ujjal megmutatnunk a bűnt... Jóllehet sok e világi ostora is Istennek és csuda bölcs módja vagyon a büntetésben: buját francussal, torkost hasrágással, dúlót dúlóval, kínzót kínzóval mint büntet! Sok nyilvánvaló latrot nyilván hóhérok kínzásával, titkonvalókat titkon török, tatár tömlöcbe és sokakat hadban, dögben veri le. De az senki, semmi a véghetetlen örök fogságnak, sötétségnek, tűznek, férgeknek és ördögöknek kínzásihoz képest... Bornemisza Péter, 157 8.
