Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1955-07-01 / 7-8. szám

EGYIPTOM ÉS A VÍZ... “Egy első vasárnapi ko'óniális ünnepünkön elhangzott előadás. Erről a pódiumról szép zenei számok, énekek, szavalatok, színdarabok szoktak elhangzani, amelyek művészeti élveze­tet nyújtanak. Ezért én most bizonyos aggodalmat érzek arra gondolván, hogy a tárgy, amelyről beszélni fogok nem alkalmas művészeti igény kielégítésére. Ugyanis a vízről fogok beszélni. A prog­ramúiban Egyiptom szerepel. Lehet,, hogy egy jó adag szakmai elfogultság befolyásolja az ítéletemet, de azzal úgy van az ember, hogy ha néhány évtizede egy szakmában működik, annak hatása alól nem tud szabadulni; igy én Egyip­tomot, amidőn közel 6 éven át benne éltem a vizes ember, a hydraulikus sze­müvegén át láttam és ugyanúgy látom ma is a távolból. Ez az ország rendkívül csapadék sze­gény. Csupán a Földközi tengerhez kö­zel fekvő területein és ott is csak télen van esőzés. Caircban -kb. 200 km-re a tengertől, — az eső már ritkaság szám­ba megy és 1000 km.-re a tengerparttól délre, Keneh, Luxor, Kom-Ombo, As­souan vidékén az esőt nem igen isme­rik. Hogy Felső-Egyiptomban az eső men­nyire ismeretlen, az egy élményemmel óhajtom megvilágítani. A 30-as évek ele­jén Luxor és Assouan között öntöző szi­vattyú telepek építésében vettem részt. Amikor a telepek elkészültek és üzembe helyeztük őket, nagy földterületeket ár­asztottunk el velük. A nagy vízfelszínek párolgása mellett, egyéb légköri viszo­nyok is, egyszer egy szűk helyre szorít­kozó felhőképződést eredményeztek és ritka nagy cseppekben esett egy kis eső. Ennek láttára a lakosság valóságos ex­tázisba jött, a Nilus partjára rohant és ott különös táncokat lejtett. Eső hiányában a mezőgazdasági ter­meléshez szükséges vizet csaknem teljes egészében a Nilus adja. A Nilus élteti így a lakosságot. Amint az ó görög történész Herodo­tus feljegyzéseiből ismerjük a történe­lem előtti egyiptomiak a világ végének az Assouantól délre elterülő katarakt­­vidéket tartottak, ahonnan — hitük sze­rint — az alvilágból jövő víztömegek előtörnek. A kataraktot a Nilus medré­ből kiemelkedő számtalan sziklasziget képezi. Ilyen sziklasziget az Elefánt szi­get is, amely az assouani völgyzáró-gát alatt emelkedik ki a vízből. Most a gát zsilipjein szédítő sebességgel kiáramló viz fehéren tajtékozó hullámai mossák körül. A viz sodrától simára és gömbö­lyűre koptatott sötét sziklatömb egy a vízben pihenő gigantikus elefántra em­lékeztet. Ez a sziget volt Kitchner Lord egyik kedvenc tartózkodási helye. A gát fölött levő sziklaszigetek nagy része ma már víz alá került. A gát ugyanis 30 m-el duzzasztja fel a folyam szintjét. így ke­rült viz alá Philei sziget is és a rajta levő régi egyiptomi templomnak sajnos csak a teteje látszik ki, amikor a reser­voir fel van töltve. A Nilus minden évben, szabályszerűen ugyanabban az időben — júliusban — megárad; maximális árvizhozama eléri a másodpercenkénti 7000 köbmétert. Az áradást felső folyásvidékein bekövetkező bőséges trópusi esőzések okozzák. Az abessiniai vízgyűjtő terület vizét a Fe­hér Nilus, a Viktoria tó környékiét pe­dig a kék Nilus hozza. A két folyó Su­­danban egyesül. Az áradás időszaka sza­bályos, azonban kulminációja évről-évre lényeges változást mutat. Az évi leg­magasabb vizszint az egyik évben lé­nyegesen magasabb, más években lénye­gesen mélyebb. Az ősegyiptomiaknak a termelési rend­je az volt, hogy megvárták a Nilus ára­dását, amikor a folyam medréből kilép­ve, maximalis vízhozamától, tehát max. vízállásától függően kisebb-nagyobb te­rületeket elöntött. Ezeken a területeken lerakta termékenyítő iszaptartalmát, a — 4 —

Next

/
Thumbnails
Contents