Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1955-03-01 / 3-4. szám

hogy örökkévaló igazságból merítsenek, a dolgok mélyén keressék a lényeget, a magasba tekintsenek és hogy a felszíni csillogás ne kápráztassa el őket.

A felelősségtudat azt diktálja, hogy olyat kell alkotnunk, ami csak hasznos lehet és ne olyat, ami árthat is. Ez a gondolat vezetett bennünket arra, hogy egyesületünket politikamentesen, kizárólag szakmai keretek között alkossuk meg. Egyesületünk csak szakmánkkal

S&mháüi &р(Лщил

Nemrégen hagyta el Brazília partjait a hajó, amelynek fedélzetéről emigrációnk három csillaga intett búcsút felénk bizonytalan időre. Eszenyi Olga, Cselle Lajos és Szilassy László távoztak a színházi évad kemény, de jól elvégzett munkája után körünkből.

Amikor visszaemlékezünk rájuk, legtöbbünk előtt csak a kellemes, tündöklő színházi esték jelennek meg, a nézőtér zsibongása a szünetben, a hirtelen csönd mikor a függöny felgördül, a jóízű nevetések és esetleg könnyek emléke, a hálás tapsok dübörgése- Pedig van a színháznak egy másik oldala is; ott, túl a függönyön és színpadon, a színfalak mögött. És a függöny ünnepélyes szombatesti felgördülése előtt, a rendezkedés, az öltözés, az izgalmak és a próbák.

Mindez munka, de a színészek szerelmesek a munkájukba. Mert mindezt csak szeretettel lehetett létrehoznia — különösen így, nehéz körülményekkel küzdve — a megcsappant színészgárdának. Oh igen, voltak válságok, kritikus pillanatok, — elaludt a brazil világosító, majdnem elveszett egy főszereplő, hetekig keresett a színigaztó “szakácsnőt”, a kölcsönző felhőkarcolókat akart tenni a francia forradalom hátterébe, a mosónőket pedig el kellett veszteni valahol az uccai harcokban... De mindebből a közönség nem sokat vett észre, mert amikor a függöny fölmegy, akkor ott egy másik világ van: ellentétek, gondok,

kapcsolatos kérdésekkel kíván foglalkozni, mert csak így látjuk biztosítottnak, hogy a magyar ügynek csak használhat és semmi esetre sem árthat. Ugyanebből az okból nem akarunk szakmánkon kívül álló más egyesületbe, vagy szövetségbe beleolvadni, mert még nem látjuk biztosítottnak, hogy ilyeneknek kötelékében ne érvényesülhessenek célunktól eltérítő erők.

problémák elsimulnak, és még a tárgyak is engedelmeskednek színész, a rendező s az iró akaratának.

Ezévben külön elismeréssel kell adóznunk a művészek akaratának és teljesítményének. Kevesen voltak és nehéz irodalmi műsort nyújtottak. (Az öt darab közül három volt komoly dráma, két vígjáték; négy volt külföldi irodalmi remek, egy modern társadalmi mű.). A színészeknek nagy szerepeket kellett vállalniuk mind az öt darabban, pihenésük nem volt. Néha egészen új, kezdő erőknek kellet nehéz szerepet betanítaniuk. De örömmel állapíthatjuk meg, hogy siker koronázta munkájukat és ha fáradtan is, de azzal a megnyugtató tudattal távoztak, hogy van még közönség, akinek érdemes volt nyújtani, ami tőlük tellett, — és azt mi tudjuk, hogy ez nem volt kevés.

Szomorúan értesültünk Cselle Lajos búcsúbeszédéből, hogy ez a búcsú esetleg hosszabb időre is szól. A régi argentínai színjátszó társulat, mely éveken át annyi kedves órát varázsolt keserű emigrációnkba, úgy látszik, teljesen szertehullt. De azért színészeink köztünk maradnak, külön-külön is a magyar ügyért dolgozva, és bízunk az Istenben, hogy a magyar Sors ismét össze fogja vezetni őket és lesz idő, újra elénk tudják varázsolni Hazánk egy darabkáját- C. G.

— 26 —