Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-03-01 / 3-4. szám
“ Ifli umnk: a ^pénz . * * A napokban egy nagyon kedves, jó barátom keresett fel. Hét éve már, hogy Brazíliába érkeztünk, azóta tart az ismeretségünk. Különösen az első hónapokban viseltettünk nagy megbecsüléssel egymás ránt. Hogyisne, hiszen egyformán verejtékezve kerestük a mindennapi kenyeret, én kalapáccsal, ö meg csákánnyal vagy lapáttal a kezében. Mostanában azonban a meleg baráti viszony mintha meglazult Volna. Nem értjük meg egymást. Pedig Barátom nagyon jó magyar ember, jó kálvinistának is tartja magát s alig néhány évvel fiatalabb nálam. Bizonytalan érzésekkel kezdtem hozzá a társalgáshoz, ö viszont annál magabiztotabban ült a karosszékben. Határozott, fölényes öntudat rajzolódott ki a képén sbátortalan kérdésemre nagy hahotával felelt: — Megházasodni, én, ha-ha-ha, tréfás ember vagy Sándor. Először is, remélem ismered azt a bölcs magyar közmondást az erdőről és a fáról, másodszor pedig, ha nem tudnád, vedd tudomásul, hogy a házassághoz pénz kell, sok pénz kell, szi-szinyór... — tette hozzá nyomatékkal. — Mert ha én megházasodom, nem leszek bolond elvenni vdlami szegény magyar lányt, “nón-szinyór”, hanem elveszek majd egy olyan lányt, akinek a kedves papája rendes hozományt is ad a lánnyal: házat, földet és pénzt. Érted? Szolid, jó pénzt. Az ilyen lányt azonban csak olyan fiúhoz adják, akinek már magának is van valamije. Ezért vettem magamnak részletre “apartamentót” meg két telket. Érted? Most pedig egy olyan állást szereztem, hogy legalább havi 25 kontót kereshetek. Igaz, hogy az őserdőben kell dolgozni, vigyázni kell az étkezésre meg a kígyókra, pókokra, node az ember kibírja egypár évig s aztán, ha együtt lesz a pénz... Mire Magának együtt lesz a pénze, nem talál lányt, aki Magához menjen, — jegyezte meg a feleségem némi galamb-epével. Barátom kissé meghökkent, de aztán optimizmusa fölülkerekedett. — Attól nem kell félni. Van nekem most is minden városban... Az lehet, hogy Magának van minden városban, de az ilyeneket nem lehet feleségül venni, nem érti? — pattogott a feleségem. — S aztán miért nem? Mit törődöm én azzal, hogy mit szól hozzá a tisztelt egyház. Különben, mint mondottam, ez a kérdés még nem aktuális, mert először össze akarom gyűjteni a pénzt. Megütödve hallgattunk. Barátom is megbánhatta a heveskedését, mert kissé magábaszállva hozzátette. — Ne tessék olyan rossz véleménynyel lenni rólam. Az úgy volt, hogy, amikor kijöttünk Braziliába, nem volt nálam ideálisabban gondolkozó ember, telve voltam nemes gondolatokkal- Egy szép napom aztán rájöttem, hogy én így mindig csak kútfúró munkás maradok, azok pedig, akik nemes gondolatok helyett pénzzel vannak tele, szóba se állnak velem. Akkor aztán összeszorítottam a fogam s elhatároztam, hogy, no ha nektek csak a pénz imponál, hát majd én megmutatom, hogy én is tudok pénzt szerezni. Attól a naptól kezdve nem megyek semmiféle magyar összejövetelre, nem megyek templomba. Hívhatnak akárhogyan, én nem megyek. Mert minden ilyen magyar szervezet csak kiadással jár. Ezek mind azzal jönnek, hogy fizessek havonta ennyit — meg annyit, de egy se jön azzal, hogy — Nesze te magyar, mi adunk neked. Hát ezért én egyszer s mindenkorra levontam a tanulságot, nekem mesélhetnek, én nem megyek sehová. Belőlem nem húznak ki pénzt sem az egyesületek sem az egyház. Szóval, hogy visszatérjek — 12
