Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1955-11-01 / 11-12. szám

— Mindenki nála vásárol — tette még hozzá Sükei.

— Hogyne! — mondta Dónát. — Még a hegyek is a ködsapkát tőle veszik .

Mégis odamentek Czumbel úrhoz. Ahogy beléptek volna s köszönt az öreg Sükei, hát egy nyurga fiú, ki éppen javában válogatta a sapkát, egyszerre feléjük fordult s Dónátot szinte megölelte.

— Kuvik barátom — mondta az apjának Dónát. — Az inasiskolából ismerjük egymást.

Sükei megnézte a fiút, akinek nagy iőt ha|a volt s olyan lapos pillantású szeme, mint a bagolynak; majd odafordult a fiához s azt mondta neki:

— Mindenkit a tisztességes nevin kell szólítani!

— Ügy szólítottam — felelte Dónát.

— Kuviknak hívják?

— Annak.

— Akkor jól van — mondta csendesen Sükei.

S mint aki hirtelen rájött, hogy beszéddel sok időt fecsérelt, szorgosan nézegetni kezdte a sapkákat, amelyeket Czumbel úr egymásután rakott a kínáló asztalokra. Volt sapka bőviben: az egyik gyapjas és nehéz, a másik göndörszőrű pajkosan, vagy selymesen puha, mint a macska. S a gyapjasok kivételével fekete leülése volt mindegyiknek, s a fekete bélésen piros rajzolatot lehetett látni. Hasznos tárgyakat és szerszámokat mutattak mind a rajzolatok, melyeket Czumbel úr nagy találmánnyal a sapkába rejtett; biciklit, órát, bicskát és borotvát, h^jVágógépet, kést és ollót egyformán lehetett látni. S igen, a piros rajzolatok alatt a boltos nevét is, akinél a hasznos tárgyakat mindenki kóborlás nélkül megvásárolhatta.

— No, melyik sapkát szeretnéd, Dónát? — kérdezte végre Sükei.

— Ebben a percben nem tudom. — felelte Dónát.

Kuvik már maga előtt tartott egy göndörszőrűt, minek a bélésén biciklit lehetett látni. Arra biztatta Dónátot, hogy olyant vegyen ő is, de a kicsi Sükei azt felelte, hogy biciklit nem teszen a fejére.

— Hátha a járásod gyorsabb lenne tőle — mondta az apja.

— Csakhogy én magát nem akarom elhagyni — felelte Dónát.

Álldogáltak és egymást nézték a rengeteg sapka mellett. Aztán a fiú kifelé kezdett tekintgetni, mire az apja azt mondta neki:

— Gyere nézzük meg, nem havazik—e ?

Künn az ajtóban megkérdezte Sükei:

— Egyik sem tetszik?

— Egyik sem, a bélés miatt — felelte Dónát.

Erre engedelmet kértek Czumbel úrtól, hogy megvárhassák sapka nélkül a havat; s elindultak a városba, hogy egyebet is megtekintsenek. Bolyongtak egy félóráig s akkor azt mondta Sükei:

— Nézzük Dullónál is.

— A sapkát-e?

— Azt.

Ahogy mentek volna a Dulló Ignác boltja felé, hát jön szembe virítva Kuvik, hogy ő megvette a sapkát, amelyiken bicikli van. Mind örültek, hogy ez is megtörtént végre; s együtt léptek béDullóhoz, aki sapkával a fején, mint egy eleven cégér, éppen ujágot olvasott. Duzzogva nézett rájuk s azt kérdezte:

— Mit akarnak ilyen sokan?

— Egyetlen egy sapkát a fiamnak — mondta Sükei.

Intett Dulló, hogy ott vannak a sapkák s válogassanak; maga pedig olvasni kezdte az újságot ismét. Sükei kezébe vett egy kívánatos sapkát, megnézegette köröskörül, majd belétekintett a belsejébe. Piros rajzolatban egy madarat látott a fekete bélésen s alatta ezt az írás : “Kápható a szabad természetben”.

Ránézett Sükei a boltosra s azt mondta neki :

— Látom maga is tanult valamit Czumbel úrtól.

Dulló leeresztette az újságot és így szólt:

— 21 —