Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-11-01 / 11-12. szám
Nem más ez, mint a karácsonyi bizonyosság. Egyszerűbb nyelven is elmondható. De jó a gondolkozó ember fegyverzetében is megállani a betlehemi bölcső előtt, hogy aztán lerakjuk ezt a fegyverzetet s ahelyett, hogy a titkok megoldásán hiába töprenkednénk, háladatos imádattal boruljunk le. Mert azt, hogy miképen lehetséges? — sohasem fogjuk megtudni. De azt, hogy mi hasznunk van belőle és mit köszönhetünk neki? — annál világosabban megért-1'ük. Éppen azt kapjuk itt meg ajándékul, amit minden egetostromló gondol:ozásunkkal sem tudnánk kivívni : az ismeretlen Isten válik itt ismeretessé számunkra, a minden dolgok legmélyén rejlő nagy titok nyílik itt meg előttünk. Ami nélkül az egész világról, az egész életről alkotott képünk közepén ásítana egy sötét, tátongó lyuk. Ezzel a ténnyel a testet öltött Igével a középpontjában az egész képnek megvan a megoldása, az értelme és értéke, vagyis van, miben reménykednünk és bíznunk; van, miért élnünk és küzdenünk. Dr. VICTOR JÁNOS. О&ещеЛем Először sírsz Azután átkozódsz. Aztán imádkozol Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal — S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótlanul, gondolatlanul, Mondod magadnak : mindegy, mindhiába : .... A bűn, a betegség, a nyomorúság, A mindennapi szörnyű szürkeség Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés. S akkor — magától — megnyílik az ég, Mely nem tárul ki átokra, imára, Erő, akarat, kétségbeesés, Bűnbánat — hasztalanul ostromolták. Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe véled. S olyan közel jön, szépen mosolyogva, Hogy azt hiszed ; a tenyeredbe hull, Akkor — magától — szűnik a vihar, Akkor — magától — minden elcsitul, Akkor — magától — éled a remény. Álomfáidnak minden aranyágán Csak úgy magától — friss gyümölcs terem Ez a magától: ez a kegyelem. 'T^eményik Sándor — 5
