Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1955-09-01 / 9-10. szám
Mindennapi Kenyerünk Az Ür imádsága ekként tanít bennünket imádkozni: “A mi mindennapi kenyereünket add meg nekünk ma! A kényér szó nyilván a lisztből készült táplálékot jelenti. De vájjon csak azt jelenti? Nem, mert hiszen mi Istennek nemcsak éppen a kenyérért tartozunk hálával, hanem bármiféle más testi eledelért is. A kenyéren tehát mindenféle táplálékot kell érteni-Mégpedig nem is csak a test táplálékait, hanem a szív, a lélek, a szellem táplálékait is. Hát vájjon ez utóbbiakért nem tartozunk Istennek hálával? Hiszen az Isten ajándéka a szeretet minden érzelme a szivünkben. Az Isten áldása minden lelket világosító és elmét mozdító eszme, amely megóv bennünket a szellem és az értelem kórságaitól. Az Evangéliumban pedig ezt olvassuk : “Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik”. (Máté 4 : 4). Ha tehát Istennek minden igéje ugyanazzal az éltető hatással van reánk, amellyel a kenyér, akkor mi Istennek az Ő minden igéjéért éppúgv hálával tartozunk, mint minden falat kenyérért. És amiképen szükségünk van a falat kenyérre, ugyanúgv szorulunk rá Istennek minden igéjére- A mi egész szellemi lényünk, a szivünk, lelkünk, szellemünk, épp oly kevéssé lehet el az Isten igéje nélkül, mint a testünk a mindennapi kenyér nélkül. Mindaz, amit eddig mondottam, talán nem fog sok ellenmondásra találni. De nem tudom, az ezután mondandókban egyetért-e velem mindenki. Mert én a mindennapi kenyérnek imént előadott felfogásából még egyebet is következtetek. A mindennapi kenyér ugyanis nemcsak olyat tartalmaz, ami nekünk jó és kedves. Hiszen igaz, hogy ami miatt szenvedünk, az nem mind egyenesen magától az Istentől jő. Van a szenvedésben része a Sátánnak is, a mi bűnüknek is. De van olyan szenvedés is, melyet egyenesen az Istennek igazságosságával ölelkező szerelme bocsát reánk. És ha igaz — ó mennyire igaz! — hogy a szenvedés is válhatik mindennapi kenyérré, akkor nekünk nem lehet semmiért sem buzgóbban imádkoznunk, mint azért, hogy ezt a mindennapi kenyeret is a mi mennyei Atyánk keze gyúrja meg naponként számunkra. Eszembe jut Kálvinnak egy szava, amelyet a hat-hétféle halálos betegségben szenvedő az élete utolsó napjaiban mondogatott: “Te összetörsz és zúzol engem, Uram, — de nekem elég tudnom azt, hogy ez a Te kezedtől jő!” Őneki ezek a kínok is beletartoztak a mindennapi kenyerébe. De nem igy vagyunk-e ezzel mindannyian? Hiszen mindnyájunknak naponként megvannak a magunk szomorúságaink, betegségeink, vagy egyéb szenvedéseink. A keresztyén élet teljessége az, amikor ezeket is mindennapi kenyérként tudjuk fogadni a mi Atyánk kezéből, azzal a bizonyossággal, hogy ezt a kenyeret is — a szenvedés kenyerét — Ő maga készítette testünk és lelkünk számára. Mi Atyánk. . . ami mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma! Doumergue Emil — 31 —-
