Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1955-09-01 / 9-10. szám

A DIAKONISSZA-ÚGY i Napjainkat jellemzi, hogy a nőket, kö­zéleti és egyházi vonalon, a közteher vi­selés munkájába mind erősebben bele­vonja. A szociális, gazdasági, politikai életben, ha képessége van rá, akár ve­zető szerepet is vihet a nő-Érdekes lenne, a teremtéstől kezdő­­dőleg a női lelket levezetni, lénye, érté­ke szempontjából; most azonban a nő­nek az egyházban végzett szolgálatára szorítkozom s annak is szükebb körére: a diakonissza munkájára. A diakonissza női diakónus- A diakó­nus görög szó, melynek eredete azonban bizonytalan. Alapjelentése Buttmann szerint: “hírnök”, Prellwitz szerint: “gyors szolgálatot teljesítő”. Szolgálattevő nőket látunk már Jézus körül. Lukács görög orvos evangéliu­mának 8. részében névszerint is említ nőket, akik Jézusnak vagyonukból szol­gáltak. Soha, senki úgy meg nem értette a női lelket, soha senki oly mélyen bele nem látott a nők szivébe, mint Urunk. A testbe öltözött Ige megjelent és a gyermeki kedély együgyüsége azonnal felfogta Jézus szeretetét, bűnbocsátó kegyelmét. Ügy mentek Jézushoz, mint a beteg az orvoshoz, a gyermek az any­jához. És tanácsot, vigasztalást, gyógyu­lást nyertek- Feltárult a szivük valami csodálatos szépnek és igaznak a befo­gadására. Melegen és hálásan lobogott fel az életük és megtisztulva, boldogan repdesett Szabadítójuk felé. Életet és békességet találtak nála. Nem tettek mást, mint elfogadták Jézusnak feléjük nyújtott és megmentésre kész, áldott ke­zét és így megszabadította őket régi éle­tükből, hogy Neki tetsző életben jár­janak. Az ősegyházban is voltak női diakó­nusok (az egyházatyák írásaiban : dia­konisszák) és pedig mindig növekvő számmal. (A diakonissza intézmény szer­vezése csak jóval később történt). Az első keresztyén idők helyhezkötött egyházaiban már az igekörüli szolgála­tot a nők is, messzemenően gyakorolták. Pál apostol, aki szigorúan ügyel a gyü­lekezet rendjére, meleg szavakkal ismeri el a nők evangélizáló szolgálatát. Leve­lében sok asszonyt említ, akik az ige körüli szolgálatot végezték. Hallunk dol­gokat az evangéliumért való hűséges szolgálatukról, szenvedéseikről, üldöz­tetésükről, amiket elviseltek és az evan­géliumi szolgálataik gyümölcseiről. A filippi gyülekezetben Evodia és Syntikhe munkálkodtak, akik Pál olda­lán az evangéliumért harcoltak. (Fii. 4 : 2-3). Fébé a kenkreabeli gyülekezet alkalmazottja, szolgálója, diakonisszája volt. Nemcsak a szegények körül vég­zett diakonisszamunkát, hanem Pál a­­postolnak anyagi támogatást is nyújtott- Ő vitte Rómába Pál levelét (Rom.Í6:l-2). Priscillának és férjének : Akvilának Ró­mában fontos szolgálatuk volt, mindket­tőjükről azt mondja az apostol, hogy az evangéliumért saját életüket tették koc­kára. (Róm .16 : 2-4). Meghatottság csendül Pál szavaiból, amikor három asszonyról ír, akik sokat fáradoztak az Űrért (Róm. 16 : 12), Sokfele hasznos szolgálatot teljesített ott mindegyik dia­konissza- Életük árán is szolgáltak az evangélium ügyének. I. Tim 3 : 11-ben a diakónusok feleségéről, I. Tim. 5:9-ben az egyház özvegyasszonyairól ugyanaz a szolgálat állapítható meg. Az apostoli egyházban tehát már vol­tak nők, akik hivatásszerűen foglalatos­kodtak úgy az evangélium, mint a sze­gények szolgálatában. A diakonissza intézmény aranykorát az V- századig élte. Ifj. Plinius, Bythi­­nia (Kisázsia) helytartója a II. században két diakonisszát fogatott el és vallatott. Ez a tény is bizonyítja, hogy a diakonisszák az egyház­ban számottevő tényezők voltak (kü­lönben nem őket vonták volna felelős­— 13 —

Next

/
Thumbnails
Contents