Harangszó, 1955 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1955-07-01 / 7-8. szám

tőle a zsákját és alig várta, hogy oda­­künn megrázza és mondhassa negi: — Rázom a zsákom, Ákom-bákom. Ami van benne, Ki a zsákból! Alighogy ezt elmondta, kiugrott a bot a zsákból, neki a kocsmáros hátának és úgy végighegedült rajta, hogy csupa gyönyörűség volt. No, iszen elkezdett a korcsmáros tor­­kaszakadtából kiabálni. Szalad be a fe­lesége, meg az egész háznépe. — Jaj, jaj — mondja a kocsmáros költsétek fel a szegény embert, hogy vegye le a hátamról a botot! Szalad be a csaposfiú a vendégszo­bába, költögeti a szegényembert, jöjjön hamar a gazdájához. — Megyek mindjárt édes fiam, csak felöltözöm. Szalad be a szolgáló is a szegény­emberhez : — Jöjjön, szólítsa le a botot a gazda hátáról! — Mindjárt, csak felhúzom előbb a csizmámat. Azonban szalad ám he a kocsmá­­rosná is : — Jaj, jaj, siessen, siessen, szegény uram már alig bír mocorogni, úgy tán­col az az Isten csapása a hátán. De bizony a szegény ember nem sietett, mikor szép lassan felöltözött, akkor ment csak be a kocsmároshoz. Ez már állni sem tudott, ott henter­­gett a földön. A bot meg még mindig csak táncolt rajta. — Jaj, jaj, vendég uram, — nyöször­gőit a kocsmáros — visszaadom a másik zsákját is csak szólítsa ezt az átkozott botot a hátamról. A szegény ember csak azt mondta : — Rázom a zsákom, Ákom-bákom. Ami nincs benne, Re a zsákba! S avval egyszerre benn lett a bot a zsákban. Esze nélkül adta oda a kocsmáros uram a másik zsákot is és a szegény ember hazaballagott. Otthon avval fo­gadta a felesége: — Nem mondtam, hogy őz nélkül ne jöjjön keed haza? — Nem hoztam őzet, de most iga­zán olyat hoztam, hogy tudom egész életedben örülsz neki. Avval fogta a jobbik zsákot, meg­rázta, elmondotta a mondókát s csak ott terem előttük a terített asztal. Hej, de megörült az asszony, ne­kilátott a sok mindenféle jónak és bé­kén lefeküdtek-Másnap reggel az ember kiment, valami munkába kezdett és egész nap nem mutatta megát. A jobbik zsákot azonban elrejette s a botos zsákot hagy­ta csak szem előtt, a falra akasztva. Az asszony meg csak lustálkodott, gondolta, minek is dolgozzék, amikor most már anélkül is lesz mindig mit en­niük. Amikor megéhezett, levette a zsá­kot, jól megrázta és azt mondta ; — Rázom a zsákom, Ákom-bákom. Ami van benne, Ki a zsákból! Ki is ugrott ám, csakhogy nem a terített asztal, hanem a furkós bot. Rá az asszony hátara, táncolt rajta irgalmat­lanul és közben azt mondta : — Pörölsz-e még az uraddal? Lus­tálkodsz e még? — Jaj, nem pörölök, jaj, nem lus­tálkodom, csak menj le már a hátamról. De a bot bizony csak nem ment le. Az ember azonban jól hallotta a felesége jajgatását és amikor gondolta, hogy már elég volt neki a verésből, bement és azt mondta: — Rázom a zsákom, Ákom-bákom. Ami nincs benne, Re a zsákba! Egyszerre bennt lett a bot a zsák­ban. A szegény asszony nem győzött hálálkodni és dehogy is porolt az urá­val többé. Helyette ő is inkább serényen dolgozott. Az urának azóta színét se látták a kocsmában s így szépen gyara­podva, békén és boldogan élhettek. Ha meg nem haltak, most is élnek. — 25 —

Next

/
Thumbnails
Contents