Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1954-05-01 / 5. szám
X^udomány: A brazíliai tudományos életnek azokról a magyar eredményeiről, melyek nemzetközi visszhangra találnak, esetenként meg fogunk emlékezni. A Säo Pauloban megtartott IX. Nemzetközi Sebészkongresszus magyar sikerére méltán lehetünk büszkék, mert annak hullámai nem csak Brazília, hanem a kontinens határain is túlcsaptak. Matolcsy Tamás egyetemi m. tanár két előadással szerepelt. Az első előadás termét nagyrészt brazil sebészek töltötték meg, kiket “az operációk királynője”, a gyomorresectio — máskülönben 1У2 -3 óráig tartó műtétjének 30-60 percre való lecsökkentése érdekelt. A módszer külön értékeként könyvelték el az utólagos hozzászólók egyrészt; a halálozási arányszámnak a minimumra (3% alá) való csökkenését, valamint az újraífekélyesedés lehetőségének kizárását. Matolcsy tanár második előadása — a Sauerbruch-féle műkézről — főképp az U.S.A. három nagynevű nadisebésze külön kérdéseinek jegyében folyt le. A tolmács szerepét maga a felelős vitavezető Prof. Godoy Morrera, dr. a S. Paulo-i egyetem nemzetközi hírű tanára vette át. Az előadás röviden: Tekintve hogy a II. világháború nagy repeszhatású új fegyverei (páncélököb; aknák) rendkívül megnövelték a végtagjaikat, főleg karjukat vesztett sebesültek számát, szükségessé vált egy, a gyakorlatban is használható, (tehát nem csak látszat — kozmetika-plasztikai) protézis készítése. Ezt oldotta meg Sauerbruch professor s egyben kidolgozta a szükséges operatív technica alapját. Míg a régi hasonló rokkantak a legszükségesebb életfunkciók elvégzéséhez is segítségre szorultak — s ezáltal nyomorékságukhoz még egy lelki — depresszió is járult — Matolcsy operáltjai, új műkezükkel egy újra-aktív életet tudnak elkezdeni, s kellőgyakorlat után majdnem minden irodai, sőt fizikai munka elvégzőre vállalkozhatnak. Az operáció lényege, hogy a felkar feszítő és hajlító izomzatában, egy (saját) bőrrel bevont csatornát készít. A gyógyulás után, az ebbe a csatornába helyezett elefántcsontpálcika, aránylag kis mozgását áttételek útján a protézis ujjainak mozgatására köti be. Matolcsy sikerének valódi hőmérője nemcsak a résztvevő tanárok érdeklődése volt, hanem a bel- és külföldi szaklapok munkatársainak azonnali jelentkezése, valamint a más kongresszusokra szóló — szóban már bejelentett — meghívások ~ ♦♦♦♦♦♦♦* ,Felső képünk egyik ilyen operáció alkalmával készült. Balról óbbra: dr. Athus Amaral dr. Camanho Neto főorvosok és dr. Matolcsy Tamás tanár. A nagy műtőlámpa tükrében jól látható (két tükkörképben) az operált karja. Második képünk a felszerelt kart és az említett élő csatornát mutatja. I