Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1954-01-01 / 1. szám

Az emigráció sajtója és magyar érdék

i

Határtalan az öröm és büszkeség, amikor az ember számbaveszi, szerteszét a nagyvilágban magyar nyelven megjelenő töménytelen heti, havi-lapot és egyéb időszaki sajtóterméket — hiszen pusztán létükkel a magyarság élniakarásának és életrevalóságának bizonyítékai. Nem vitás, hogy küldetést töltenek be mindaddig, amig hivatásukat teljesítik.

Itt kezdődik azonban a baj: a “hivatás teljesitésé”-nél, A fogalomzavar óriási — a fa eltakarja az erdőt. Véleményem szerint ezt я hivatást, csak az egyetemes és mindenkori magyar érdek előrelátó szolgálatával lehet betölteni.

A múlt eseményeiből következtetni s a tapasztalatból vont konstruktív kritikával megkísérelni, a jövendőt helyes irányba terelni : KÖTELSSÉG!VÉTEK viszont, a közelmúlt valódi, vagy vélt szennyesének, ország-világ előtt való teregetése, mert az legfeljebb rombol, de mindég ellenségeink midmárai hajta a vizet! Nem tudom, hogy ma roszszindulatúbbak -e az emberek a régmúlt századok közönségénél. Nehéz megállapítani, hogy kortársaink hajlamosabbake az értékek feldúlására, mint a nagyság dicsőítésére voltak elődeink. Nem vitás azonban, hogy a magyarságnak — csakúgy mint az egész emberiségnek — szellemi és politikai vezetői, túlzottan sok alkalmat adtak pletykára, megszó- Iásra, lekicsinylésre sőt lenézésre.

Közelmúltunk tragédiája, hogy vezetőink között akadtak nagy tehetségek, de zsenik nem, s a tehetségek sohasem tudták azt a tekintélyt megszerezni, mely éltető szuggesztivitása volt az elmúlt századok vezéreinek. Tagadom azonban, hogy a magyarság érdeke lenne, hivatalok, dolgozó- és hálószobák körül leselkedve, feltárni pizsamák és csekkönyvek — sokszor nem is igaz — múlt vagy jelen titkait.

Kritikára szükség van! S minél szigorúbb, megközelíthetetíenebb, elfogulatlanabb az, annál egészségesebb. Viszont sohase felejtsük el az egyszerű ember álláspontját, aki még ma is hisz a nyomtatott betűnek: “Nyomtatva van, tehat igaz.” LEGYEN TEHÁT VALÓBAN IGAZ A NYOMTATOTT BETŰ!

II

A szavak takarta fogalmak, a nyelv fejlődésével állandóan átértékelődnek. Különösen áll ez a nemzetközi sajtóélet terminológiájára. így például a “politika” szó alatt, már jóformán kizárólag “bel-politikát” értenek, s a “külpolitikai érdek”-et hovatovább csak “diplomáciai érdek”-nek nevezik. Ez az Achilles-sarok. Még a legjobb akarattól vezérelve SEM szabad, gyakorlat és tehetség híjján a pennát errefelé forgatni.

Nem egyes lapokról, személyekről beszélek — mindenkiről szó van, de főkent a befutottakról és az arriválókról.

Az újságírás nem csak pálya és pénzkereset — a legkevésbé pedig az emigrációban az, ahol még fokozottabb mértékben van szükség arra, hogy meggondolt diplomata s hazája érdekeit tűzönvízen át, a szellem és tudás minden eszközével védő követ legyen az író. Legyen egy kissé pap, sőt szerzetes.

Érezze magyar eredetét, a multat, az ősit ahonnan jön. A vájákosokat, a lantosokat a prédikátorokat érezze magában. Vállán a garabonciások köpenyét, szájában a varázsigéket, szivében az isteni tüzet, életében a szigorú erkölcs parancsait. Mondjon le sokról, hogy talán mindent megkapjon és esetleg érje be a semmivel. Ne fel-, hanem kitűnni akarjon!- 3 -