Harangszó, 1954 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1954-11-01 / 11-12. szám

ÜZENET a SÄO PAULOI reformátusoknak Ravasz László rádiószózata 1941 advent I. vasárnapján. A sáo-paulói református magyarok Isten dicsőségére templomot építet­tek. Az lett volna az óhajtásuk, — s én is boldog lettem volna, ha ez az óhajtás, teljesül — hogy menjek el hozzájuk a templom felszentelésére. E kedves tervet most nem lehet megvalósítani. így a rádió utján szólhatok csak hozzátok s adhatam át Balogh Jenő főgondnok úrral egyetértőén a magyar református Egyház anyai üdvözletét és áldáskivánásait. Tudom, hogy a sao-paulói református templom a délamerikai magyarok temploma. Isten igéje benne magyarul szól, felekezeti külömbség nélkül min­denkihez, aki megérti ezt a nyelvet. Bár azért épült, hogy Krisztus gyülekeze­tét foglalja magába: kőbe épített bizonysága a magyar nemzeti eszmének is- Hiszem, hogy nemcsak református magyarok épülnek e templom által evan­géliumi hitükben, hamen minden magyar ember megerősödik magyarságában és nemzeti érzésében. Ezért e mai napon hozzátok intézett üdvözletünk kettős. Mint magyar­­emberek köszöntjük odaát, Délamerikában, minden magyar testvérünket. Az Ür áldjon meg és őrizzen meg titeket. Tartsa meg ajkatokon a magyar szót, szivetekben a magyar érzést, szemetek előtt a magyar példát s egykor vezé­reljen haza arra az áldott földre, ahol őseitek porlanak s ahol a ti hamvaitok is békésebben nyugodnak, mint bárhol ezen a világon. Másik üzenetünket küldjük a magyarországi református egyház egyete­mes konventjének a nevében délamerikai református testvéreinknek. Marad­jatok hívek az ősi hithez, tápláljátok telketeket az Isten igéjével, énekeljétek zsoltárainkat s hallgassátok a magyar prédikációt! Emlékezzetek meg arról az örök szeleteiről, amely a világ teremtése előtt látott, kiválasztott és Krisz­tus Urunkban boldog üdvösségre hivott el s ezenfelül még azt az ajándékot is megadta, hogy a magyar református egyházban láthattátok meg a Krisztus világosságát. Mi idehaza imádkozunk értetek, szeretünk titeket, megáldunk mindnyá­jatokat és szüntelenül haza várunk. Búcsúzunk tőletek a Jelenések Könyvének ezzel az igéjével: Tartsd meg, ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat! (Jel. 3:11) Ravasz László templomszentelésünk napján intézte hozzánk rádiószózatát. Akkor nem hallotuk. Most küldte meg azt Nagy Lajos esperes Mckeesportról. A 13,évfordulón, 1954 advent első vasárnapján hallotta azt a gyü­lekezet Templomunkban. — 2 —

Next

/
Thumbnails
Contents